Verseim. Péli Gábor
tartogat pár könnyet.
Titokban talán vártad
Az ablakon kibámulva,
De sosem tudhattad, mikor,
Érted eljöhet bármikor.
Talán mikor nem figyelsz,
Szívedbe íródik az üzenet,
Minden lapja egy új fejezet,
De sosincs vége a könyvnek.
Itt járt Brooks
Gyere, nézd meg, itt élek,
Ez nekem az örök végzet.
A falakat belülről ismerem,
Minden reggel köszöntenek.
Nem mertem még lépni innen,
Ez egy biztonságos hely.
Tudom, mit hol találok,
Minek keressek más világot?
Nem érdekel a rácson kívül,
Bilincsek lelkem körül,
Nekem itt jó, így maradok,
Csak pihenni hagyjatok.
Félek oda kisétálni,
Félek idegennel összefutni,
Félek újra bevésni a falba
„Itt járt Brooks, a remény rabja”.
Néha csak véget ér
Van, amikor túl sok.
Előttem csak gondolatok,
Lassan bele is fulladok,
Csak pihenni hagyjatok!
Messze elfutnék magam elől,
Mikor a sok gond legyőz,
Kiülni egy szikla tetejére,
Távolba nézni a naplementére.
Van, hogy rendben minden,
Pont úgy haladnak a percek,
Biztosnak látom a holnapot,
Felhők felett szárnyalok.
Van, mikor nem történik semmi,
Csak íródnak a könyv lapjai.
Amikor elhiszem, minden szép,
Van, hogy a nap csak úgy véget ér.
Nem vagyok szent
Nyugodtan feszíts keresztre,
A legnagyobbra, ott középen.
Gyere, köpd le az arcom,
A töviskoszorút hiányolom.
De itt nincs harmadnap feltámadás,
Ez nem egy újabb ráadás,
Nekem ennyi az élet: padlón a gáz,
Nem vagyok szent, nem lesz változás.
Vannak hibák, ezt vállalom,
A súlyokat cipelem a vállamon.
Lehet, nem tetszik, ahogy mondom,
De ez már nem az én gondom.
Nem összekulcsolt kézzel, térdelve,
Emelt fővel, egyenesen előre,
Néha egyedül, lenn a mélyben,
Mindig látom, hol az út vége.
Persze sok mindent újrakezdenék,
De akkor belül változna az én.
Csak rajtam áll, merre tovább:
Velem jössz, vagy félreállsz.
Hidd el, nem vagyok szent,
Nem kell glória fejemre,
Én a hibáimat elfogadtam,
Ahogy élek, nekem a világ szabad.
Lehetsz
Lehetsz te az egyetlen,
Lehetsz másnak kegyetlen,
Lehetsz te a boldogság,
Lehetsz te, aki sírt ás.
Lehetsz te a mosoly,
Lehetsz te, aki minden ront,
Lehetsz te egy fénykép,
Lehetsz egy rossz emlék.
Lehetsz mindig egymagad,
Lehetsz, aki sose szabad.
Lehetsz egy fényes ékszer,
Lehetsz egy önző kényszer.
Lehetsz fenn az égen,
Lehetsz lenn a mélyben,
Lehetsz, aki sose kér,
Lehetsz, aki adni fél.
Lehetsz egy örök emlék,
Lehetsz kidobott festmény,
Lehetsz te a megoldás,
Lehetsz, aki senkit se vár.
Lehetsz te a végtelen,
Lehetsz mindig féktelen,
Lehetsz te magad az idő,
Lehetsz a fekete felhő.
Lehetsz mindig szabad,
Lehetsz, aki önként ad,
Lehetsz te a legszebb mondat,
Lehetsz az utolsó oldal.
Lehetsz csillag az égen,
Lehetsz maga az élet,
Lehetsz, aki szeretnél,
Rajtad áll, mi a cél.
Sorvadj el!
Ez nem Tibi bácsi, meg a kibaszott pöttyös labda,
Ne lepődj, ha a másikat nem a fal adja.
Húzogasd a farkad előre meg hátra,
Sorvadj el! Hidd el, ezt senki se bánja.
Persze, röhögj csak a képembe nyugodtan,
De sosem leszel, csak árnyék a nyomomban.
Te két lépés után a sorvadást választanád,
Minthogy velem a harcban meghalnál.
Nyugalom, meghozom a döntést helyetted,
Egy tompa késsel vágom az ereid fel.
Hallani akarom, hogy valami igazért kiabálsz,
Ne csak a hamis legyen, amiért imádkoznál.
Persze otthon a fotel melegítse fel segged,
Az ablak mögül ordítva üzensz a népnek
Mindenki szánalmasnak tekint már téged,
Sorvadj el, neked nincs már más végzet.
Véget ér
Sosem tudhatod, meddig tart,
A játékból mikor szólítanak.
Mikor jön az utolsó dal,
Utánad vajon mi marad.
Az