Csendes válságok. Margit Kaffka
búcsút én fel akartam ajánlani apusért, hogy ne szenvedjen egy percig sem tovább – de így csak részleges búcsút kaphatok. A száznapi búcsúimádságot én elmondom érte harmincszázszor is egy nap – és úgy hátha mégis kiszabadul a lelke.
Nagyon borzasztó az nekem, hogy nem gyónhatok, mert mindenki azt mondja itt, hogy ha most meghalnék, rögtön elkárhoznék. Akkor aztán mindig égni kellene – még az utolsó ítéleten is túl, mindig —, és ott is én undok testtel volnék, az apám pedig megdicsőült testtel az ítéleten. Borzasztó volna, ha úgy rám nézne. Ha lehet, édes jó anyucim – írjál te a nővér Anasztáznak —, hogy mégiscsak engedjen gyónni. Írd meg, hogy akkor én nagyon jó leszek azután. Egy szót sem fogok szólni a folyosón, és csak Martin Ellával fogok kegyes társalgást beszélni más lánnyal senkivel —, csak engedjenek gyónni. Szerető lányod
Lillike
Március 5.
Kedves jó Mamám – egyetlen Mamám!
A jövő hónap elején már húsvét lesz, és gyónni fognak – nekem pedig még nem szólt semmit a soror. Írtál nekik? Azt nem hiszem, hogy elfelejtetted – hanem talán elveszett a postán a levél. Most mindig arra gondolok, és egész nap magamban imádkozom. Azt senki sem tudja, és nagyon sokat szidnak, amiért az órákon nem figyelek – de a Jézusért minden gyalázatot el kell viselni. Martin Ellával a kertben néha megverjük egymás kezét csalánnal a Szűzanya tiszteletére, és az nagyon jó. Itt sokszor olyan zsizsiket szoktak tenni a lencsébe, hogy az ember önmegtagadást gyakoroljon – és mi mindig megesszük behunyott szemmel. Gonzága Szent Alajos is megevett mindent. Csakhogy Szent Alajos mehetett gyónni, és nem félhetett, hogy elkárhozik. Igaz, hogy ő csak két kicsi bocsánatos bűnt csinált, és azt siratta egész életében. Az én lelkem egészen más, mint az övé, és nem méltó üdvösségre – de a kezemet sokszor nézem, hogy épp olyan nagyon fehér és vékony, mint neki a képen. Én örülök annak, hogy a kezem méltó rá hasonlítani, az talán jó jel. Hittanórán, ha a kezem kiteszem a padra, magától elkezd mozogni minden ujjam, pedig én nem is reszkettetem! Este is sokszor nem tudok aludni, és mindenféle furcsa fejeket látok a levegőben – aközt van ördög, macska, pólyás gyermek, vak ember, minden – és úgy mozognak, ugrálnak a szemem előtt, mindig integetnek a sötétben. Az borzasztó – talán a gonosz incselkedik —, de pedig mindig a kezemben van a rózsafüzér olvasó, amit Rómában szenteltek. Én most nem is tudok többet írni, és nagyon várom a leveled. A te nagyon félő és szomorú lányod,
Lilli
Március 20.
– Ha most meghalnék, elkárhoznék – azt mondta ma Fáber Lujza kisasszony, mikor fésült —, mert ő már nagy növendék, és kismamának kellene hívnom. Fáber Lujzáék mind – vagyis a nagy lányok minden este arról beszélnek most a hálóban, aki elkárhozott. Az borzasztó volt, édes mamám! Az egy jelölt volt, akiből apáca fog lenni – de nem lett az belőle, mert tegnap belefúlt itt a békanyálas tóba, ami a zárdakert alatt van. Maga akaratából fúlt bele, és egy levélben megírta, hogy azért tette, mert soror Elfrida nem lehet az övé. Soror Elfrida egészen fiatal – szeptemberben még csak novic volt, de beszentelték nővérnek —, hanem azért nagyon szép és kedves. Az a jelölt pedig, aki elkárhozott miatta, nagyon csúf volt és nagyon bolondos, azt mondják.
Most mindenki róla beszél. Soror Elfridát fiókházba küldték, és az öreg, penziós sororok azt tanácskozták rá, hogy mindennap külön breviáriumot mondjon azért a novicért – mert hátha mégiscsak a purgatóriumba ment, ha az utolsó percében megadta neki az Isten a töredelmes bánat és megtérés kegyelmét. De én azt nem hiszem – és a nagy lányok sem hiszik —, mert a foltozó soror a ruhatárból este bejött lámpát oltani a hálóba, és mondta nekik, hogy ő látta a múlt éjjel. Akkor ő volt soros a vártán, és akkor háromszor körül kell járni a zárdát egyedül, hogy nincs-e baj vagy tűz – vagy nincs-e valakiről leesve a paplan. Mikor másodszor ment éjfélkor a toronyszobán át, ami fölött a baglyok vannak – olyan nagy jajgatásformát hallott, mint mikor messziről a katonalányokat verik. Én is tudom, hogy arrafelé a folyosón most mindig úgy zörget a szél vagy valami. Ő pedig a vártán nagyon reszketett, és a torony fala mellett látta elszaladni fehérben a kárhozott lelket. Mikor keresztet vetett, elmúlt az egész. Ezt beszélte a nagy lányoknak a foltozó soror este.
