Marczibányi indiánok. H. Ari

      Budapesten születtem. Anyukám nagyon szép volt, hosszú hajú. Édesapám mindig hátrafésülte a haját, és állandóan öltönyt hordott, és persze nyakkendőt. Apám minden reggel megborotválkozott (még vasárnap is), és hiába kértem, sem szakállt, sem bajuszt, de még pajeszt sem hagyott magán. Nagyon szerettem volna egy autót, kértem is apámat, hogy vegyen egyet, de csak mosolygott, hogy „minek az, fiam?”. Pedig milyen jó lett volna nekem meg a barátomnak, Ilosnak az az autó a vacak sátrunk helyett, melyet faágakból és lapulevelekből építettünk a kertünk sarkában. De hát ezek a felnőttek ezt nem érthetik.

      H. ARI