Végzetes tévedés: Regény. Beniczkyné Bajza Lenke

Végzetes tévedés: Regény - Beniczkyné Bajza Lenke


Скачать книгу
kocsis arczán meglepetést látott, ki egy pillanatig mozdulatlanul állt helyén, talán Béla gróf tudakozódására gondolva, azután becsukva a fogat ajtaját, gyorsan fölült a bakra és elhajtatott a Vadász- utczába.

      Jakab gróf kiugorva a kocsiból, mondá:

      – Várakozz, míg visszajövök. Ha ugyan ez az a ház, melyet keresek.

      És körülpillantva az utczában, belépett a kapun, eltünve a bérkocsis szeme elől, ki leugorva helyéről a kapuig ment s figyelmesen utána nézett, mialatt az fölhaladva a lépcsőn, Holcsi lakásánál állt meg, hol nyitva volt az ajtó s ő az irodába lépett.

      – Az ügyvéd úrral óhajtok beszélni, – mondá az egyik irodasegédnek, – vigye be neki, kérem, névjegyemet.

      De alig, hogy a segéd a mellékhelyiségbe lépett, Holcsi maga jelent meg vendége fogadására az ajtóban, s mély hajlongással vezette a nála szokatlan vendéget szobájába.

      – Parancsol velem, gróf úr, – kérdezte kezeit dörzsölve, mialatt széket gördített hozzá.

      – Tulajdonképpen nem a magam ügyében jövök, – kezdé jól szemügyre véve őt Oroszlay s már az első pillanatban látta, hogy ravasz, alattomos emberrel van dolga, kinek tekintetét a sötét szemüveg van hivatva elrejteni… – Egy barátom nagyobb birtokot akar vásárolni, melyre kölcsönt szándékozik felvenni s kegyedet bízná meg ennek a kölcsönnek közvetítésével.

      – Szolgálatára állok, – viszonzá rejthetetlen örömmel Holcsi.

      – E tekintetben tehát számíthatunk önre, de van még egy más dolog is, mivel nem tudom, foglalkozik-e ön, tudniillik birtok adás-vevéssel.

      – Az nem tartozik ugyan szakmámba, de Istenem, szegény ember mindent megpróbál, mi kenyeret ad neki, s jövedelmet biztosít számára.

      Jakab gróf elmosolyodott.

      – Azt hiszem, önnek nem szükséges a jövedelmi forrásokat keresni, úgy mondták nekem, hogy gazdag ember.

      – Azt ellenségeim mondják, kik irigylik szerencsémet, mi nem egyéb, mint a munka és megfeszített szorgalom eredménye.

      – Ez a ház sajátja, nemde?

      – De tele van hipotékával, mit nyakra-főre törleszteni kell.

      – De úgy tudom, birtoka is van?

      – Néhány holdnyi föld, hol a nyár egy kis részét tölteni szoktam, ha nehéz munkámtól szabadulhatok.

      – Milyen megyében?

      Holcsi meglepetve pillantott a grófra s tartózkodva mondá:

      – Azt hiszem, keveset érdeklik méltóságodat az én szerény körülményeim.

      – Meg fogom magyarázni kérdéseim okát, – viszonzá gyorsan Jakab, ki nem szeretett volna gyanút kelteni az ügyvédben, s érezte, hogy nagyon is messze ment kérdéseivel. – Említettem, hogy barátom birtokot akar venni, de még nincs elhatározva, melyik megyében, s miután több helyről kapott ajánlatot, azt hittem, ön tudna fölvilágosítást adni ott a föld minéműségéről, hol birtoka van, mi valószinűleg közel fekszik a fővároshoz.

      – Nagyon közel, sebes vonaton három órányira, s ez alkalmas hely volna a vevőnek?

      – Az a szándéka, hogy közel legyen Budapesthez.

      Holcsinak villogtak a szemei az üveg alatt, kapzsi kifejezés ült arczára, s vendége fölvilágosítása teljesen megnyugtatva őt, mondá:

      – Sőt tudnék azonnal ajánlani szomszédságomban egy szép birtokot, csinos kastélylyal, parkkal, mely jutányos árért eladó.

