A falu jegyzoje. Eotvos Jozsef
szitkokat hallá, melyekkel a most közhanggal választottak érintettek, s a tranzakcióról értesítve nincs: alig hihetne szemének, hogy Konkolyi veres s Réty fehér borából oly egybehangzó lelkesülést ihattak Taksony patriotikus rendei, hogy ennyi színkülönbségnek de csak legkisebb nyoma sem maradt a választásnál. Szintúgy maradtak a dolgok az alszolgabírói s első két vagy három esküdti hivataloknál, Az egész egy jól betanult színdarab mesteri előadásának látszott, s Tengelyi, ki Rétyt valóban szereté s mindazon jót, mit egy esküdt embertársainak tehet, költői lélekkel előre élvezé, oly biztos vala választásáról, s oly nyugalommal hallá nevét a kijelöltek között, minőt soha esküdt restauráción nem élvezett. De vannak dolgok az égben s a föld felett, főképp tisztújítások alkalmával, melyekről bölcseink nem álmodoznak, s ilyen vala az, hogy Tengelyi, kit előbb a közakarat főbírónak kívánt vala, most midőn esküdtnek jelöltetik ki, egyszerre a legparányibb kisebbségben látja magát; s habár Konkolyi, mint Brutus, fiainak halálos ítéleténél, hallgatva tűri el e csapást, mely szívének kétségen kívül mindenekfölött fáj, s Hajtó annyira meg van hatva, hogy e jelenetnél a tanácskozási termet elhagyni kényteleníttetik, és a fiatal Réty szomorúan lehajtja fejét, s hősünknek minden barátai nemes haragukban mind elnémulnak, ez a dolgon nem változtat semmit. Tengelyi keresztülesett s esküdtnek egy ráci közbirtokos kiáltatott ki, ki Konkolyinak legjobb kortese lévén, a köznemesség szeretetét magának is megszerzé.
Jónás el vala keseredve. Élte minden reményei s — mi még fájdalmasabb — azon bizodalom, mellyel az emberekhez viseltetett, meg valának ingatva. Fényes jövő helyett előtte komoran intve a szükség állt, és senki a világon, kihez ennyi baj között támaszkodnia, kiben bíznia lehetne. Igaz, itt volt Réty; de habár valahányszor szóba álltak, kedves Jónás— s Lászlónak nevezék, s igen barátságosan tegezék is egymást, azon napok, hol a heidelbergi egyetemben jobb pajtás e két magyarnál nem volt, mégis elmúltak. A többiekről nem is szólok; aki olvasóim között tisztújításnál átesett, tudni fogja saját tapasztalásából, hogy azon kisebbség is, mely őt hivatalára választani akará, mint homokos földön a víz eső után, ily körülmények közt mindig eltűnik. Jónás egészen elhagyatva állt, s alig tűrhette volna életét, ha a kegyes végzet nem nyújt új vigasztalást bajai között.
Jónás szeretett. Először életében s igazán, mint csak az szerethet, ki visszataszítva mindenün-nen, lelkének egész erejével azon egy lényhez ragaszkodik, melyet a kegyes istenség elébe vezetett, hogy reményljen és élvezzen ő is. Nem leszek hosszas e tárgyról, s főképp Erzsi leírásával egészen megkímélem olvasóimat. Leányok majdnem mind hasonlítanak egymáshoz. Ha kedveseiket kérdezed, csak angyalokat találsz; ha másokkal szólasz (nem mondom, ugyanazon faluban vagy társasági körben élő leányokkal vagy anyáikkal, hanem csak más férfiakkal), jobbadán bizony csak jó, csinos, derék leányok azok nagy részint mind. Ilyen vala Erzsi is (kivel mint Erzsébet asszonnyal nemsokára megismerkedünk), a nevezetes csak az, hogy Jónás kedvese személyes tökélyein kívül nem bírt egyebet, s hogy hősünknek mindenekelőtt valami keresetmódról kelle gondoskodnia, ha e szép világon, hol még a liliomoknak is csak igen könnyű tavaszi köntös adatott, kedvesével együtt az éhenhalás processzusán keresztülmenni nem akar.
A sors Jónásnak ez egyszer kedvezni látszott. Apjának jó barátai, a jó hír, melyet mint kitűnő deák a debreceni kollégiumban maga után hagyott, mindez segíté őt, midőn egy nagyobb község kántori helyeért folyamodott; s habár e helyzet fényesnek nem nevezhető, szükségeiről gondoskodva volt, s azon ígéret, hogy az első nyílásnál a debreceni kollégiumban professzor-ságra számolhat, szebb jövőt ígért.
