A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef
világosítani a nemességet.
— Hisz az a baj, hogy teszik — viszonzá a báró — , magam láttam a számadást, mellyel kortesked-nek. A püspökre esik 50 000 forint minden évben, gr. Kőváryra 30 000 s így tovább; a teins úr — folytatá Rétyhez fordulva — 5000 forinttal áll ott, az egyes nemesek évenkint egy-egy garast fizetnek, és az utak oly jók lesznek, hogy a gabona ára, mely most 5 ft., felmegy 7 ft. 30 kr-ra, magam láttam a számadást, ők igenis fölvilágosítják a nemességet!
— Hát jobban kell fölvilágosítani — szóla Sáskay — , majd egy számadást bocsátunk ki, melyben a püspökre 1000 s minden nemesre 100 forint esik, s a gabona ára 3 ft-ra száll.
— Nem hiszik, mondom, nem hiszik — válaszolá ismét a báró — , az utolsó nemesi adókivetésnél sem esett több egy-egy sz.-vilmosira egy garasnál, és...
— Nem mondtam — vága közbe Slacsanek — , hogy az ily kivetésnek rossz következései lesznek. Mikor az erzsébeti pusztára — melynek felét grófom, felét más nemesek bírják — reánk 137 ft. 30 krt, s a másik félre csak 11 ft. 36 krt vetettek, talán százszor mondtam, hogy rossz következései lesznek, mert a kisebb nemességet inkább ijeszteni, mint csábítani kell az adóhoz, de akkor...
— Talán bizony szemrehányásokat akarna a teins úr tenni? — szólt egy táblabíró mérgesen az asztal másik oldalán.
— Igen, mintha nem volna igazságos, hogy aki többet bír, többet fizessen — mond egy másik.
— Ha ti. mindketten nemesemberek — jegyzé meg helyesen Nyúzó — , az egész dolog, hogy is nevezted akkor, Sáskay?
— Progresszív adó.
— Igen, progresszív adó, a legliberálisabb dolog a világon; a francia forradalom alatt találták föl.
— Én azt mondom — szólt hangosabban az előbbi mérges táblabíró — , hogy az erzsébeti adókivetés helyesen történt.
— És én azt, hogy nem helyesen — kiáltott föl nekitüzesedve Slacsanek.
Mire az egész társaság: “helyesen történt, nem helyesen, igazság, rablás, törvénytelenség, halljuk! rendre! halljuk az alispánt!” kiáltások között irtóztató lármával fölugrott az asztaltól; hová az alispán, Sáskay s főképp a báró, hosszú békéltetés után, végre a nagyobb részt ismét öszvegyűjté.
— Ne szóljunk a múltakról! — mondá az alispán végre, miután a rend helyreállott. — Megenge-dem, hogy az erzsébeti adókivetés a méltóságos gróf által terhesnek tartatott, de őméltóságá-nak s főképp általánosan tisztelt képviselőjének honszeretetök— s nagylelkűségöknél fogva méltányolni fogják a körülményeket, melyek akkor ez adó kulcsát javaslák, s a jó ügy tekintetéből, melynek akkor e megyében másképp többséget szerezni nem lehetett, nem fogják rossznéven venni, hogy reá ez egy alkalommal nagyobb adót vetettünk, annyival inkább, mert bizony a szegény nemesség alig bírja a terheket, melyek egy idő óta reá nehezednek.
Miután Slacsanek ezen alázatos szavak által megengesztelődve nemeslelkűen kijelenté, hogy minden ez alkalommal mondott helytelen kijelentéseket rossznéven nem vesz, az alispán megköszönve a bárónak igen finom tapintatra mutató figyelmeztetését, indítványt tett, hogy a Bántornyi ellen indítandó agitációnál inkább az emeltessék ki, hogy pártja a porciót, katonatartást, forspontot s útcsinálást akarja a nemességre vetni.
— Igazság — szólt az ügyvéd nevetve — , ha a nemességet kapacitálni nem lehet, csak diákul kell hozzá szólni, mint az egykori paraszt mondá: semmitől nem borzad inkább, mintha diákul szólnak hozzá; a három szó, melyet ismer: konskripció, porció és kontribúció, maga lázadást csinálhat köztök.
— Ne méltóztassék a dolgot tréfának venni — emlékezteté Krivér — , a névtől sok függ; példákból tudjuk, hogy sok dolog, mely egy megyében megbukott, megváltoztatott névvel keresztülment, s — viszont.
