Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Csipi nyelvem a paprika,

      Nem hallgatok az urfira.

      Mert az urfi szeles állat,

      Hazud, mig a szája járhat.

      Nem érzi azt, a mit beszél,

      Szava mint a tavaszi szél.

      Feneke sincs a szivének,

      Ablaka van a szemének.

      A tút ember mestersága vikony gyolcsot zarulní,

      Kuszalgatni, kupalgadni, fazekokat trotozni.

      Csak nyerunk csak veztunk,

      Mindig buzig az ember.

      Ha nincs pizung maj elmegyung Bisztikara banásnak,

      Vad valami zuraságnak, ha szugsig lesz, zispánynak.

      Jaj szeginy túd leginy!

      Mindig krumpli zabálni.

      Ha van pinzung vigan leszung, ziszung egy kis palinka

      Eszung ziszung, vigan leszunk, ölelgetung szép lánka.

      Jaj szeginy túd leginy!

      Mindig krumpli zabálni.

      Ne készits nagy palotákat jó barátid számára;

      Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára:

      Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod,

      S utoljára magad maradsz azon is, meglátod.

      Jobb az isten minden papnál,

      És az erszény száz barátnál.

      Gazdálkodj és imádkozz:

      A konyhádra többet hoz.

      Magyarország szép haza,

      Hiába oltalmaza

      Annyi kar s kard tégedet,

      Im elvesztéd fényedet!

      E nagy változást de nem

      Hittük volna istenem!

      Hogy az Árpád fiai

      Lésznek még más csufjai.

      Hol van hol, felelj puha

      Nép, a gyöngy magyar ruha?

      Egy rongy frakért elhányod

      Dicső mentéd, dolmányod.

      Régi bőrét most vedli

      Nemzetem, – forhemedli,

      Gérok, spenczel uj bőre,

      Igy áll a szégyenkőre.

      Jaj! ha dicső eleink,

      Párduczbőrös őseink,

      Sirjokból kiszállnának,

      Magyart hol találnának?

      A nagy ember bámultatik,

      A jó ember csalattatik,

      A rosz ember használtatik,

      Nem mindig csendesen.

      Czigánytúl ló cseréltetik,

      Jó énekes heréltetik,

      A katona verettetik,

      Nem mindig rendesen.

      A nagy barom esettetik,

      Ló mellette keféltetik,

      Pénz bárkitül szerettetik,

      Nem mindig eszesen.

      A jó föld boronáltatik,

      A kis gyerek elaltatik,

      Az ember borotváltatik,

      Nem mindig helyesen.

      Szép a leány ideig,

      Tizennyolcz esztendeig.

      Ékesebb a rózsánál,

      Mindenféle virágnál.

      A bajuszos leánytól

      Távozzál mint pokoltól,

      Simát, pirost válaszszál,

      Gyengét, friset hajhászszál.

      Ha füstös már pártája,

      Ránczosodik orczája,

      Ezt is csak ugy szeressed,

      Hogy soha se keressed.

      Inkább legyen pántlikás,

      Hogy sem boros, pálinkás,

      Dicsérje azt a fonás,

      Aratás és kapálás.

      Jobb Mátyás nap után bizni jéghez,

      Mint, kedves hugocskám, kelmetekhez.

      Kend hunczut, ő hunczut, ő keme is,

      A ki kendteknek hisz, hunczut az is.

      Mit használ a világ,

      Mondd meg, sok kincs jószág?

      Mint a füst és a szél,

      Olly hirtelen elkél.

      Mit használ korona,

      Királyi szép pálcza?

      Pálcza, birodalom,

      Elvész, mint hó halom.

      Mit az aranyalma,

      Melly sárga, mint szalma?

      Az arany sárga föld,

      Érte magad ne öld.

      Mit használ a szépség,

      Angyali ékesség?

      Szépségek elmulnak,

      Rózsák földre hullnak.

      Mit használ szép nyakad,

      Kláris szín ajakad?

      Orczádat mit fested?

      Majd földbe lesz tested.

      Mit használ a puha

      Bibor, bársony ruha?

      Bibor szin csigavér,

      Ez hát nem sokat ér.

      Selyemben, mit használ,

      Tested ha talpig áll?

      Ezt egy féreg fonja,

      Melly szivedet vonja.

      Mondd meg hát micsodák,

      Mellyeket a világ

      Illyen nagyra becsült?

      Porból,