A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef
fel, melyet utálok. Kálmán mindent tenne a világon, az egyen kívül, mit tőle kívánok, s ami éppen hatalmában áll.
— Igazságtalan vagy, Kálmán tűzbe menne érted.
— Igen, meg vagyok győződve, főképp ha egypár ember jelen van, ki bátorságát közhírré teheti. Kálmán bátor ember, tagadhatatlan, nem ismerek senkit, ki életét kisebb dolgokért kockáztatná; ő nem számol, s hol becsületről van szó, személyes java őt semminek tevése— vagy elhagyására bírni nem fogja. Igen, neki sok jó s nemes tulajdonai vannak, én megenge-dem mindezt, csak azt ne monda, hogy szeret.
— Fel vagy gerjedve ellene, bizonyosan szelességében valami csínyt követett el, de azért...
— Ő javíthatlan — szóla Etelka, felkelve helyéről — , képzeld csak, ismét lerészegedett!
— Talán ismét csalódtál, mint minap, midőn hosszú harag után végre kisült, hogy Kálmán egész hét óta nem ivott egy pohár bort.
— Először nem hiszem, hogy akkor csalódtam, s azt gondolom, hogy Ákos szegény húgát barátja kedveért kissé meghazudta; másodszor, ma csalódásról szó sem lehet, egész ebéd alatt mellette ültem. De ne szóljunk többé e kellemetlen tárgyról — tevé hozzá Etelka oly hangon, melyből mindenki láthatá, hogy e tárgy neki legalább nem közönyös — , én Kálmánt ismerem, méltánylom jó tulajdonait, nem vagyok vak, hibái iránt sem, benne nincs való férfiúság. Ki annyi feltétel után egy pohár bornak nem képes ellentállni, az bátor lehet, pillanatokra nemes lelkű, de nem férfias, s valóban szeretni csak erős szív tud.
— Ákos másképp vélekedik barátjáról.
— Igen, Ákos — szólt Etelka, kényszerített mosollyal palástolva fölgerjedését — , s mit Ákos mond, azon kételkedni nem szabad? Ákos a legderekabb férfi, kit ismerek, de férfi, s azért nem képes ily tárgyról ítélni. Férfiak azon tulajdonokat tisztelik társaikban, melyeknek legtöbb hasznát vehetik; s ha pajtásuk jó agarász, ha adott szavához hív, ha hatszor megverekednék barátjáért, nem is foghatják meg, mit kívánhatunk ennél többet? Nekem más fogalmam van e tárgyról.
A barátnék elhallgattak. Vilma észrevevé, hogy e beszélgetés Etelkának kellemetlen, s tovább folytatá munkáját. Etelka ablakhoz állva kinéze a sötét kertre, mely szokott csendében feküdt a ház mellett, s melynek tegnapi kárait az éj eltakará.
— Képzelhetem apád haragját — szólt végre Etelka, ismét barátnéjához ülve — , midőn tegnap hazajött, s a történteket hallá.
— Úgy még nem láttam őt; szerencsére Vándory jött vele, s ez áldott ember szenvedélyét kissé megnyugtatá, de becsületszavára fogadta, hogy addig nyugodni nem fog, míg igazságot nem szerez magának. Én úgy félek, ha rá gondolok.
— Attól hogy igazságot szerez magának ne félj kedvesem — tevé hozzá némi keserűséggel — , ez nálunk nem oly veszélyes.
— De hisz tudod, hogy az egész történetet szüleidnek tulajdonítja.
— S félek, mi mostohámat illeti, nem egészen ok nélkül.
— Igen, de atyám, téged kivéve, egész családodra újra megharagudott, Ákosra is, pedig neki köszönhetjük megszabadulásunkat; ha ő nem jő, feldúlják a házat, Violát megtalálják, s megrontva vagyunk.
— Ki tehet róla? Mindenki igazságtalan, némelyek, mert elveik nincsenek, mások épp az elvek szigorúsága miatt. Vándory, mert minden emberben félangyalt, apád, mert mindenikben ellenséget lát...
— Anyám elbeszélé az egész történetet; Liptákné, én s az egész ház dicsérte Ákos viseletét; hasztalan! Apám mondá, hogy kár volt az úrfinak házához fáradni s megakadályozni a kutatást, mely legalább becsületét tisztára mosta volna; s hogy Ákos hihetőképp mindent előre tudott, s csak azért hagyá a dolgokat ennyire jőni, hogy magának érdemet szerezzen előttünk. Oh, ha apám tudná, hogy Viola itt volt! remegek e gondolatnál.