— Igen, s főképp tisztújításnál — szóla közbe a báró — , matematikai igazság, hogy kinek kétszótagú neve van, félannyi kortessel választathatik meg, mint az, kinél négy szótagot kell kitalálni.
— Úgy tartom, eltérünk a tárgytól — emlékeztete Réty — , s ha a tisztelt konferenciának úgy tetszik, Sáskay úr meg fogja jegyezni, hogy a nemesség leginkább aziránt leszen fölvilágosí-tandó, miként Bántornyi pártja nem annyira nemesi adót, mint valóságos kontribúciót s porciót akar behozni (általános helyeslés). És most menjünk tovább.
Sáskay, a Bántornyi megrontására tett indítványt följegyezvén, most minden erők koncentrá-ciójának szükségéről kezde olvasni, s miután előadá, hogy minden centralizáció magában ugyan kártékony s veszélyes, tisztújításnál azonban, ha sükert akarunk, elkerülhetetlen; az egész megyében egy fő— , minden járásban egy alválasztmány kinevezését hozá indítványba, melyek egymás közt öszveköttetésben levén, a választás célszerű elrendezésével megbízassa-nak.
Ez indítvány, mint Magyarországban minden, mi által a hivatalok száma neveltetik, közhelyesléssel fogadtatott, s félórányi kissé lármás tanácskozás után a hivatalok be is töltettek, természetesen nagy részben a jelenlevőkből, éspedig, mi sokkal csudálatosabb, anélkül, hogy halálos gyűlölségek támadtak volna, öt vagy hat esetet kivéve, hol egyesek rossznéven vevék, hogy csak az alválasztmányok tagjainak s nem elnökeinek választattak. Réty kinyilatkoztatván: hogy a központi választmány elnökletét magára nem vállalhatja, mert mint kijelelt, a választásra semmiképp befolyni nem akar, minden jelenlevők egyhangú fölkiáltásával teins Slacsanek úr választatott e terhes, de szép hivatalra.
— Még egy alázatos indítványom van — szóla a választások végeztével báró Sóskuty — ; minden szép és jó a világon az asszonyi nemtől veszi eredetét; az asszony azon teremtés, mely stb., stb., mely okoknál fogva azt indítványozom, hogy minden járásban egy pártfogó asszonyság választassék.
Általános helyeslés fogadá e lovagias indítványt, mi azonban nem zárta ki, hogy az még kilenc egymást követő szónok által különösen motiváltassék; s csak miután az asszonyi nem minden érdemei elsoroltattak, lehete tovább menni.
Ezek után Sáskay egyes intézkedésekre irányzá hallgatóinak figyelmét, melyeket azonban, miután a tisztújítások taktikájához tartoznak, s olvasóim nagy része által nemcsak ismertetnek, hanem néha alkalmaztattak is, röviden említeni elég leend. A főbbek közé tartozik, hogy azon két híd, melyen az egyik ellenséges járás nemessége a városba jön, tökéletesen kijavíttassék, de úgy, hogy azok szétszedetvén, a tisztújítás előtti napokban oly állapotban legyenek, hogy rajtok senki át ne mehessen. Ugyanez javasoltatott a tiszai hidasokra nézve is, mert valamint természetes, hogy az illető vámtulajdonosok, szeretett szomszédaik bátorságáról gondoskodva, a hidasokat s kompokat éppen most javíttatják ki, úgy azt sem veheti senki rossznéven, ha az ácsmester ennyi munka között a kijavítást éppen a tisztújítás utáni napon végezhetné el.
A második nagyobbszerű sakkvonás abban állt, hogy mindazon kocsmárosok s húsvágók, kiknél az ellenfél élelmeit venni fogja, lehető legrosszabb bor s megromlott hús kiszolgáltatá-sára bírassanak, mi kevés megvesztegetés mellett annál könnyebbnek látszott, minél nehezebb lenne, minden tárgyismerők ítélete szerint, ugyane személyeket az ellenkezőre megvesztegetni. Ezen rendszabály kivitelét egészen Nyúzó főbíró úr vállalta magára, arra kötelezvén magát, hogy az említett egyedeket, kik nagy részint nemtelenek, sőt zsidók, azon esetre, ha az ellenfél fenyegetései által terrorizálva jó bort mérni merészelnének, célszerű eszközökkel