A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef
azon nyugodt házi boldogság után, melyet családi körében élvez, s melyből őt semmi ki nem ragadhatná, hacsak a sz.-vilmosiak hazafiúi bizalma nem szólítja föl őt még egyszer azon pályára, melyen annyi keserűségek között haladott mindeddig, de melyen a megtámadott nemesi szabadság védelme gyenge erejének egész használatát talán megkívánja.
E beszéd, mint az elébbi, ismét éljenekkel fogadtatott, s miután a nemes hadnagy kinyilatkoz-tatta, hogy a nemesek a nagyságos asszony kézcsókolására kívánnak menni: az egész csapat ismét éljenek közt a házba tolult, hol őket most egy ideig magokra hagyjuk.
8
Nincs fontosabb pillanat életünkben, mint ebédeink; életnézetünk s gondolataink legnagyobb része, sőt nem ritkán azon érzemények, melyek emberi természetünket leginkább nemesítik, gyomrunk állapotától függnek, s ki májbajban szenved — mint mi, írók közönségesen — , átlátja Pythagorás és a Braminok egész bölcsességét, midőn erkölcsi filozófiájukat a konyhán kezdik. Csudálhatni, hogy annyi történetbúvár között, kik korunkban inkább új rendszerek fölállításában, mint a régi állapotok leírásában remekelnek, még nem találkozott senki, ki a különböző korok s nemzetek élelemszereiben kereste volna nemünk nagy tetteinek okát — talán ezúton nagyobb eredményekhez jutnánk, mint azok, kik mindent az éghajlat— s fajkülönbségre vezetnek vissza. Én, ki sem ez új történetírói oskola megkezdésére, sem Homér vagy Scott utánzására erőt nem érzek magamban, az alispáni ebéd részletes leírása helyett, mely olvasóim étvágyát ébresztené, csak azt mondom, hogy a lakoma, melyben e napon az urak az alispán termeiben, s a nemesség a nagy pajtában részesült, egyike vala a legfényesebb— s legmagyarabbaknak, melyeket képzelhetünk. Fenn az uraknál huszonnégy tál, melyeknél a mártások annyira nem kíméltettek, hogy a négy becsinált mindegyikénél egy-egy táblabíró öntetett le, s a szolgálattevő huszárok hüvelykujja mindannyiszor megfürdött; magyar pezsgő, tokaji, fagylalt, szóval: lucullusi lakoma. Lenn a nemeseknél: gulyás— és pörkölthús, tarhonya, káposzta, túrós csusza, gombócok, pecsenyék, bor, pálinka, szóval egész lakodalom. Az utósó cigányig nem volt egy, ki — amennyiben ti. fölkelhetett — nem jó kedvvel kelt volna fel az asztaltól.
Az ebéd végével, mihelyt a kávé szétosztatott, Etelka, ki az egész idő alatt lehető nyájassággal teljesíté a házikisasszony kötelességeit, főfájás ürügye alatt visszavonult; Rétyné nehány előkelőbb táblabíróval s lelkésszel beszélgetett, a többi urak részint a tornácon, részint a ház előtt pipáztak; s ha a nagyreményű sz.-vilmosi jegyzőt — ki magát ebéd fölött sok cikornyás felköszöntés által kitünteté — nem látjuk a többiek között, annak hihetőképp egyedüli oka az, mert Etelka szobaleánya, Rózsi, a ház másik oldalán lakik.
Ákos Kálmánnal a kert távolabb részében sétált.
Ákos és Kálmán majdnem egykorúak levén, mint szomszéd gyermekek, éltöket első éveik óta együtt tölték; barátságukat tehát alig szükség említenem, mely az egész megyében szinte közmondássá vált. Legalább szomszédok között ember emlékezetére ilyes még nem létezett. Huszonkét éves korában ki nem talál barátokat, ki nem ismer legalább egy lényt, kihez szíve egész erejével ragaszkodik, úgyhogy nem is képzelheti, miként élhetne, ha ettől elszakíttatik! Mint az első szerelem, úgy az első barátság ott áll éltünk legszebb emlékei között, s bár az emlék néha egyszersmind éltünk legkínosabb csalódását juttatja eszünkbe, múltunkban nincs semmi, miért a tudás fájának gyümölcsét, melyet ajkaink megízleltek, oly keserűen átkoznók, mint hogy ettől fosztott meg. Azonban, noha ifjú barátaink éltöknek egy részét együtt töltve, valamint korukban, úgy érzelmeikben egymáshoz közel álltak — a házi kör, melyben neveltettek, sokkal inkább különbözött, mint hogy azon hasonlóság mellett, mely minden nemesebb jellemű ifjak között létezik — mert hisz valamint a lomb tavaszkor egyenlő zölden függ ágain, úgy az ember is leginkább őszi napjaiban változtatja színét — , nem sokkal több különbség lett volna közöttök is.
