A Meg Nem Engedett. Owen Jones
az fel kell, hogy dobjon kicsit… Ó, és pár tök, vagy napraforgó magot… megkérhetnéd Dint, hogy törje fel nekem őket.
-Kérsz egy tányér levest is? A kedvenced…
-Jó, igen. De ha alszok, csak tedd az asztalra és majd megeszem később, hidegen.
-Sziasztok gyerekek, ma korán megyek aludni, de ne aggódjatok, jól vagyok! Anyátok elmondja a részleteket. Azt hiszem valamiféle fertőzést kaptam. Jó éjt mindenik!
-Jó éjt apa! -mondták mindannyian. Nyugtalanul néztek először Lee úrra, aki épp visszavonult, aztán egymásra. Din különösen aggodalmasnak látszott.
Ahogy Lee úr ott feküdt a sötétben, csendben, az oldalai még jobban lüktettek, csakúgy mint az egyik fájó lyukas foga, ami éjjelente az ágyban mindig bajosabban viselte magát. De annyira ki volt merülve, hogy gyorsan elaludt, még mielőtt a teáját, a levesét és a magjait bevihették volna neki.
Odakint a félhomályban, a kis család Lee úr helyzetét tárgyalta halkan a nagy asztalnál, szinte suttogva. Annak ellenére, hogy senki sem hallotta volna őket még akkor sem, ha hangosan beszéltek volna.
-Apa meg fog halni? -kérdezte Din könnybe fojtott hangon édesanyját.
-Nem kedvesem, persze, hogy nem! -válaszolta, -Legalább is… nem hiszem.
1 2. A LEE CSALÁD DILEMMÁJA
Jellemző népszokás szerint odabent mindenki, a ház egyetlen szobájában aludt együtt. Anya és apa egy franciaágy méretű matracon, a gyerekek pedig külön-külön egy-egy matracon. Minden matracot, külön szúnyogháló védett. Pirkadatkor, mikor felkeltek, mindenki csendben osonva járt kelt, nehogy felébresszék Henget.
Tudták, hogy valami nincs rendjén, hiszen általában ő volt az első aki felkelt és kiment a házból, még a leghidegebb reggelen is. A szúnyoghálón keresztül nagy aggodalommal nézték halálsápadt arcát míg anyjuk ki nem zavarta őket a szobából.
-Din tégy meg nekem egy szívességet kedves! Egyáltalán nem tetszik ahogyan apád kinéz. Menj gyorsan zuhanyozz le, és szaladj kérdezd meg a nagynénit, hogy tud-e mondani már valamit, jó? Ügyes lány vagy! Tudom, hogy még korán vagyunk, ha nem lenne még kész, mondd neki, hogy kövessen el mindent a kedvenc unokaöccséért, mielőtt túl késő ne volna. Megteszed?
Din sírni kezdett és futott zuhanyozni.
-Ne haragudj édesem, nem akartalak így felzaklatni! -szólt a lánya után.
Mikor negyedórával később megérkezett nagy-nagynénije házához, az öreg sámánnő már ébren volt. Felöltözve, rizslevest evett a háza előtti nagy asztalnál.
-Jó reggelt Din, jó látni! Kérsz egy tányér levest? Nagyon finom!
Da szerette unokahúgait, közülük Dint különösen. Amikor viszont elmondta, hogy mi járatban van, nem tudta szó nélkül megállni, hogy az anyja egy effajta vizsgálat eredményével kapcsolatban, a huszonnégy órán belüli eredménnyel, túlontúl sokat kér.
-Az az anyád! Na, megnézzük mit tehetünk… Apád rosszul néz ki, ugye?
-Igen Da néni, hulla fehér volt, de nem gondoltuk róla, hogy meg volna halva… Anya épp megbökni készülte egy tűvel, hogy megnézze reagál-e valamit rá, de én ezt már nem vártam meg. Nem akarom, hogy apa meghaljon Da néni, mentse meg kérem!
-Minden tőlem telhetőt megfogok tenni, de Buddha hívásának senki a földön nem mondhat nemet. Megnézzük mit tehetünk, gyere velem!
Da bevezette a szentélyébe, meggyújtott egy gyertyát és becsukta maguk mögött az ajtót. Remélte, hogy Din mutat némi érdeklődést a “régi módszerek” iránt amíg még elég fiatal ahhoz, hogy betaníthassa, mert tudta, hogy egy nap szükség lesz egy örökösre. Feltéve, hogy ez a munka a Lee családban marad.
