A Kiràlyok Sorsa . Морган Райс
Hatodik Fejezet
Feltámadt a szél, Gareth arcába süvöltött, a királyfi felnézett, az első felkelő nap halvány fényében pislogott, hogy ki ne csorduljon a könnye. Alig hajnalodott, ezen a félreeső helyen, a Kolvian-szirt szélén mégis több száz ember gyűlt már össze: a király családtagjai, barátai és magas rangú alattvalói. A lehető legközelebb húzódtak, remélték, hogy részt vehetnek a temetésen. Kész hadsereg állt mögöttük, visszatartva a tömegeket: Gareth látta, hogy sok ezer ember figyeli a szertartást a távolból, és a csődület egyre nő. A jelenlévők arcán őszinte gyász ült. Annyi bizonyos, hogy az édesapját szerette a népe.
Gareth és a szűk család többi tagja félkörben állt az uralkodó holtteste mellett, amely palánkokon feküdt egy gödör felett, ahová a ráerősített kötelekkel készültek leengedni. Argon a tömeg előtt állt mélyvörös talárjában, amelyet csakis temetéseken vett fel. Csuklyája miatt alig látszott az arca, ahogy lenézett a király holttestére. Gareth kétségbeesetten próbálta kifürkészni és értelmezni a druida arckifejezését, rájönni, mit tud Argon. Vajon tudja, hogy Gareth miatt halt meg a király? És ha igen, vajon elárulja a többieknek? Vagy mindent a sorsra bíz?
Gareth balszerencséjére az az idegesítő kisfiú, Thor, tisztázta magát a vádak alól; nyilván nem szúrhatta le a királyt, miközben börtönbe volt zárva. Arról nem is beszélve, hogy maga a király jelentette ki, hogy Thor ártatlan. Ettől Gareth még rosszabb helyzetbe került. Máris megalakult egy tanács az ügy kivizsgálására, a gyilkosság minden egyes részletének alapos tanulmányozására. Gareth dübörgő szívvel állt a többiek között, lebámulva a tetemre, amelyet hamarosan leeresztenek a földbe; legszívesebben ő maga is a föld alá süllyedt volna.
Csak idő kérdése, hogy a nyom Firthhöz vezessen – és amint ő lelepleződik, Garethet is magával fogja rántani. A királyfi tudta, gyorsan kell cselekednie, hogy elterelje a tanács figyelmét, muszáj mást gyanúba kevernie. Nem tudhatta, a körülötte lévők nem őt gyanúsítják-e máris. Bár valószínűleg fölöslegesen aggódott, mert ahogy körülnézett, nem látott senkit, aki őt figyelte volna. Mellette állt három fivére, Reece, Godfrey és Kendrick; a húga, Gwendolyn; és az édesanyja, aki gyásztól elgyötört arccal, dermedten figyelte a temetést; apjuk halála óta teljesen más embernek tűnt, még beszélni is alig volt képes. Gareth úgy hallotta, hogy amikor az asszony értesült a hírről, történt vele valami, egyfajta bénulás. Fél arca mozdulatlanná vált, és ha megszólalt, túl lassan ejtette a szavakat.
Az özvegy mögött álltak a királyi tanács tagjai, Gareth az arcukat fürkészte: Brom, a fővezér és Kolk, a légió vezetője álltak legelöl, mögöttük sorakozott apja számtalan tanácsadója. Mind tettették, hogy lesújtja őket a gyász, de Gareth átlátott rajtuk. Tudta, hogy ez a sok ember, a tanácstagok, tanácsadók és tábornokok – valamint a mögöttük álló öszszes nemes, meg uraság – a legkevésbé sincs lesújtva. Látta az arcukon a becsvágyat. A hatalomvágyat. Ahogy a király tetemére meredtek, Gareth érezte, hogy mindannyian azon tűnődnek: ki fogja megkaparintani a trónt.
Gareth maga is ezen gondolkozott. Mi történhet egy ilyen zavaros gyilkosság után? Ha a király halála az eredeti elképzelés szerint, gyorsan és egyszerűen esett volna meg, s a gyanú hamar valaki másra terelődik, akkor Gareth terve tökéletesnek bizonyult volna: ő foglalhatná el a trónt. Elvégre is ő a törvényes elsőszülött fiú. Az apja Gwendolynra ruházta át a hatalmat, ám azon az összejövetelen senki más nem volt jelen a testvéreken kívül, és a király nem iktatta törvénybe a kívánságát. Gareth ismerte a tanácsot, tudta, milyen komolyan veszik a törvényt. Törvényes megerősítés nélkül a húga nem uralkodhat.