Nem állt tehát szerencséjének útjában semmi, s a boldog kántor örömdagadó kebellel vezeté ifjú nejét kis házába, melynek szalmafödele éppúgy védheté őket vész s zivatar ellen, mint bármely palota, s melyben ennyi szeretet egész mennyországot alkotott számukra. Csak egy vala kifeledve a számolásból, Erzsébet katolika volt. Jónásunk szerelme hevében s annyi szép remények közt feledé hitéről kérdezősködni, s így történt, hogy a reformált község, fölzúdulva a botrányon, hogy kántorja más vallású nőt választott magának, hősünket egy év múlva elküldé, S hogy, mi igen természetes, a professzorsági remények is füstbe mentek.
Újra aggódni, újra küszködni kelle tehát mindennapi kenyeréért, s Jónás elkeseredett szívvel, de nyugodtan fogott e nehéz munkához. “Kit az istenek gyűlöltek, abból nevelőt csináltak”, szól a deák közmondás, s így természetes, hogy sorsüldözte hősünk sem kíméltetett meg a bajtól, s hosszú keresés után csakugyan egy nevelői hivatalra tett szert. A ház, melybe jutott, a jobbaknak, azaz azoknak egyike volt, hol a nevelő szép fizetés s nyugpénz mellett a szakáccsal s komornyikkal majdnem egyenlő lábon áll, s noha két fiú bizatott gondjára — mi már csak azért is elég baj, mert két úrfi mindig többet lármázik s kevesebbet tanul, mintha csak egy volna; s noha apai s anyai szeretet a két fiú között megosztva, a nevelő fáradozásai sikeres ellensúlyát képezék, s mindazon kicsi bajok s szenvedések, melyek egy nevelőnek életét elkeserítik, nem hiányoztak nehéz ösvényén — Jónás mindezt eltűré. Minden jobb ember életének legfájdalmasabb időszaka az, melyben meggyőződve magas terveinek kivihetetlensé¬géről, egoizmusra kényszeríttetik, s kik előbb az egész emberi nemet vagy legalább hazánkat akartuk boldogítani, vérző kebellel egy kis szerencsét keresünk önmagunknak. Jónásra nézve rég eljött, ő szerénnyé vált kívánataiban. Erzsébet vele egy házban lakott, jövője biztosítva volt, ő megelégedett helyzetével. — Sorsa másképp határozá. A ház, melyben nevelősködött, katolikus volt, ő reformált, mint midőn még kántor volt, s katolikus nőt választott magának, az egész község, úgy most az apa barátai s az anya rokonai felzúdultak e vallási botrány ellen, s jeléül, hogy e honban minden vallásfelekezet legalább a keresztény türelemre nézve egyenlő, Tengelyi ismét elbocsáttatott, s mint gazdasági tiszt kezdé meg újra éltének nehéz ösvényét.
Tengelyi azon emberek egyike vala, kik minden foglalatosságnál föltalálják az öszveköttetést, melyben az valamely szép vagy nagyszerű eszmével áll; s innen van, hogy valamint senki magát könnyebben új életmódhoz nem határozá el, úgy senki többször csalódva nem érzé magát. Így járt most is. Midőn magát gazdatisztségre szánta, Virgil Georgiconja tölté el képzetét, később csak ablaka előtt a magas szemétdomb s azon még sokkal mocskosabb érintkezések maradtak meg ábrándjaiból, melyekbe hivatala által jött. Virgil Georgiconjában egészen megfeledkezett az urbariumról, s mégis ennek alkalmazása volt Tengelyi tisztségének egyedüli vagy legalább fő kötelessége, mihez még az járult, hogy ura — igen szabadelvű nagyságos úr, ki Voltaire-t s Rousseau-t majdnem könyv nélkül tudá, az urbariumot elavult s felvilágosodott századunkhoz nem illő törvénynek tartva, azon szebbnél szebb javításokat kísértett meg, melyek szegény Jónásunkat majdnem kétségbeejtik.
Miután parasztjai sokkal kevesebb földet bírtak, mint az úrbér szerint bírniok kellett volna, s tudta, hogy egész idejöket, mely az isten, úr s megye szolgálatából fölmarad, telkeikre nem fordíthatják, a méltóságos úr, ki a henyeség veszélyeit magáról ismeré, mint jó apa gondosko-dott, hogy gyermekei az úrbéri kötelesség felett is, elégséges munkával láttassanak el. Ezenkívül még más, igen célszerű javítások hozattak be e nemes férfiú jószágain. Így, jó hazafi létére nem ismervén el a devalvációt, mennyire hatalma terjedett, azaz jószágain, csak ezüst pénzt fogadtatott el, s természet szerint ebben szedette a füstpénzt is. Hasonlóképp gondoskodott jobbágyai neveléséről. Nem azon közönséges nevelést értem, mely írásban, olvasásban s több ily haszontalanságokban áll, hanem azon fontosabb gyakorlatit, mely az életre készít, s mert ezt természet szerint az urasági udvarban kaphatni legcélszerűbben, egész háza teli van jobbágyfiúkkal s leányokkal,