Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János

      Álom, álom, édes álom,

      Édes a hajnali álom.

      Mert az álom nyugodalom,

      De szerelem szivfájdalom.

      Minden lánynak azt ajánlom,

      Szerelemnél jobb az álom.

      Ki nem hiszi, hadd próbálja,

      Sziv a szivet hogy rongálja.

      Kék eres a szőlőlevel,

      A szép asszony szép lányt nevel.

      Mióta felcseperedtem,

      Mindig a szépet szerettem.

      Csipkés a szőlő levele,

      Most jött a rózsám levele.

      Mit ér nekem a levele,

      Ha nem beszélhetek vele.

      Az én rózsám szemöldöke

      Többet ér, mint a hat ökre;

      A hat ökre szántó vető,

      Az én rózsám hív szerető.

      Ágas bogas sürű tölgyfa,

      Nem láttam a rózsám még ma,

      Nem is volt még ma víg napom,

      Homályba borult csillagom.

      Az én rózsám szeme, szája

      Többet ér, mint a fajtája.

      A fajtája fekete gyász,

      Az én rózsám arany kalász.

      Búzát kötöttem keresztbe,

      Nem tudom, hány van ezerbe;

      A mennyi szem van ezerbe,

      Annyiszor jussak eszedbe.

      Fáj a szivem, megvallom,

      Érted, kedves angyalom!

      Alig, alig dobog már,

      Vagy talán bennem sincs már.

      Mert, mihelyt megláttalak,

      Mindjárt megkivántalak;

      Mert két szemed fekete,

      A szivem megszerette.

      Ne egy arany, másik is,

      Harmadik is, magam is;

      Ha szeretsz is, ha nem is,

      Csókollak ezerszer is.

      Leiratom képedet,

      Aranynyal a nevedet,

      Gyönyörű termetedet,

      Fekete két szemedet.

      Nem messze van Budapest,

      Ihaálom haj!

      Nem messze van Budapest,

      Feküdj mellém, gyönge test.

      Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!

      Nem fekszem én kend mellé,

      Ihaálom haj!

      Nem fekszem én kend mellé,

      Mert nem vagyok a kendé.

      Ihaálom, stb.

      Akkor fekszem kend mellé,

      Ihaálom haj!

      Akkor fekszem kend mellé,

      Mikor leszek a kendé.

      Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!

      Az én babám tornyos nyoszolyája,

      Rajta vagyon fodros takarója.

      Rajta vagyon fodros teritője,

      Én vagyok a rózsám szeretője.

      Barna babám két piros orczája,

      Csókra termett kicsin piros szája.

      Megszerettem azt a kicsi száját,

      Megcsókolom piros két orczáját.

      Majd felmegyek ama hegytetőre,

      Ások magamnak egy sirt előre,

      Meglátom, ki fog engem szeretni,

      Ki fog rózsabokrot rá ültetni.

      Ha meghalok, tudom eltemetnek,

      Azt is tudom, hamar elfelejtnek;

      Feliratom keresztem fájára:

      Itt nyugszik egy szerencsétlen árva.

      Jaj de beteg vagyok szörnyen, szörnyen,

      Nem lehet meghalni könnyen, könnyen.

      Eddig is sokszor izentem,

      Most legutólszor jelentem.

      Soká beteg vagyok, rózsám, rózsám,

      Mert téged nem csókol a szám, a szám.

      Nem jöttél a nézésemre,

      Jőj el a temetésemre.

      Hej csillagom teremtette,

      Ki volt nálad a mult estve?

      Ablakodon voltam lesbe,

      Láttam, ki ült az öledbe.

      „Akárki ült az ölembe:

      Mégis te voltál eszembe.“

      Megváltam én szeretőmtől,

      Mint zöld fa a levelétől,

      Estem annyira szegénytől,

      Hirét sem hallom senkitől.

      Elmegyek én valamerre,

      Valamelly ország szélére,

      Fészket rakok pálmaágra,

      Árva gerlicze módjára.

      Nem leszek én már szerelmes,

      Mert szeretni veszedelmes.

      Jobb igy csöndességben élni,

      Mint ugy gyötrelemben élni.

      Tisza, Duna, Dráva nedves,

      Nem leszek többet szerelmes.

      Mert szeretni veszedelmes,

      Ritka két sziv, ki megegyez.

      Szerettelek, nem kellesz már;

      Szidott anyád, ne szidjon már;

      Nem fog engem meg az átka,

      Szálljon a maga nyakába.

      Szerettelek rózsám nagyon,

      De már annak vége vagyon;

      Vége vagyon szerelmemnek,

      Más parancsol a szivemnek.

      Kerek az én subám alja, de drága;

      Nem