A Sárkányok Felemelkedés . Морган Райс
Vigyétek el az uratoknak - mondta mosolyogva. - Tegyétek meg nekünk ezt a szívességet.
A Kormányzó emberei Kyráról a fenevadra néztek, egyre fancsalibb ábrázattal, pont úgy, mint aki egy finom alma rohadt részébe harap, és soha többet nem szeretne enni belőle.
Kyra látta, hogy Anvin és a többiek jóváhagyólag tekintenek rá és az apja is igazán büszkének tűnt. Megcsinálta: megőrizte népe tekintélyét, megmentette őket a háborútól és egyúttal kigúnyolta a pandesiaikat.
Fivérei ledobták a vadkant a földre, amely tompa puffanással ért a hóba. Megalázva, sajgó vállal léptek hátra.
Minden szem a Kormányzó embereire szegeződött, akik csak álltak ott és nem tudták mitévők legyenek. Kyra szavai mélyre vájtak, úgy tekintettek a fenevadra, mintha az a föld legmélyebb bugyraiból került volna elő. Nem igazán akarták elvinni, bár már az övék volt…
Végül a feszült csendet parancsnokuk törte meg, aki parancsot adott, hogy vegyék fel a szörnyet és induljanak. Lehajtott fejjel masíroztak el, tudván, hogy túljártak az eszükön.
A tömeg eloszlott, a feszültség eltűnt és mindenki megkönnyebbült. Apja több embere is odament hozzá gratulálni vagy csak megveregetni a vállát.
- Jól csináltad - mondta Anvin. – Egy nap jó vezető lesz belőled.
A falusiak visszasiettek a dolgukra, újra elindult a forgatag, a feszültség is elmúlt és Kyra újból az apja tekintetét kereste. Meg is találta, hiszen a férfi csak párlábnyi távolságról figyelte őt. Az emberei előtt mindig tartózkodóan viselkedett vele és most sem tett másképp, de úgy biccentett felé, hogy a lány tudta, igazán meg van vele elégedve.
Kyra látta, amint Anvin és Vidar összeütik a lándzsájukat és rögtön felgyorsult a szívverése.
- Csatlakozhatok hozzátok? - kérdezte Anvint, hiszen tudta, hogy a gyakorlótérre indulnak.
Anvin zavartan az apjára pillantott, tudván, hogy nem fog beleegyezni.
- Egyre sűrűbben havazik - felelte habozva - és az éjszaka is közeleg.
- Ez nem szokott zavarni téged - ellenkezett Kyra.
- Nem, nem szokott – ismerte be vonakodva. Megint a lány apjára pillantott, és Kyra látta, hogy Duncan, mielőtt visszaindult volna a várba, tagadólag megrázta a fejét.
- Nagy lakomára készülnek, jobb, ha te is mész – sóhajtotta végül a katona.
Kyra érezte a roston sülő hús nehéz illatát és látta, amint a fivérei is megfordulnak és tucatnyi emberrel együtt a várba indulnak, készülődni az ünnepségre. Ő azonban vágyakozva a mező felé, a gyakorlótér irányába, nézett.
- Az étel várhat – döntötte el végül. - Az edzés nem. Hadd menjek.
Vidar elmosolyodott miközben a fejét csóválta.
- Biztos, hogy lány vagy te és nem egy harcos?
- Nem lehetek mindkettő? – vágott vissza a lány indulatosan, mire Anvin egy hosszú sóhaj után megrázta a fejét.
- Az apád a fejemet venné - tette hozzá –, de nem fogadod el a nemet válaszként - vonta le a következtetést. - Bátrabb szíved van, mint az embereim felének. Remélem, egy nap hasznát vesszük.
Kyra átfutott a havas tájon Anvinnal, Vidarral meg apja néhány emberével és természetesen Leoval az oldalán. Egyre sűrűbben havazott, de egyáltalán nem foglalkozott vele. Hatalmába kerítette a szabadság érzete, jókedv szállta meg, mint mindig, amikor belépett a Harcosok Kapuján, ami a kőfallal körülvett gyakorlótérre vezetett. Mélyet lélegzett, ahogy kiszaladt a legkedvesebb helyére a világon, a gyönyörű zöldellő dombokra, amiket ezúttal hó borított. Mindent tökéletesnek érzett, amikor látta az embereket gyakorolni. Ahogy keresztül-kasul vágtattak, csattantak a pengék. Távoli célpontokra lőttek, hogy fejlesszék a képességeiket. Kyrának ezt jelentette az élet.
