Csillagom. Azaria Headly

      4.

      Amikor felértünk a legfelső emeletre, már várt minket a háznyi alapterületű irodában a Sollab laboránsa és laborvezetője, mellette a jogi képviselőjük, és a Sollab igazgatója is. A mi oldalunkról is ült egy kimért, magas fazon, Mr. Bach, a Woods Industries ügyvédje. No és persze mi ketten. A nagy-nagy főnök, és én a nem éppen ideillő megjelenésemmel. Be lettünk mutatva egymásnak, majd helyet is foglaltunk a tárgyalóasztal körül.

      – Nos, üdvözlöm a kedves vendégeinket! – mosolygott színpadiasan Gabriel, és Taylorral hozatott be mindenféle innivalót.

      – Mint azt tudja, Mr. Woods, az ügy igen kínos több szempontból is – vette át a szót a másik igazgató. – Nem szeretném, ha folt esne a becsületünkön, illetve a kettőnk kapcsolatán sem, hiszen már majd’ hét éve vagyunk állandó partnerek.

      – Nem célom a cég nevének besározása, Mr. Tall, csupán csak szeretném kideríteni, ki hibázott, és a lehető legkisebb feltűnéssel megoldani a problémát.

      – Remélem, hatékony, mint mindig Mr. Woods! – biccentett az elnök úr.

      – Ebben lesz a segítségünkre Ms Lilien James, az egyetem által kijelölt szakértő.

      – Nos, Ms James, remélem, nem sértem meg, de ön túl fiatal ahhoz, hogy kellőképpen átlásson egy ilyen komplex problémát, mint a miénk – hajolt előre a Sollab laborvezetője, kicsit sem szimpatizálva velem.

      – Ezt most bóknak veszem, Mr. Silverman, és azonnal a tárgyra is térnék – mosolyogtam tettetett kedvességgel. – Ha jól értem, akkor Mr. Sabo végezte a beérkezett talajminták vizsgálatát önöknél – fordultam a szóban forgó férfihoz. – Ön vette a mintákat is?

      – Milyen ostoba kérdés ez? – nevetett fel Mr. Sabo. – Természetesen nem.

      – A területnek milyen a típusos altalaja, Mr. Sabo? Végzett terepbejárást, mielőtt nekiállt volna modellezni a felszínt? Készültek légi fotók a területről előtte, illetve utána? És ha nem, akkor miért nem? Elég sok a hiányosság és a kérdőjel, holott a Woods Inc. által elküldött megrendelőn mindezek egyértelműen kiírásra kerültek.

      Mr. Sabo pislogott párat, és csak ökögött-makogott.

      – Ez a feladat meghaladja Mr. Sabo hatáskörét; ő egy laboráns, aki elvégezte a kért vizsgálatokat – vette át a szót Mr. Silverman.

      – Ez esetben, feltételezem, ön fog válaszolni a feltett kérdéseimre – fordultam hozzá még mindig kedvesen mosolyogva. – A kapott eredményeket összevetette bárki is a vártakkal?

      – A terület semmilyen szempontból nem kiemelt, nem történt bolygatás az erdőirtás előtt, nem volt szennyeződés, semmi arra utaló jel, hogy fokozott figyelemmel kellett volna eljárnunk – magyarázkodott az igazgató a papírjait lapozgatva.

      – Miért kell ahhoz indok, hogy fokozott figyelemmel járjanak el? – kérdeztem vissza csípőből, de éreztem, hogy most elvetettem a sulykot.

      Megdörzsöltem az orrnyergem, vettem egy mély levegőt és folytattam:

      – Nézzék, a kapott eredményeket akár az olasz tengerpartra is levihetném, értik? Magyarázzák már el nekem, hogyan lehetséges egy ilyen, alsó hangon is ötvenéves fenyőerdő „A” szintjében ilyen mértékű mészkőfelhalmozódás? – vetítettem ki a képet a telefonomról a nagy képernyőre. – Hogyan lehetséges a mért víztartalom a borsóvas kéreg kellős közepén? A fúrásokhoz rendelt koordináták alapján ez teljességgel lehetetlen.

      Mindenki Mr. Sabo és Mr. Silverman válaszát várta, de mindegyik csak a jegyzőkönyveket olvasgatta.

      – Mr. Sabo, ki végezte a vizsgálatokat? – tudakoltam, és már nem mosolyogtam.

      – Természetesen én – húzta ki magát az úr.

      – Akkor miért nem tudja fejből az ötször egymás után mért értékek eredményeit, mikor minden vizsgálathoz legalább tízszer kellett, hogy beírja őket az elmúlt két hétben?

      Most már nemcsak szaporán vette a levegőt, hanem teljesen bele is pirosodott.

      – Nos, eleget hallottam – állt fel zakóját begombolva Mr. Tall. – Mr. Woods, mindent meg fogok tenni azért, hogy házon belül rendezzük a hibánkat és pótoljuk a hiányosságainkat. Elnézést kérek a felkészületlenségünkért! Ms James, öröm volt találkozni önnel! – állt fel és kezet csókolt, majd távozott.

      Amint az urak leléptek, kiittam a kávémat és én is pakolászni kezdtem. Azon gondolkodtam, mennyire ritka manapság a magánéletben is, hogy valaki ennyire nyíltan elismeri a hibáját, nemhogy a szakmai tévedését.

      – Te meg hová mész? – lépett vissza az irodába Gabriel.

      – Megyek vissza az egyetemre, még lesz két órám este – mondtam makacsul a szemébe nézve.

      – Tartozom egy óriási bocsánatkéréssel és egy óriási köszönömmel. Mondd meg, mekkora összeget írjak a csekkre és elmehetsz.

      – Ez igazán nagylelkű, de éppen ráértem, és köszönöm, nem kell a pénzed.

      – Egy: sose mondd senkinek, hogy éppen ráértél, még akkor sem, ha valóban így van. Kettő: a pénzt sose utasítsd vissza. Nem fogom hagyni, hogy üres kézzel távozz innen – fonta össze a karját a mellkasa előtt tüntetőleg.

      – Szeretnék csak úgy simán kilépni innen, felejts el, kérlek! – szótagoltam lassabban.

      – Mondd, miért haragszol rám annyira? Olyan jót szórakoztunk tegnap, jól éreztük magunkat, miért bűn az, hogy elengedtem magam egy kicsit? – túrt megint a hajába és elfordult.

      Majdnem megsajnáltam. Pöcsfej menyasszony, végtelen meló. Mindegyiket ő választotta, hát most fulladjon bele!

      – Eljössz velem este egy üzleti megbeszélésre? – fordult vissza hozzám az ablaktól, és még mindig nem önamaga volt.

      Nem az a Gabriel, aki szopogatta az ujjamat az autóban, aki velem nevetett éneklés közben.

      – Csak nyélbe ütni egy szerződést, hogyha már ilyen szépen elintézted ezt is – mosolygott álszentül.

      – Fizess egy eszkortlányt, Gabriel, vele majd azt csinálhatsz utána, amit csak szeretnél – léptem egyet hátrébb, de a könyökömnél megragadott.

      – Te mennyiért jönnél el velem? – pimaszkodott tovább.

      – Egy szemét fasz vagy! –