Tehát ez is azt támasztotta alá, hogy Gareth a trónörökös. Ha a jogszerű eljárás zajlik le – márpedig a királyfi elszánta magát, hogy gondoskodik erről –, akkor rászáll a hatalom. Ezt diktálta a törvény.
Abban biztos volt, hogy a testvérei szembe fognak szállni vele. Fel fogják emlegetni az apjuk által összehívott találkozót, és valószínűleg erősködni fognak, hogy Gwendolynnak kellene uralkodnia. Kendrick nem fogja megpróbálni magához ragadni a hatalmat – túlságosan nemes lelkű. Godfrey-t az egész nem érdekli. Reece túl fiatal. Gwendolyn jelentette Gareth számára az egyetlen valós fenyegetést. A királyfi azonban optimista volt: úgy vélte, a tanács nem bírná elfogadni, hogy egy nő – ráadásul egy kamasz lány – uralja a Gyűrű Királyságát. És mivel a király nem iktatta törvénybe, hogy Gwendolyn a trónörökös, a tanácsnak tökéletes kifogása lesz a lány elutasítására.
Kendrick azonban mégiscsak fenyegetést jelentett. Elvégre is Garethet mindenki gyűlölte, míg Kendricket imádták a közemberek, a katonák. A körülményeket figyelembe véve megvolt rá az esély, hogy a tanács Kendricket ülteti a trónra. Gareth tudta, a lehető leghamarabb magához kell ragadnia a hatalmat, hogy annak segítségével minél előbb eltaposhassa Kendricket.
Valami megrántotta a kezét, lenézett: a kötél marta a tenyerét. Rádöbbent, hogy elkezdték leengedni az apja koporsóját; a testvéreire pillantott, mindannyian kötelet fogtak, mint ő, és lassan eresztették vele apjukat a földbe. A koporsó oldalra billent Gareth felé, mivel nem a többiekkel egy időben engedte a kötelet. A királyfi gyorsan megragadta a kötelet a másik kezével is, és eresztett rajta, amíg a koporsó végre egyenesbe nem állt. Tessék, még holtában sem volt képes megfelelni az apjának.
Távoli harangzúgás hallatszott a kastélyból, Argon előrelépett, és felemelte a tenyerét.
– Itso ominus domi ko resepia…
A Gyűrű elveszett nyelvén, az uralkodók nyelvén szólt, amelyet ősei ezer éven át használtak. Garethbe már kisfiúként beleverték ezt a nyelvet magántanárai – és szüksége is lesz rá, amint trónra lép.
Argon váratlanul elhallgatott, felnézett, egyenesen Garethre bámult. A királyfinak a hideg futkosott a hátán, a druida átható tekintete mintha a veséjébe látott volna. Gareth elpirult, belegondolt, hogy talán az egész királyság őket figyeli: vajon tudja valaki, miért bámulja Argon? A druida tekintetéből azt olvasta ki, hogy tisztában van az apja halálában játszott szerepével. A varázsló azonban titokzatos volt, sosem avatkozott bele az emberek sorsának alakulásába. Vajon el fogja hallgatni Gareth titkát?
– MacGil király jó és igazságos uralkodó volt – mondta Argon lassan, mély és fennkölt hangon. – Ősei büszkeségére és becsületére vált, gazdagabbá és békésebbé tette ezt a királyságot, mint előtte bármely uralkodónk. Isten úgy akarta, hogy életét idő előtt oltsák ki. Azonban komoly és jelentős örökséget hagyott hátra. Rajtunk áll, hogy méltók legyünk az örökségéhez. – Szünetet tartott. – A Gyűrű Királyságát minden oldalról komoly, halálos fenyegetés övezi. A Szakadékon túl barbárok és emberevő vadak hordái dúlnak, és minket csupán energiapajzsunk véd tőlük. A Gyűrűn belül, a Felföld túloldalán egy olyan klán él, amely veszélyt jelent ránk. Példátlan jólétben és békében élünk; ám a biztonságunk csupán átmeneti. Miért vették el tőlünk az égiek a királyt élete virágjában? Egy ilyen jó és bölcs és igazságos királyt? Miért az volt a sorsa, hogy így gyilkolják meg? Mind csupán bábok, játékszerek vagyunk a sors kezében. Még hatalmunk csúcsán is a föld alatt végezhetjük. Az embernek nem arra a kérdésre kell választ lelnie, hogy mit akar, hanem arra: ki akar lenni?
Argon lehajtotta a fejét, és Gareth tenyerét ismét marta a kötél, ahogy teljesen leeresztették a koporsót; nagy puffanással ért földet.
– NE! – sikoltott valaki.
Gwendolyn. A lány hisztérikusan rohant a sírgödör széléhez, mintha bele akarná