Bank Ban. Katona Jozsef
arról.
Bánk
Nem!
Tiborc
Lopni jöttem ide; mivel a szegény
Anya s gyermekek velem – (Elfojtódik.)
Bánk
No jól van – úgy.
Tiborc
Oh, én szerelmes Istenem! hiszen
Nem is figyelmez rám – Bánk! – bán! – nagyúr —
Bánk
Melinda! és mindég Melinda! – szent
Név! égi s földi mindenem javát
Szorosan egybe foglaló erős
Lánc, úgy elomla törhetetlen élted,
Hogy abból a gazoknak is jutott? (Fellobban.)
Mennyben lakó szentséges atyám! ide
Mindentudásod égi cseppjeit!
Nekem – nekem, hogy e nagy fátyolon
Átlássak és eszemmel a halandók
Szívébe nézhessek, mint a tükörbe.
Tiborc
Nagyúr —
Bánk
S ugyan továbbra láttak ők,
Mint a szerelmes? És azért futom —
E én az országot, hogy addig itthon
Fojtsák meg üdvösségemet? – talán
Ez a királyos asszony azért tetéz
Munkákat a munkákra, hogy szemem
Elkábulásakor, szívemben a benn —
Lakó becsűletet megölje? – Jaj! —
S most már ezen setétben bujdosók
Volnának, akik engemet bolond
Álmomba’ szánva háborítani
Igyekszenek s a végveszélybe’ forgó
Becsűletem felett rikoltanák:
“Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!”
Azonban – ezek talán csak úgy fogadt
Szolgái voltak egy veszett irígy
Embernek, aki nyúgodalmamat
Sajnálva, itt (szívére ver) szorongatást okozni,
S döbbentni szívemet kívánta – (Megijed.)
Meg —
Döbbenni? ezt előttem egykor úgy
Festék le, jól tudom, mint egyikét a
Lélek betegségének – — – — – —
Az sem lehet hiszen szünetlen ép! (Reszketve.)
Bánk! Bánk! te nem mered kimondani
Talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a
Visszhang is árva gyengeségedet —
Tiborc
Oh szent teremtő!
Bánk
A szerelme-féltő
Bánk bán! (kacag) Tüdő, hazudsz! hazudsz!
(Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.)
Mit nyughatatlanítsz setétes álom —
Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?
Hát a világnak egyik pólusától a
Más pólusáig, szerelmeimben, én
Miért öleltem mindent egybe? mért
Mindent? miért te benned, óh Melinda!?
S egy ember – egy haszontalan por – az
Ütné ki őtet karjaim közül?
Őtet!? Ki lenne az? Ki lenne az? – —
Világot, itt! világot! (hirtelen) A setétben
Ólálkodókhoz elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)
Tiborc
No itt hágy. —
Ah, mintha jönnének – jönnek – csak el! —
Éhezzetek szegény férgek: nem ért
Még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.
(Rettegve Bánk bán után siet.)
HETEDIK JELENET
Ottó és Biberach jönnek.
Ottó
Frissen – beszélj – találhattad magát?
Biberach (jelentőleg).
Találtam – a galamb helyett oroszlánt.
Ottó
Talán haragszik? Mit szólott?
Biberach
Hogy: eljön.
Ottó (örömmel).
Eljön!
Biberach
No csendesen! – Dicsérd csupán
Múltával a napot.
Ottó
Hiszen maga
Mondá Melinda, hogy eljön?
Biberach (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti szemeit,
melyen Bánk elment).
Maga.
(Hangosan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.)
Germanciust, ki elrejté magát,
Hogy majd kilesse, mit beszéllenek
Felőle, nem jó ám követni mindég,
Mert a szelíd Germancius tudá
Az indulatjait mérsékleni.
Ottó
Miért beszéled ezt nekem?
Biberach
Csak úgy —
Ottó
Te indulat nélkül való teremtmény,
Esmérlek-é immár én tégedet?
Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz
Látszani úgy-e? – Légy nekem barátom.
Biberach
Én nem.
Ottó
Nem? és miért?
Biberach
Hogy más legyen.
Ottó
Derék.
Biberach
Azon bolondság, amidőn
Az állapotját elfelejti az
Ember, nevetségesebb, mint ha a
Természetét erején