Rámutatott a földön, a vendégek gyékényszőnyegére, amire Din le is ült. Körbejárt a kunyhóban imádságok és ráolvasások mormolása közepette és még pár gyertyát gyújtott meg mielőtt leült volna ő is Dinnel szemben, aki az ölébe tett markait bámulta.
Da ránézett unokahúgára, némi reszketést érzett átfutni magán. Néhány másodpercre belenézett saját marokba formált kezeibe, majd újra felnézett Dinre.
-Azért jöttél, hogy valaki mással kapcsolatban kapj tanácsot. Kérlek, tedd fel a kérdésedet! -mondta Da azon a mély, mormoló hangon, amit sosem hallott senki más azon a kunyhón kívül.
Az átváltozás most is megriasztotta Dint, mint minden alkalommal amikor nagynénje transzba esett és átengedte testét más erőknek. Nem is annyira az arca változott meg nagynénjének, még ha kicsit meg is változott, hanem inkább az egész teste. Hasonlóan, mint ahogyan egy színész vagy egy imitátor meg tudja változtatni a jellemét a játszott karakternek megfelelően, de ez annál is több volt. Ez olyan volt, mintha Da lelkét kicserélték volna valaki máséra, ami nem csak a küllemét, de a hangját is megváltoztatta.
Din ránézett az öreg sámánra, aki már nem a nagynénje volt.
-Sámán, az apám nagyon beteg. Tudnunk kell, hogy mi a baja és mit tehetünk érte.
-Igen, az édesapád, akit apának hívtok.
A személy, a nénikéje, úgy hangzott, mint egy férfi. Rátette kezeit a csomagokra, amiket Heng hagyott ott az előző napon és becsukta nagynénje szemeit. Din számára úgy tűnt síri csend támadt, egy hosszú szünet. Olyan mély csend, hogy úgy írta volna le, hallhatná a hangyák lépteit a döngölt földön.
Din jó pár ilyen alkalmon volt már ezelőtt, még ha nem is ehhez hasonló komoly okból kifolyólag, mint most. Kérdezett már egyszer hasi tünetről, néhány évvel ezelőtt a mensiéről, legutóbb pedig arról, hogy férjhez menjen-e hamarosan. Nem félt ettől a helyzettől, csak a végeredménytől. De tudta, hogy nem tehet mást, mint ül, vár és figyel, amit izgalmasnak talált.
A sámán lassan kibontotta az első csomag tartalmát, a követ. Alaposan megvizsgálta, megszagolta és visszatette a banánlevélbe, majd azt a csomagot vette fel amelyikben a moha volt. Azt is megszagolta mielőtt letette a gyékényszőnyegre maga elé.
A sámán komolysággal nézett Dinre és egy pár perc elteltével megszólalt.
-Az, akiről beszélünk nagyon beteg. Tulajdonképpen amikor ezeket a mintákat itt hagyta nagyon közel állt a halálhoz, de még nem halt meg… Valamelyik belső szerve, pontosabban az amelyiknek a vér tisztítása a feladata, nagyon rossz állapotban van… Az amelyiket, azt hiszem úgy hívtok Thaiföldön, hogy vese. Mindkettő működése leállt és a mája is erősen hanyatlik.
-Ez azt jelenti, hogy a kaszás már a küszöbön áll. Erre pedig ismert gyógymód nincs.
A Sámánnő megint összerezzent és visszaváltozott öreg Da nénivé, aki pislogott néhányat és fészkelődött kicsit, mint mikor egy régi feszes ruhát vesz fel az ember, majd megdörzsölte szemeit.
-Ez nem volt jó hír ugye gyermekem? Tudod mikor átszellemülök, nem mindig hallok minden szót, de valamit azért értettem belőle és látom az arcodon, hogy ez lesújtóan érinti apádat.
-A lélek azt mondta, apád biztosan meg fog halni hamarosan, mivel nincs gyógyír beteg vesére és májra…
-Sajnálom Din, tudod jól, hogy én nagyon szeretem apádat… Figyelj, mondok valamit, az éveim során tanultam mást is az átszellemülésen kívül. Nézzük csak… Igen, a kő… Látod rajta hova köpött apád? Nyoma sincs! Ez azt jelenti nincsenek sók a köpetében. Semmi só, semmi ásványi anyag, semmi vitamin, semmi. Csak víz.
-Most