— Nem fogja megtudni soha; Liptáknéban bízhatunk, te nem szólsz és...
— De ha pörre kerül a dolog; apám mondá, hogy meg fogja esketni az egész házat, anyámtól az utósó szolgálóig, s akkor mit tegyünk?
— Nem fog történni; apád haragjában szólt, s később meg fog nyugodni. Mindenesetre neki ne szólj a dologról, amint őt ismerem, nem tartaná titokban; s elég ellenségei vannak, kik a történteket kárára használnák.
— Liptákné is azt mondja. De nem képzelheted helyzetemet; én, ki soha éltemben atyám előtt nem titkoltam semmit, s ki most e nagy hazugsággal lelkemen állok előtte, s nem merek szemébe nézni, ha velem szól, s nem örülni, ha karjaiba szorít; ki, valahányszor ajtó nyílik, remegek, hogy titkom elárultatott, s apám szeretetét elvesztém. Hidd el, Etelkám, nem tűrhetem e helyzetet.
— S mégis tűrnöd kell, kedvesem — szóla Etelka, sírva fakadt barátnőjét megölelve — , atyád nyugalma, szerencséje kívánja; neki ez áldozattal tartozol.
— Magam is úgy hiszem — válaszolt Vilma, könnyeit törülve — , de te nem ismered apám egész jóságát. Ha mellém ül s arcaimat simogatva jó leányának nevez, s elmondja, hogy életének boldogsága vagyok, s hogy az egész világtól megcsalatva, szerelmem agg napjaiban jutalmat ad minden szenvedéseiért, s nekem akkor eszembe jut: hogy mind e szeretetét többé nem érdemlem, hogy valamit titkolok előtte, hogy tudva, miként csak teljes bizalmat kér tőlem, én nem teljesítem e kívánatát; mit tegyek? Lábaihoz akarnék borulni s megvallani mindent, de akkor ismét nyugalma, becsülete jut eszembe, s magamba fojtom könnyeimet.
— Szegény Vilmám — szólt Etelka felsóhajtva — , s mégis alig tudom, ne irigyeljem-e helyzetedet? Én rég nem tárhatom ki szívemet apám előtt. De hidd el, minden rendbe jő ismét: a tisztújítás után, ha apám, mint reménylem, hivatalából kilép, apád haragja szűnni fog. Mihelyt Viola neje jobban lesz, talán Vándory veszi házához; a dolog lassanként feledésbe megy, s akkor majd szólhatsz apáddal is.
— Igen, de addig! Viola tudta, hogy az egész falu elfogására készül, s mégis eljött. Amint Liptákné mondja, nem képzelheti senki, miként szereti nejét; ki áll jót, nem jön-e el ismét, ma, holnap vagy akármikor. Házunk körül van véve kémekkel, s ha elfogják? Jézus Krisztusom! — sikolta föl egyszerre Vilma, a kert felőli ablakra meresztve szemeit — itt van!
— Kicsoda? — kérdé Etelka, hasonlóan oda fordítva tekintetét — nem látok senkit...
— Most eltűnt, de hidd el, Etelkám, ott állt, tisztán láttam szakállos képét a rostély mellett.
— Violát? hová gondolsz, ő talán harmadik megyében jár, s míg Nyúzó s a fél megye itt tanyázik, nem is jő vissza Tiszarétre. Fel vagy gerjedve, ha akarod, magam kimegyek, s a kertben körülnézek.
— Hagyd el, kedves Etelkám; meglehet, hogy csalódtam, én gyermek vagyok.
— Egész testeden remegsz — szóla Etelka, megfogva barátnéja kezét — , ha anyád látna, megijedne halványságodon, egy pohár vizet hozok, az segíteni fog.
Etelka fölkelt, hogy vízért a konyhába menjen, midőn a másik szoba ajtaján gyönge kocogás hallatszott.
— Kérlek, maradj mellettem — szólt Vilma, megfogva Etelka kezét — ki lehet ez ily későn? Én félek...
— Talán a bíró vagy más valaki, ki apádat keresi; meglátjuk. — Szabad!
Az ajtó lassan fölnyílt, és bejött — sok alázatos bók s engedelemkérés közt egy idegen zsidó, ki a thekhintetes, nagyságos kisasszonyoknak jóestvét