Martin Ella pedig álmodott róla, mert megjelent neki a vízbefúlt, csupa lucsok volt a ruhája, és behunyott szemmel járt. Valamit súgdosott Martin Ellának, de azt neki nem szabad megmondani senki fiának, megtiltotta a jó Isten. Csak azóta nem akar velem beszélni Martin Ella, és én azt hiszem – mert az borzasztó —, a lányok is azt hiszik, hogy énrólam súgott neki valamit. Talán azt, hogy én is elkárhozom. Anyám – egyetlen anyucim, jöjj gyorsan értem, és vigyél el engemet innét hamar – valahova, ahol te vagy —, még a nagybácsi tanyájára is inkább mennék, pedig te már nem laksz ott, a nagybácsi virgáccsal járkál, és harapósak a kutyák. De ott lehet libát meg lovat őrizni a béresgyerekekkel, és mikor süt a nap, nincs olyan gonosz lélek. A béreslányok nem kárhoznak el, mert nem is tudnak arról semmit, és ők azt beszélték nekem, hogy az Isten kinéz a fellegekből, ha nap süt, és neveti az embereket. Azt is mondták, hogy a Boldogasszony mindig keresi az ő szent fiát, és ha rátalál, akkor szépen nő a búza. De ha sokat sír, akkor megdűl és megrothad a vetés. Ők biztosan nem jól mondták, de ők nem tudnak halálos bűnt elkövetni, a sátánról pedig úgy beszélnek, hogy az mindig jól megjárja, ha kikezd az emberekkel, és csak nevetni kell rajta. Én nagyon szívesen mennék a tanyára a béreslányokhoz – vagy inkább hozzád és Kövesdy bácsihoz – vagy az apámhoz az égbe —, csak itt ne hagyj maradni, mert itt én elkárhozom. A te nagyon boldogtalan lányod,
Lillike
Április 8.
Egyetlen jó Mamám!
Már húsvét hónapja van, és én még mindig nem tudok semmit a gyónásról. A lányok már kezdik elfelejteni, hogy Martin Ellának talán rólam mondott valamit álmában a kísértet – és kezdenek megint szólni hozzám – kivált mióta levonóképet küldtél, és adtam nekik is. Azt írtad, hogy küldtél levelet a sorornak a gyónás miatt. De ő még nem szólt nekem semmit, pedig sokszor beszélnek rólam ketten a másik sororral a pódiumon, és akkor érezem, hogy rám néznek mindig. Ma soror Innocenc odahívott magához, és nagyon dobogott a szívem, hogy a gyónásról fog beszélni – de csak annyit mondott, hogy ha jövő szombaton jön a doktor úr, én is jelentkezzem. – Nem tudom, miért mondta a nővér, mert nem fáj semmim – de meglehet, hogy ők is azt látják, amit szegény apus mondott mindig, hogy bágyadt a szemem. Legjobban szeretnék mindig csak ülni, és apusért meg érted imádkozni – olyan rossz, ha fel kell állni, és járni kell a folyosón. Mintha mindig álmos volnék, csak lehunyódik a szemem.
Este pedig – mikor szabadna – nem tudok aludni az ágyban. A nagy lányok sokáig szoktak beszélgetni egymással, mert azt hiszik, hogy a kicsik mind alusznak, és nem hallják. Én sem hallottam azelőtt, de most mindig hallom – mindig arról beszélnek, amit az a szegény vízbe fúlt novic is csinált —, mert az itt divat, hogy a növendékek szerelmesek a sororokba vagy a novicokba —, de csak a nagy növendékek. Itt azt úgy mondják: “ideáliskodik bele”. Fáber Lujza is ideáloskodik soror Serafikába, pedig az nem is szép, de ő mindegyre a folyosóra szökik, ha arra jön Serafika soror. Mikor visszajön a nappaliba, akkor mindig nagyon piros Fáber Lujza, és a többiek suttognak meg nevetnek. Bacsó Klára pedig soror Amandába ideáliskodik, azt mindenki tudja – egy kis hajat is kapott tőle a medáljába. A hálóban azt mondta a többi nagy leánynak, hogy ha ő ki fog is lépni a világba, neki akkor sem fog kelleni semmiféle fiatalember, csak soror Amandára fog gondolni mindig, és ha huszonnégy éves lesz, visszajön ide sorornak, hogy együtt legyen vele. Fáber Lujza erre kinevette, és azt mondta, hogy őt akkor úgyis fiókházba küldenék, mert az