Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.). Gárdonyi Géza
fogom ölni!
– Nagyon helyes!
– Hát kérem, menjenek el hozzá rögtön, én itt megvárom önöket.
Átküldöttem a gazdasszonyomat a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy fekete kabátot.
Az asszony visszajött, hogy egyik szomszédban sincs fekete kabát s a mint tudja, az egész utczában nincs több fekete kabát egynél, de most az zálogban van.
Glódy levetette a saját fekete kabátját s azt mondta, hogy ő úgyis itt marad, hát addig ingújjban is meglehet.
Mikor Firiczky házához értünk, észrevettem hogy a kapu alatt beszaladt egy fiú; azután, hogy az udvarra léptünk, láttam egy létrát fölhúzódni a szénapadlás ajtaján.
– Nézze csak, – szóltam Kávéhoz, – amott mászik egy létra.
– Firiczky barátunk, úgylátszik, oda menekült.
Mindazonáltal bementünk a Regélő Themis szerkesztőségébe, a melyet még mosókonyha-korából ismertem.
Egy öreg szakácsné volt ott. Azt mondta, hogy A Firiczky úr nincs otthon, elútazott még tegnap Tátrafüredre.
Otthagytuk a névjegyeinket és mentünk kifelé.
A kapu alatt az a gondolatom támadt, hogy mászszunk föl Firiczky után a padlásra.
Társam helyeselte ezt az eszmét.
Én tehát körülnéztem az udvaron, de létrát nem találtam.
Egy ott ácsorgó suhancznak szóltam, hogy hozzon egy létrát, kap érte két hatost.
Két percz mulva volt létránk.
Neki támasztottuk a padlásajtónak.
– Tessék előre menni! – bíztatott Kávé Péter.
– Kérem, ön idősebb.
Nem igen hatotta meg az udvariasságom, attól tartott, hogy a melyikünk először földugja a fejét, azt Firiczky valami léczczel agyonkoppantja; de azért csak ment előre.
Mikor a padlásajtóhoz ért, óvatosan lesett föl a szemével és bekiáltott:
– Alásszolgája, Firiczky úr!
Semmi felelet.
– Önt keressük, Firiczky úr!
Semmi hang.
Vissza akart térni.
– Kérem, csak tessék bemenni, én is megyek.
Ott álltam a lábai alatt; láttam, hogy szeretne fejbe rugni, de nem tágítottam.
Bemászott hát a padlásajtón, én meg utána.
– Nincs itt, – mondá körülnézve.
Én azonban elindultam, hogy bejárom a padlást.
Megnéztem minden sarkot, de Firiczkynek nyoma sem volt.
A kémény mellett találtam egy mély üreget, oda is beszúrtam egy léczczel.
Ordítás hangzott föl az üregből.
– Ki az? – kiáltottam le.
Firiczky úr mászott elő négykézláb, azután, hogy fölegyenesedett, tenyereit a gyomrára szorította.
– Mit akarnak velem? – nyögte szomorúan.
– Uram! ön Glódy urat megsértette!
– Ő is megsértett engem!
– Glódy úr elégtételt kér!
– Én is!
– Szíveskedjék segédeit a továbbiakra nézve hozzánk küldeni. Lakásom fazekas-utcza 13.
Ezek után udvariasan meghajtottuk magunkat és lementünk vissza a létrán.
Az utczán a nyitott ablakon át hallottuk, mikor Firiczky siralmas hangon kiáltotta a szakácsnéjának:
– Néni! Melegítsen tányérokat! Az a gazember megölte a gyomromat!
Másnap eljött a két segéd.
Kardpárbajt akartak, de mi kijelentettük, hogy megbízónk, mint sértett fél, pisztolyt kíván, mert valahányszor kardot fog a kezébe, mindig izomgörcsöt kap.
Megegyeztünk tehát abban, hogy pisztolypárbaj lesz vaddisznógolyóra.
Találkozási helyül kitűztük a Szépasszonyvölgyet.
Glódy halálra sápadt, mikor megmondtuk, hogy vaddisznógolyóra fog menni a párbaj.
Azt mondta, hogy ő ezt ki nem állja, inkább megszökik, vagy visszavonja a kihívást.
Miután azonban én lapunk becsületére, a férfias bátorságra és a Komjáti-féle életbiztonsági pisztolyokra hivatkoztam, – gondolom, ez utóbbi érv hatása alatt – megnyugodott a dologban.
Másnap hajnalra volt kitűzve a meghalás. Glódy éjfélkor fölvert az álmomból, azt mondta, hogy nem tud aludni.
Én sajnálkoztam rajra, de egyúttal azt is megkérdeztem, hogy mi az ördögért keltett föl engem, mikor én aludni pompásan tudok.
– Könnyű magának! – mondta elkeseredve – de ha az én bőrömben lenne…
– Álljon háttal a pisztoly felé.
– Egykutya!
Jó gondolatom támadt.
– Tudja mit: az ellenfél segédei önt megtapogatják, hogy nincs-e a mellén valami bádog, de hátul nem fogják megtapogatni. Öné az első lövés. Amint kisütötte a pisztolyát, forduljon meg azonnal.
– Hátul tömjem ki magamat?
– Természetesen!
– De hátha a fejemet találja?
– Hajtsa le a fejét.
Glódy kérdőjel alakra görbült, hogy jó lesz-e így?
– Nagyon jó.
Elmentünk az Erzsébet kávéházba és ittunk minden italból, a mit csak mértek, úgy, hogy én már valóságos likőrkereskedésnek éreztem magamat.
Hajnali öt órakor mentünk Glódy lakására.
Átöltözött szépen fekete ruhába és a bajuszát is kipödörte.
Én azután kitapaczíroztam hátulról becsületesen. A kabátja alá tettem egy vastag franczia szótárt, egy bibliát, egy szakácskönyvet meg egypár csizmaszárat. Arra a testrészére pedig, amelyen ülni szokott, egy nagy pléhfödőt.
Mire elkészültünk, odarobogott a fiakker a másik segéddel s mi beleültünk.
Megható pillanat volt az, midőn Glódy elbúcsúzott a feleségétől.
Még most is meg kell törülni a szememet a zsebkendővel, ha rágondolok.
Glódy a fiakkerban le akart ülni, de a födő miatt nem tudott. Kávé barátunk egyre kínálta helylyel, de Glódy azt felelte, hogy állva kíván menni a halál elé.
Az úton nem szóltunk semmit.
Ünnepélyes komoly utazás volt ez.
Én ugyan nem féltettem Glódyt, de ő valószínűleg féltette magát, mert nagyon halavány volt és többször megtapogatta magán a borítékot.
A Szépasszonyvölgyben már akkor ott állt a másik kocsi.
A felek hidegen üdvözölték egymást s az idő is igen hideg volt.
Megtöltöttük a pisztolyokat, azután Kávé, mint legidősebb