Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.). Gárdonyi Géza

Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - Gárdonyi Géza


Скачать книгу
a hajába, én pedig a bajuszomat pödrögettem.

      – Hogy tetszik nagysádnak ez a tájék?

      – Nagyon kedves.

      – Persze, még nem tetszett erre járni.

      – Hiszen mondtam, hogy ma születtem.

      – Ja, igaz.

      – És így nem is beszélhetek másról.

      – Természetesen.

      – Geografiát nem tanultam, – folytatta neki bátorodva.

      – A mai világban nem is érdemes, kérem.

      – Ön talán foglalkozott vele?

      – Tagja vagyok a párisi földrajzi társaságnak.

      – Az nagyon szép, de unalmas.

      – A társaság?

      – Nem: a földrajz és minden tudomány.

      – Tehát beszéljünk másról.

      – Majd én kezdem.

      – Az nagyon érdekes lesz, – szóltam és a monoklimat a szememre csíptettem.

      – Hogy tetszem én önnek? – kérdezte a szép hölgy és megingatván karcsú derekát, rám kacsintott.

      – Nagysád elbűvölő!

      – Ön hízeleg!

      – Esküszöm!

      – A férfiak könnyen esküsznek.

      – Nagysád, én még soha sem esküdtem!

      – Az meglehet.

      – Szerelmes sem voltam soha.

      – Ugyan?

      – De most az vagyok!

      – És kibe?

      – Kegyedbe, bájos angyal!

      E szavakat mondva térdre hullottam előtte.

      Éva mosolygott.

      – De hiszen ez fölösleges nyilatkozat uram!

      – Miért? – kérdeztem csudálkozva.

      – Mert én önnek a felesége vagyok.

      – Kegyed? Az én feleségem?

      – Igen, igen!

      – Nem emlékszem az esküvőnkre, – dadogtam zavartan.

      – Nem esküdtünk meg.

      – Tehát vadházasság vagy polgári házasság?

      – Nem.

      – Hát kérek bővebb magyarázatot.

      – Én önnek az oldalcsontja vagyok.

      – Az lehetetlen.

      – És mégis úgy van.

      – De hisz’ nekem nincs akkora oldalcsontom, mint kegyed!

      – Az igaz, de az is igaz, hogy önnek egy csontja hiányzik.

      – Zsebmetszés! – kiáltottam haraggal, a mint az oldalamhoz kapva Éva állításáról meggyőződtem.

      Azonban Éva egyszerre eltüntette a haragomat: odasímult hozzám, aztán megcsókolta a hiányos helyet; átölelt és így suttogott:

      – Ádám! Kis uram!

      Én is megcsókoltam őt, és meghatottan szóltam:

      – Nagysád! Azaz, hogy Éva! kis feleségem!

      .....

      Így történt, hogy nem maradtam agglegény.

Paradicsom, 1-év, 13-ik nap.

      A hogy ma délután sétálunk a feleségemmel, hát egy almafa derekán papirost látok.

      Közelebb megyek és ezeket olvasom rajta:

      «Ezen fának gyümölcséből való evés tíz forint büntetés és a paradicsomból való kikergetés terhe alatt tilos.»

      – Nézd már kis csibém, – mondom a feleségemnek – milyen korlátozást kezdenek itten.

      – Pedig én éppen most akartam szakítani az almák közül, – úgy megkívántam.

      – Szakíts, lelkem, hiszen úgy sem lát senki.

      Éva körülnézett, azután lekapott egy almát és beleharapott.

      – Hogy ízlik? – kérdeztem tőle.

      – Nagyon jó pogácsaalma. Kóstold csak.

      Még le sem nyeltem a falatot, már is zörgést hallok a bokrok között.

      – Bújjunk el! – szóltam a feleségemnek s egy ribizli-bokor aljába vontam őt.

      – Hol vagy Ádám? – kiáltott haragosan a közeledő.

      – Pszt! Ne szólj! – suttogott Éva. – Az Úr!

      Ő volt.

      Közelebb jött a bokorhoz, aztán ismét kérdezte:

      – Itt vagy, Ádám?

      – Nem én, nem vagyok itt, – feleltem gyorsan.

      – Hát miért bujtál el?

      – Mezítelen vagyok, kérem alássan.

      – Hogy tudod, hogy mezítelen vagy?

      – Nincs rajtam a hózentráger.

      – És te, Éva, miért bujtál el?

      – Elvesztettem a turnűrömet.

      – Gyertek elő!

      Mit volt mit tenni, előbujtunk.

      Remegve álltunk meg az Úr haragos színe előtt.

      – Ki evett az almából? – kérdezte szörnyű hangon.

      – Én nem! – szólt a feleségem.

      – Én csak hozzá szagoltam, – feleltem röstelkedve.

      – Nem láttátok a plakátot?

      – Elromlott a monoklim, – feleltem dadogva.

      – Én meg nem tudok olvasni, – mondá Éva.

      – Hát miért szakítottál mégis az almából? – kérdezte a feleségemtől.

      – Mert nagyon szép volt, csábított.

      – És te, Ádám, miért ettél?

      – Nem akartam kosarat adni a feleségemnek.

      – Ez nem mentség. Ti tulajdon elleni kihágást követtetek el. Bűnötöket meg fogják örökíteni a piktorok és a versírók.

      – Kegyelem! – kiáltottunk mindketten.

      Az Úr folytatá:

      – Halljátok büntetésteket: Az 1879. XL. t. – cz. 126. §-a alapján te Ádám azt a csutkát, a mely a torkodon akadt, örökké ott fogod viselni.

      Ijedten kaptam a gégémhez, már ott volt a csutka.

      – Te Éva két almát fogsz a melleden hordani, a melyek kívánatos voltukban a férfiakat bűnre fogják csábítani és veszedelembe ejteni.

      Évának valóban két gyönyörű alma domborodott a mellén. – (Engem azonnal elcsábított, elkábított vele.)

      Ezek után azt mondta az Úr:

      – Ott künn tágasabb!

      És kifelé mutatott.

      Szótalanul mentünk ki a paradicsomból.

      Nekem


Скачать книгу