Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János

      Hol voltál te, kis nyulacska?

      Atatuti, táratuti, az erdőben.

      Minek voltál az erdőben?

      Atatuti, táratuti, vesszőcskékért.

      Minek neked az a vessző?

      Atatuti, táratuti, kertecskének.

      Minek neked az a kis kert?

      Atatuti, táratuti, virágoknak.

      Minek neked az a virág?

      Atatuti, táratuti, bokrétának.

      Minek neked a bokréta?

      Atatuti, táratuti, legényeknek.

      Atatuti, táratuti, legényeknek.

      Szerettelek, nem tagadom,

      De annak már vége vagyon.

      Vége vagyon volt kedvemnek;

      Teljen kedve irígyemnek.

      Másoknak is azt ajánlom,

      Szerelemnél jobb az álom:

      Mert az álom nyugodalom,

      De szerelem szivfájdalom.

      Nincs ez világon drágább kincs,

      Mint kinek szeretője nincs;

      Mert kinek szeretője van,

      Keze lába bilincsen van.

      De a ki csüng a rab szíján,

      Sokszor van az esze hiján.

      A ki nem hiszi, próbálja,

      Bizonyosan úgy találja.

      Beteg az én rózsám,

      Beteg ágyban fekszik,

      Áldja meg az isten,

      A ki vele bánik.

      Beteg vagy, angyalom,

      Beteg vagyok én is,

      Talán rosz mostohád

      Volt irántad hamis.

      Engemet is kinoz,

      Ha téged nem sajnál,

      Bárcsak őtet vinné

      El az a rosz halál.

      Ha meghalsz angyalom,

      Én is veled megyek,

      A bús harangszóval

      Elhínak az egek.

      Az én galambomnak dombon van a háza,

      Három szép czédrusfa van az udvarába.

      Megkötöm lovamat czédrusfa ágához,

      Számtalan borulok angyalom vállához.

      Az eső is esik, a harmat is lepi,

      Talán a kétféle meg is keseríti.

      Felmenék egy hegyre,

      Benézék egy kertbe,

      Ott látám kedvesem,

      Sajnálám édesem.

      Még is megszólitám:

      Hova mégysz, violám?

      Aratót keresni:

      Szeretőt számlálni.

      Furcsa egy pacsirta,

      A ki ezt igy irta:

      Nálam a gyürűje,

      Más a szeretője.

      Azt a leányt szeretem én,

      S egyedül azt dicsérem én,

      Kiben egyiránt lelkem is

      Gyönyörködhetik testem is.

      Ki szivesen lát egyiránt,

      Délben, estve, reggel, korán.

      Jaj be szegény legény vagyok,

      Egy pénznek ura nem vagyok.

      Hej költsön kérnék, de nem kapok,

      Mert nagy interest nem adhatok.

      Szegény legény vagyok nagyon,

      Magam heverek az ágyon;

      Mi haszna, hogy nincs feleségem,

      Ha mindig üres az erszényem.

      Utszu tehát mit nem teszek!

      Feleséget mindjárt veszek.

      Nem bánom, legyen, ha szegény is,

      Faháztul való vagyok én is.

      Szánjon meg hát hugom asszony,

      Legyen feleségem asszony,

      Épitsünk csak a szereteten,

      Boldogok leszünk mind a ketten.

      Ugy meg vagyok határozva,

      Mint a csikó kantározva,

      Szabadságom el van zárva,

      Mint a madár kalitkába.

      Ha még egyszer szabadúlok,

      Több szerelmet nem koldúlok.

      Szabadságért halok, élek,

      Mig bennem cseng bong a lélek.

      Már megmondtam rózsám,

      Ne szeress engemet,

      Kettős az én szivem,

      Megcsal az tégedet.

      Ha azt tudtam volna,

      Hogy ugy járok véled:

      Szomorú bubánat

      Választ el tetőled.

      Válassz el, istenem,

      Széles e világtól.

      Ha elválasztottál

      Kedves galambomtól.

      Három esztendővel

      Tovább éltem volna,

      Ha a te szerelmed

      Meg nem fogott volna.

      Angyalom, édesem,

      Drága szerelmesem!

      Szivem sebe orvosát

      Szivednél keresem.

      Te vagy az a drága

      Szerelem