A nyaklánc. Egervári Gertrúd Mária
zavarni.
– Stella még egy centiméter sincs, és jól be van ágyazva. A méhszáj becsukódik, semmi sem fér hozzá a születéséig, és nem zavarja semmi.
– És később, ha nagy a hasad?
– Ahogy rám szoktál feküdni, lehet, hogy kinyomod belőlem. Ezt azért meg lehet oldani.
– Mikor mondjuk meg a gyerekeknek?
– Még nem. Most csináljunk egy kávét, negyedóra múlva az üzletben kell lennem.
– Ma este vagy éjszakára jössz?
– Munka után. Nem akarom minden éjjel egyedül hagyni őket.
BOBI
Délután Ernő elment Gáborral és Beával a szerződést aláírni. Megkapták a lakás kulcsát.
– Üdvözlöm azt a tüneményes menyasszonyát, doktor úr – búcsúzott Krisztián.
– Anyánkról van szó? – érdeklődött Bea.
– Mit gondoltál, hány menyasszonyom van?
– Olyan tüneményes?
– Nekem még annál is több.
– Ízlés dolga – vágott egy fintort Bea.
– Igenis gyönyörű! – védte Gábor az anyját.
– Úgy látszik, a világ az elbírálásban két pártra szakad, nőkre és férfiakra – nevetett Krisztián.
– Baranyai úr, lenne a házassági tanunk? – kérdezte Ernő. Krisztián úgy meglepődött, hogy nem tudott válaszolni.
– Nincs egy barátjuk? Nem azért, mert nem csinálom, igazán megtisztelő. Kinek lennék a tanúja?
Ernő cinkosan rákacsintott.
– Természetesen Liliáé, az enyém Lilia barátnője lesz.
– A barátnő is olyan, mint Lilia?
– Egyáltalán nem.
– Már megint mellé lőttem!
– Ennyire tetszik az anyám? – kérdezte Bea. Krisztián jól megnézte magának.
– Igen, és te is. Ha várok nyolc, tíz évet, hozzám jössz feleségül?
– Hozzád? Te már most egy öreg csont vagy, és addigra még tíz évvel öregebb leszel.
– Ezt csak most látod így – nevetett Krisztián.
– Még nagyobb lett a család – foglalta össze Gábor a fejleményeket. – Gyere el hozzánk valamelyik este vacsorázni. Megmutatom neked a rakétát, amit Balázsnak csináltam.
– Gábornak igaza van. Meg kell jobban ismerkednünk, majd megbeszélünk valamit, Krisztián. Most úgyis több dolgunk lesz egymással.
– Péntek délután hozom a parkettamintákat.
Bementek a lakásba. A gyerekek odavoltak a nagy tértől.
– De szép! – lelkendezett Bea.
– Mutasd, melyik az én kuckóm? – kérte Gábor.
– És az én szobám?
– Én sem tudom még pontosan, itt a folyosón vannak, nézzük végig.
Megtalálták Gábor meghitt kis szobáját. Gábor végig feküdt a szőnyegen.
– Én itt maradok!
Bea gondolatban már a szobáját rendezte be.
– Nincs egy rendes fal, ahová Johnny Deppet fel tudom akasztani.
– Vágd félbe – ajánlotta Ernő.
– És egymás mellé akasszam a két felet?
– Szerezz be egy kisebbet.
– Már ezt is nehéz volt megtalálni, Angliából kellett megrendelni.
– Rendelj ott egy kisebbet, ha találsz, kifizetem.
Bea a nyakába ugrott.
– Ernő apa, te tényleg megveszed nekünk azt, amit szeretnénk?
– Mindent, amit akartok, és aminek valamilyen formában értelme van.
– Hallod, Gábor?
– Hallom.
– Gábor, neked nincs valami kívánságod?
– Ernő apa, a kutyát nekem hozzuk el, ennél nagyobb nincs.
Ernő megsimogatta a gyerek gömbölyű arcát.
– Nem akarjátok a lakás másik felét is megnézni?
– De! – és nekiiramodtak. Gábor meglökte Beát, aki erre kergetni kezdte.
– Fogj meg! – futott Gábor át a nappalin, be a konyhába, majd a pultot megkerülve a hálószobájukba, és mivel későn fékezett, beverte a fejét a tető srég falába. Bea elkapta. Gábornak könnyes volt a szeme, és a testvére azonnal a megütött részt kezdte vizsgálni. Ernő is odaért.
– Nagyon fáj?
– Nem, gyorsan elmúlik.
– Ez a mi hálószobánk.
– Szép és nagy, de ott, a folyosó végén van még egy kis szoba. Azt mire szántátok?
– Majd kiderül.
– Kár, hogy nincs még egy testvérünk – sóhajtott Gábor.
– De jó lenne még egy kicsi! – álmodozott Bea.
– Akkor fiú legyen!
– Nem, kislány!
– Fiú!
– Lány!
– Gyerekek, menjünk, Kádas Jutka vár ránk.
– Hurrá, menjünk! – lódult Gábor a lifthez. Bea az utcán elbúcsúzott tőlük.
– Most anyához megyek, és ott várom meg, amíg meghozzátok a kutyát.
Beállított Liliához a butikba.
– Szia, anya.
– Szia, Bea, milyen volt?
– Jó. Te, az ingatlanirodás feleségül akar venni.
– Engem? Nekem nem kell két férj.
– Nem, engem.
– Megkérte a kezed?
– Nem, csak azt mondta, hogy vár rám nyolc, tíz évet.
– És te?
– Mondtam neki, hogy túl öreg és úgyis Lobához megyek feleségül.
– Lobához? Az meg ki, és miért Lobá?
– Egy srác az osztályomban, Lovászi Bálint, ennek a rövidítése a Lobá.
– Tud róla, hogy a felesége leszel?
– Á, dehogy! A múltkor azt mondta, hogy jó a szerelésem és kölcsönkért háromszáz forintot egy üveg kólára, de nekem is adott belőle.
– Aha! Ebből garantáltan házasság lesz.
– Különben az a Baranyai Krisztián lesz a tanúd a házaságkötésnél.
– Ernő elintézte?
– El, és Gábor meghívta hozzánk vacsorára. Anya, megfőzhettem én a vacsorát?
–