A Bátrak Lázadása . Морган Райс

      ELSŐ FEJEZET

      Kyra lassan lépdelt át a vérontás helyszínén, lába alatt ropogott a hó. Próbálta felmérni a pusztítást, melyet a sárkány okozott és egyelőre nem talált szavakat. A Lord embereinek ezrei, azok, akiktől a legjobban rettegtek Escalonban, hevertek holtan… Egy szempillantás alatt ölték halomra őket. A hó megolvadt az üszkös, füstölgő tetemek alatt, arcuk még most is a fájdalomtól torz fintorba merevedett, görcsösen szorították a fegyvereiket. Néhányan állva maradtak, az ég felé fordított arccal, elképedve a halál ilyen megtestesülésén.

      Vizsgálódva torpant meg az egyik tetem mellett. Kinyújtotta a kezét, megérintette a mellkasánál és csodálkozva nézte, amint a csontok széthullnak és a kard ártalmatlanul a földre zuhan. A test, mint egy üres váz, szétporladt a szélben. Magasan az égen sikoltás harsant, Theos még mindig felette körözött, folyamatosan tüzet okádva, mintha nem lenne megelégedve az eddigi pusztítással. A lány pontosan érezte azt, amit a sárkány, érezte a dühöt az ereiben, a vágyat, hogy egész Pandesiát megsemmisítse – vagy igazából az egész világot – ha képes lenne rá. Elemi gyűlölet volt, mindenféle kötöttség nélkül.

      A csizmák alatti hó ropogására lett figyelmes. Ahogy felkapta a fejét megpillantotta apja tucatnyi emberét, akik tágra nyílt szemmel nézték a pusztítás eredményét. Ezek a harcban edzett férfiak még nem láttak ehhez hasonló pusztítást. Még az apja sem, aki Anvin, Arthfael és Vidar mellett állt döbbenten, olybá tetszett, egy álomba kerültek.

      Kyrának feltűnt, hogy ezek a bátor harcosok az ég helyett – ahol még mindig a sárkány körözött -, őt figyelik csodálattal a szemükben. Úgy nézték, mintha ezt az egészet ő vitte volna véghez, mintha ő maga lenne a sárkány... Félrekapta a fejét. Kényelmetlenül érezte magát, mivel nem tudta eldönteni az arcukat figyelve, vajon bátor harcosként, vagy szörnyszülöttként tekintenek-e rá. Talán ők maguk sem tudták.

      A Téli Hold idején mondott imájára gondolt, amikor arra kereste a választ, hogy különleges-e, az ereje valódi-e. A mai nap, a mai csata után már nem maradt szemernyi kétsége sem. Ő akarta, hogy jöjjön a sárkány. Egynek érezte magát vele. Hogy miként történhetett ez meg, azt még nem tudta megmondani, de azt határozottan tudta, ő más, mint a többiek. Nem csodálkozott volna, ha kiderül, a többi prófécia is igaz róla. Tényleg az a végzete, hogy nagy harcossá váljon? Egy nagy uralkodóvá? Nagyobb legyen, mint az apja? Tényleg ő vezeti ezt a népet a csatában? Escalon sorsa ezek szerint az ő vállán nyugszik?

      Kyra egyelőre tanácstalanul állt a kérdések előtt, nem látta, miként válhatnának valóra a próféciák. Talán Theosnak megvolt a maga oka, amiért idejött és neki ehhez nincs is semmi köze… Végül is a pandesiaiak megsebesítették a sárkányt, nem?

      Elbizonytalanodott. Egyedül a sárkány perzselő ereje, amit az ereiben érzett, tűnt bizonyosnak miközben átsétált a csatatéren, ahol a legnagyobb ellensége holtan feküdt. Egy bódító érzés kerítette hatalmába, tudta, most már nem egy tizenöt éves lány többé, aki állandó jóváhagyást keres apja embereinek tekintetében. Nem volt már a Kormányzó embereinek játékszere, sem semmilyen férfi tulajdona, hogy összeházasítsák, megalázzák vagy megkínozzák. Saját maga ura volt. Egy harcos a férfiak között, akitől mindenki fél.

      Átvágott a tetemek tengerén, míg azok el nem fogytak és újra a havon találta magát. Megállt az apja mellett és együtt néztek le az alattuk elterülő völgybe. Ott volt Argos szélesre tárt kapuja, az üres városé, amelynek emberei ezeken a dombokon vesztették életüket. A nagy erőd kísérteties látványt nyújtott így üresen, őrizetlenül. Pandesia legfontosabb erődje volt és most bárki szabadon besétálhatott. Az ijesztően magas falak, a vastag faragott kövek, a több ezer fős helyőrség távol tartotta még a lázadás gondolatát is, vasmarokkal tartva fogva Escalon egész északkeleti részét. Egészen a mai napig.

      Mindannyian elindultak lefelé a lejtőn az egyre szélesedő úton, amely a város kapuihoz vezetett. A menet egyszerre volt ünnepélyes és győzelmi. Az út tele volt holttestekkel, amelyeket a sárkány tüze emésztett fel, végig jelezve a pusztulás nagyságát. Olyan volt, mintha egy temetőben sétálnának.

      Amint beléptek a kapun, Kyra megtorpant, visszafojtva a lélegzetét: odabent további több ezer füstölgő holttestet látott. A Lord emberei voltak azok, akiket csak később mozgósítottak. Ám Theos nem feledkezett meg senkiről sem, haragjának nyomai az erőd falán is látszottak, lángja feketére színezte a hatalmas köveket.

      Beléptek az erődbe és a csend