      – Melyik megyében?

      – Pozsonyban, közel magához a városhoz.

      – Tehát az ön birtoka is ott van?

      – Tulajdonképpen gyámleányomé, de én kezelem, miután ő kiskorú.

      – És meg van a földekkel elégedve?

      – Kitűnő minőségűek. Ha kivánja gróf úr, megmutatom tervrajzát a birtoknak.

      – Köszönöm, most nincs időm, de el fogok jönni barátommal, kit a dolog érdekel, én magam keveset értek az ily adás-vevéshez, s csak is az első lépés megtételére vállalkoztam, a továbbiak az ő személyes teendői.

      – És mikor lesz szerencsém?

      – A legközelebbi napokban, – mondá a gróf, s elhagyta helyét. Azt, a miért jött, megtudta, mert meg volt győződve, hogy ha Hermance védencze Holcsinál van elrejtve, azt bizonyosan nem tartja a fővárosban, s legvalószinűbb, hogy az falusi birtokán van. Azonban, mielőtt távozott, egy kérdést akart még hozzá intézni.

      – Családja jelenleg talán már falun van? – kérdé feszülten.

      – Nincs családom, nőtlen ember vagyok.

      – Azt reméltem, hogy az ön által ajánlott birtok megtekintése alkalmával önhöz szállhatnánk, de így természetesen az lehetetlen.

      – Ellenkezőleg, gróf úr, nagyon örülnék, ha házamban fogadhatnám, én is kimennék falura méltóságtokkal együtt, s biztosítom, hogy jó ellátásban részesülnének.

      – Tehát mégis lehetséges volna, daczára, hogy nincs ott háztartása?

      – Azaz, hogy van is, nincs is.

      – Hogy értsem ezt? – kérdé Jakab gróf az ajtónál megállva.

      – Jelenleg nincs senki Tornyoson, így hívják a birtokot, de néhány, sőt pár nap múlva már gyámleányom ott lesz egy barátnőjével s egész háztartással.

      Jakab gróf alig bírt egy örömtelt fölkiáltást elfojtani. Most tehát eljutott oda, a miért jött s a gyanútlan ügyvédet oly vallomásra bírta, hogy ő maga is csodálkozott saját ügyességén, de a legnagyobb egykedvűséggel mondta:

      – Köszönöm a szíves meghivást, s barátommal együtt élni fogunk ajánlatával.

      – Mikor várhatom jövetelüket, gróf úr? – kérdé Holcsi mohó érdekkel, mert félt elszalasztani a nagyúri gazdag vevőt, s szeretett volna biztos igéretet csikarni ki tőle.

      – A napot ma nem határozhatom meg, mert barátom nincs a fővárosban, azonban nemsokára.

      E szavak után kikisértetve az ügyvédtől, elhagyta a lakást, s majdnem nevetve haladt le a lépcsőkön, mert sok olyat tudott meg, miről félóra előtt sejtelme sem volt, s miről Hermance grófnő sem tudott.

      – A többi magától fog jönni, – gondolá. – Ily bonyolódott dolgoknál a véletlenre is kell számítani, s remélem, a bérkocsistól is sikerülni fog megtudnom valamit.

      És ha a véletlenben bízott, igaza volt, mert kilépve a kapun, két fiatal leányt látott a ház felé közeledni, a kik karöltve, vidám csevegéssel jöttek, s midőn, az ő bérkocsisa mellett elhaladtak, az megemelte előttük kalapját, mit mindketten viszonoztak, de a fiatalabbik sötéten elpirult, s gyorsan félrefordítá fejét, mely mozdulat által annak szemei az ő szemeivel találkoztak, s egy másodperczig egymásba mélyedt tekintetük.

      Jakab gróf azonnal megismerte benne a fénykép eredetiét, mit Esztheynénél látott, de mennyivel szebb, igézőbb volt az élő, ki szinte nem tudta róla elfordítani tekintetét, s a csodálat oly őszinte kifejezésével nézett rá, mintha egy szép álomképet látna.

      És tündöklő szemeinek pillantásában oly tiszta, gyermekes érzelmek tükröződtek, s kedves mosolya oly szédítően bájos


Скачать книгу