Bank Ban. Katona Jozsef
nem csak egy az, aki itten örvend,
Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)
Simon
Nézd, ezek nem.
Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,
minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.
Simon (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).
Nézd, mintha orra vére folyna, úgy
Kullog be némelyik. Manó vigye
Vígságtokat, hol a szabad magyar
Érzés az itt erőltetett feszesség
Láncába kénytelen harapni.
Egy udvornik (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).
No! —
MÁSODIK JELENET
Petur (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).
Igy? – Ördög és pokol! Bizony majom
Mind egyről egyig. – Oh te szép nevű
Magyar – Magyar? – Hej, félre oktalan
Aggodalom! mit használ itten a fog —
Csikorgatás?
(Főbe üti magát.)
Bolondos agyvelő!
(Dörmög.)
Szabad kivánna lenni mindenik,
És torkukon kegyes nagyasszonyuk
Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy
Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá
Lettél dicső Árpád gyümölcse te?
Simon
Bán, hát mi lelt?
Mikhál
Petur, nem vagy magad,
Nyelvedre vigyázz.
Petur
Úgy? igaz – helyes – —
Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,
Bojóthotokban nem maradtatok?
Mikhál
Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.
Ó fiam!
Simon
Ember, belőled a rossz lélek ordít!
Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol —
Ország halálos ágyában nyögött
Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.
Azóta megholt.
Mikhál
Meg bizony. De csak
Békével —
Petur
Átkozott jámbor te! ki
Békével? Én talán! Ég és pokol!
A békés egy bolond; s az is bolond, ki
Békételen: de én békételen
Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.
Oh, célra! célra! így különben egy
Bárányi békesség – mi több, maga
Epét okádna itt a békességes
Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!
Mikhál
De, ember! Ej, eredj, eredj haza,
Aludd magad ki – menj, menj!
Petur
Én?
Mikhál
No, leg —
Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb
Hangon: az emberek néznek —
Petur (felugrik, de majd leül).
Ki? Hol? —
No, jó! – nem is beszélek – még csak egy
Szócskát se. Mindenik kimondatott szó
Hazud, s az emberekben nyargaló
Tüdő csak a hazugság ördögének
Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.
Mikhál
S kiálts
Jó éjtszakát.
Petur
Jó éjtszakát? igen —
Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;
Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek
Fognak tekézni, – akkor – — Most, fogok
Hallgatni – még ma néma lenni, mint egy
Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett
Le ránk! csak a merániakra néz.
Bámulja a harisnyát – a magyar
Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk
Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg —
Alább csak egy vidám tekéntetet
Mutatna hát, ha színből is: nem esne
Olyan nagyon szívére a magyarnak! —
Ő is meráni! – —
Simon
Hát honnét akarsz
Már most barátokat? midőn sem a
Meráni, sem pedig magyar – —
Petur
Ki mondta
Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte
Testvérnek a tűz a vizet? – csupán
Csak bennetek van még egyetlenegy
Bizodalmam! A ti húgotok —
Mikhál, Simon
Melinda?
Petur
Felesége a nagyúrnak: ő, vele
Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.
Mikhál
Szegény teremtés vagy, ha célodat
Csak asszony által gondolod kivinni! —
Hát nemzeted? – —
Petur
Ne ingerelj fel! – Oh
A nemzet! – ahány fő, szintannyi ész.
Kényes becsűlete, mint a köntöse —
Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj
Neki hirtelen egy jó szót s világot
Teremtve öszverontja ellenségidet.
Nézzétek – itt is – ott is – úgy kiválnak
A többi lévnyalók közül, miképpen
Egy medve több vakondokok közűl.
Nem méreg az, mely őket oly komorrá
Teszi, – bánat az, hogy bort adnak nekik,
De