Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János

      Mig élek, szép lélek, nem felejtlek,

      Elmémből, szivemből ki sem vetlek;

      Én haljak, én muljak, én romoljak,

      Előbb, hogysem tőled én megváljak.

      Ha téged nem látlak, csak ohajtlak,

      Mind éjjel, mind nappal igy kiáltlak:

      Pin, pin, pin, pin, pin, pintyőkécském!

      Kin, kin, kin, kin, kin, kincsecskécském!!

      Istenem, istenem!

      Vajjon mi lelt engem?

      A szeretőm anyja

      Átkozott meg engem.

      Bár ha megátkozott,

      Az csak mind oh semmi,

      Csak rózsámat hagyja

      Nekem csókolgatni.

      Tudom akkor leszen

      Nekem ő kedvesem,

      Ha őt ölelheti

      Gyenge fejü kezem.

      Hej, be szépen világit

      Az esteli csillag;

      Hej be szép szőke legény

      Áll ablakom alatt.

      Be kellene híni,

      Mellém is ültetni,

      Piros szőke legénynek

      Puha ágyat vetni.

      Ujjamon a gyürűje,

      Zsebemben levele,

      Piros szőke legénynek

      Rajta van a neve.

      Nem adnám én a nevét

      Két arany almáért.

      Hát ő magát hogy adnám

      Széles e világért!

      Feljött már a hajnal,

      Hajnali szép csillag,

      Egy szép piros legény

      Ablakomon hallgat.

      Ki kellene menni,

      Be kellene híni,

      Két szép piros orczáját

      Meg kellene csókolni.

      Ki is fogok menni,

      Be is fogom híni,

      S azt a kerek száját

      Egyszer megcsókolni.

      A fényes csillag is

      Ballag haza felé,

      Ballag barna legény

      A galambja felé.

      De mig oda ballag,

      Jóformán megvirad,

      Gyenge szerelmeknek

      Hamar vége szakad.

      Oh én édes rózsám, be szeretlek,

      Szomoru szivemből ki sem vetlek,

      Mig bennem a lélek,

      Mig testemben élek,

      Szeretgetlek.

      Akkor jőj el hozzám, mikor mondom,

      Még a csizmád sarka se kopogjon,

      Oh én édes rózsám,

      Jere el ma hozzám,

      De csak este.

      Juttassa eszedbe ez a kis nefelejcs,

      Hogy engem szivedből soha el ne felejts.

      Soha el nem felejt tégedet ez a szív;

      Csak te is hozzája légy állandó és hív.

      Én csak egynek vagyok igazán áldozó,

      Soha nem szokásom, hogy legyek változó;

      Jőj hozzám, mert vagyok régen várakozó;

      Csak te is légy nálam holtomig lakozó.

      Ha te tőled rózsám, meg kellene válni,

      Nem tudnék igazi szeretőt találni.

      Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is,

      Galambomnak párja nem származnék mégis.

      Lehet-e gerlicze boldogabb én nálam?

      Lehet-e boldogabb nálad, virágszálam?

      Huss, huss, huss,

      Ölbe huss!

      Kedvesem, hozzám juss!

      Rajta szép leánykám!

      Jösz te, kis báránykám,

      Váltsunk csókot.

      Czupp, czupp, czupp,

      Édes czupp,

      Édesebb, mint szirup!

      Rajta hát! czuppantsunk,

      Lángokat lobbantsunk,

      S oltogassunk!

      Azt gondolod, édes rózsám,

      Hogy te megcsaltál,

      Hogy helyettem más szeretőt

      Titkon tartottál;

      Engem bizony meg nem csaltál:

      Hanem csaltad magadat,

      Nem barna galambodat.

      Vége légyen szerelmünknek,

      Már most megmondom;

      Azért ne is haragudjál,

      Tudtodra adom.

      Én is találok szeretőt,

      Ki én hozzám hivebb lesz;

      Ki megölel, hozzám fordul,

      Jaj de is szépen megcsókol,

      Velem vidám szókat szól.

      Mért nem jöttél hozzám,

      Midőn parancsoltam,

      Már az én szivemet,

      Azzal mindenemet,

      Másnak ajánlottam.

      Nemcsak ajánlottam,

      De oda is adtam;

      Régi jó kedvemet,

      Egész életemet,

      Gyászba boritottam.

      Oda van mindenem,

      Nincsen semmi kedvem,

      Mert már eltávozott

      Tőlem, s elbucsúzott,

      A kit én szerettem.

      Engem ámitottál,

      Hamis szivű voltál,

      Egy