Vannak, kik a nevelés befolyását taglalják; s ha ezalatt csak az értetik, hogy az ember jellemét kényünk szerint képezni nem lehet, nincs senki erről inkább meggyőződve, mint én, ki azon vastag kötetekben, melyek a nevelésről írattak, általános rendszerek helyett csak oly szabályokat látok, melyek bizonyos jellemű egyedekre alkalmazva sükerhez vezethetnek, de épp azért másoknál a lehetőségig céliránytalanok. De valamint azon befolyás, melyet az egyes nevelő növendékére gyakorol, csekély; s valamint nem ritka példa, hogy nevelők fáradozásai oly gyermekeknél, kiknek keblében a szabadság utáni vágy hatalmasabb, épp az ellenkező eredményekhez vezetnek, mint melyekre irányozva valának: úgy azon kör, melyben gyermekekből ifjakká nőttünk, természetes hajlamink szerint különböző, de mindig ellenállhatlan befolyást gyakorol jövőnkre; s ha visszatekintünk, nincs köztünk senki, ki nem érzené, hogy sajátságainak nagy részét azon nevelésnek köszöni, melyet nem egyes embertől, hanem a társaságtól, nem bizonyos terv szerint, hanem a körülmények által kapott.
Ez vala oka azon különbségeknek is, mely annyi érintkezési pont mellett Ákos s Kálmán között létezett. Az öreg Kislaky ti., kiben Kálmán atyját, a megye volt alispánját s egy-szersmind egyik legbecsületesebb emberét tisztelé, nejével együtt a magyar nemesség azon részéhez tartozott, mely, fájdalom! napjainkban mindinkább kihal, s minden hibái s gyöngeségei mellett legalább azért érdemli meg tiszteletünket, mert elődeink szokásait s nemzetiségét tisztán fenntartá, az ősök míveletlenségét, de egyszersmind a hajdankor jószívű egyszerűségét, sok, napjainkban szinte nevetségesnek látszó előítéletet, de velök azon hitet, mely nélkül nemzetiségünk nehéz harcai között soha föl nem tarthatta volna magát: hogy a magyar soha eltűnni nem fog e világról. Hogy ezen néposztály érdemei nemzetiségünk föltartására nézve fölszámíthatlanok, s hogy a jövő gyalázatos hálátlanságot követne el, ha valaha elfelejtené, miként azon nemesebb művelődés ágai, melyeknek gyümölcseit élvezi, csak az erős törzs nedvéből vonták termékenységöket, melybe oltattak, minden kétségen kívül fekszik; de éppoly bizonyos az is, hogy mint minden, úgy a magyar nemesi házak, a história távolában sokkal nagyszerűebbek— s szebbeknek látszandanak, mintha azokat közelről tekintjük.
Ha például olvasóim közül valamelyik Kislaky Bálint urat meglátogatná, s a kaputlan kerítésen behajtva a házba lépne, melynek kéménye csupa vendégszeretetből, mint ura unalomból, mindig füstöl, hol a kuvaszokon kívül, melyek minden közelgőt majdnem széttépnek, senki kötelességét nem teljesíti, s kivevén a mezei gazdaságot, sehol a rendnek nyoma sem található: úgy hiszem, a gazda szívessége, Borbála asszony szüntelen kínálásai, sőt a pulykapecsenye mellett is, mely számára süttetett, nemigen jól érzené magát. Taksony megyében a háztartások e neme közönségesebb vala, semhogy a kislaki kastély ezen fogyatkozásai feltűntek volna, s miután a legtöbb s legtartósabb ismeretségek a száj által történnek, s pedig nem azért, mert vele beszélünk, de mert vele eszünk, nem bámulhatja senki, hogy a vendégszerető háznak sohasem hiányzottak vendégei, s hogy az öreg Kislakynak kevéssé elavult történetei, segítve a velök egykorú bor által, mely mellett előadattak, mindig jókedvű hallgatókra találtak. E körben nőtt fel Kálmán, irigyeltetve az egész vidéktől, szerettetve szüléi, dicsértetve a vendégek, tiszteltetve a cselédek, magasztaltatva a lelkész s rektor, bámultatva az ispán s tiszttartó, imádtatva a vén gazdasszony által; s ha e házban, hol közelítésénél minden kutya ugrándozott örömében, s minden ember szeretettel jött elébe, magát honosnak érezé, ha szokásaival azonosult, csak az bámulhatná, ki, őt több— vagy kevesebbnek tartja, mint jószívű, de közönséges fiatal embernek.
A régi magyar ház egyetlen fiától ki kívánna mást, mint