A gyakorlótér a férfiak számára volt fenntartva, nők és tizennyolcadik évüket be nem töltött fiúk nem léphettek be ide. És persze azok sem, akiket nem hívtak meg. Brandon és Braxton mindennap türelmetlenül várták, hogy elhívják őket, de Kyra szerint ez sosem fog megtörténni. A Harcosok Kapuja a bátor, harcban edzett vitézek gyakorlóterének épült és nem az olyanoknak, mint amilyenek a testvérei voltak. Nem nyámnyila hencegők gyülekeztek itt.
Miközben futott a mezőn, boldogság öntötte el, hiszen sehol sem érezte magát elevenebbnek, mint itt. Intenzív energiák szabadultak fel, apja tucatnyi legjobb harcosa vette körül, mind másfajta páncélzatban. Az idők során folyamatosan, az ország minden tájáról csatlakoztak katonák az apjához. Voltak emberek délről, Thebus és Leptis településekről, Középföldjéről, főként a fővárosból Androsból, de a Kos hegyéről is érkeztek páran. Többen jöttek nyugatról, Úrból, folyópartiak Thusisból és Esephusból. Ire tó vidékéről is jöttek, nem beszélve a vízesések környékéről, Everfallról. Mindannyian különböző színben, páncélban, pompáztak különböző fegyvereket viseltek. Mindenegyes ember Escalon egy-egy erődjét képviselte. Kápráztató és félelmes erőt birtokoltak.
Az apja volt az egyetlen, a régi Király bajnokai közül, akit tiszteltek, mint parancsnokot, és az egyedüli ezekben az időkben, aki köré a szétdarabolt királyságból összegyűlhettek. Amikor az öreg király harc nélkül feladta, mindenki Duncant sürgette, hogy foglalja el a trónt és vezesse tovább a háborút, de ez nem történt meg. Viszont azóta egyre több régi harcos gyűlt ide és számuk napról napra növekedett. Volis majdnem olyan erős vált már, mint a főváros. Talán ezért is gondolták a Kormányzó emberei, hogy megleckéztetik őket…
Escalon más vidékein a Kormányzó, aki Pandesia érdekeit képviselte, nem engedte, hogy összegyűljenek a lovagok, nem engedett meg semmiféle szabadságot, lázadástól tartva. De Volis más volt. Itt nem lehetett más alternatíva, szükség volt a legjobb emberekre, hogy megvédhessék a Lángokat.
Kyra a távolba meredt, túl a falakon, a környező hegyeken és a távoli horizonton a hóesés ellenére is látta halványan a Lángokat. A tűzfalat, amely Escalon keleti határait védte. A Lángok, ötven láb szélesen és párszáz láb magasan lobogtak, fényesebben, mint valaha, nappali világosságot adva az éjszakának. Betöltötték a horizontot, amikor a nap lebukott nyugaton. Ötven mérföld szélesen húzódott, és ez volt az egyetlen dolog, amely elválasztotta Escalont és a keleten tanyázó trollok seregeit.
Még így is minden évben tucatszor törtek be trollok és ha nem lettek volna az Őrzők, apja bátor emberei, akik a Lángokat őrizték, Escalon a trollok rabszolgájává vált volna. A trollok mivel irtóztak a víztől, csak a szárazföldön tudták Escalont megtámadni, és csak a Lángok állták útját az inváziónak. Az Őrzők jól szervezett váltásokban vigyázták a Lángokat, így a Pandesianak szükségük volt rájuk. Mások is őrizték a Lángokat – sorkatonák, rabszolgák és bűnözők –, de csak az apja emberei, az Őrzők voltak az igazi katonák, azok, akik tudták, hogyan kell vigyázni a Lángokat.
Pandesia cserébe megengedte Volisnak, hogy szabadabban éljen. Lehetnek gyakorlótereik, igazi fegyverekkel harcolhatnak, mindezt azért, hogy a szabadságuk adjon erőt a feladatuk elvégzéséhez. Még akkor is, ha csupán illúzió az egész… Nem voltak szabadok, és ezt ők is tudták. A szabadság és a szolgaság között egyensúlyoztak és ezt nehezükre esett elviselni, de legalább a Harcosok Kapujában ezek az emberek szabadnak érezhették magukat, úgy, mint egykoron. Escalont képviselték, jobb harcosok voltak, mint bármely pandesdiai, a Lángok veteránjai. Egynapnyi vágtára éltek a Lángoktól és felváltva őrizték azt. Kyra semmi másra nem vágyott