Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor

      Meg akarnék házasodni, románé,

      De nem tudok kit elvenni, románé,

      A szegedi híres lányok – románé,

      Nem akarnak hozzám jönni, románé.

      Egyik utczán lemenjék kend, románé,

      A másikon feljőjék kend, románé,

      Mihozzánk is bejőjék kend, románé,

      Ugy tudják meg, hogy szeret kend, románé.

      Megérem még azt az időt,

      Sirva mégy el házam előtt,

      Megöleled kapum fáját,

      Ugy siratod a gazdáját.

      Megérem még azt az időt,

      Sirva mégy el házam előtt,

      Szólok hozzád egyet-kettőt,

      De már nem ugy, mint azelőtt.

      Megirták a guzsalyomat,

      Tilij, talaj, rátom;

      Felvehetik az orsómat,

      Me’t én ki nem vá’tom

      Nem vá’tom ki, nem biz én

      Az idén;

      Se hitelbe, se csókért,

      Se csókért.

      Pecsétes levél jött tőle,

      Tilij, talaj, rátom;

      Jó hirt hallottam felőle:

      Az őszön meglátom…

      Jöhet hozzám guzsalyos,

      Guzsalyos,

      Tág az utcza, benn szoros

      Benn szoros.

      Együtt járunk a fonóba,

      Tilij, talaj, rátom;

      Tiz csókot kap egy orsóra,

      S százszor es kivá’tom…

      Oh csak egyszer jőne hát,

      Jőne hát!

      Büntetni a galambját,

      Rózsáját!

      Megizentem én az édes anyámnak:

      Fogadjon el még engemet fiának;

      Hogy ha el nem fogad engem fiának:

      Bujdosója leszek a nagy világnak.

      Megátkozott engem az édes anyám,

      Hogy ne legyen se országom, se hazám,

      Tüskebokor legyen az én lakásom,

      Ott se legyen sokáig maradásom.

      Megvert engem a jó isten teveled,

      Hogy én téged olyan forrón szeretlek,

      Bár tudnálak, bár tudnálak feledni,

      Rajtad kivül mást is tudnék szeretni!..

      Megkötöm a lovamat

      Czédrusfa ágához,

      Magam meg lefekszem

      Galambom ágyához.

      A vásáron voltam,

      Vásárfiát hoztam,

      Kedves galambomnak

      Egypár csókot adtam.

      A szerelmet pénzen

      Nem lehet megvenni –

      De egy édes csókért

      Ki lehet alkudni!

      Meg vagyok én búval rakva,

      Mint a borizü almafa;

      Kettő-három terem rajta,

      Mégis teritve az alja.

      Csütörtökön virradóra

      Ültem a bánathajóra.

      Megváltam a szeretőmtől,

      Mint zöldfa a levelétől.

      Elmegyek én valamerre,

      Valamely ország szélére,

      Fészket rakok pálmaágra,

      Árva gerlicze módjára.

      Megverek valakit,

      Vagy engem valaki,

      De az én rózsámat

      Ne szeresse senki.

      Vagy levág valaki,

      Vagy én le valakit,

      De a galambomhoz

      Nem bocsátok senkit.

      Megvettem a szeretőmet nagy áron,

      Általvittem vagy tizenkét határon,

      Hol vizeken, hol patakon, hol sáron

      El sem hagyom mig élek a világon!

      Mély a Dunának a széle,

      De még mélyebb a közepe.

      Az én rózsám kerülgeti,

      Által akar rajta menni.

      Ha az isten megengedi,

      Hidat csináltatok neki,

      Házamnál az egyik vége,

      Győrig ér a másik vége.

      Mig élek is bánom,

      Hogy szavadnak hittem;

      Elhagytál, megcsaltál, –

      Verjen meg az isten!

      Verjen meg az isten

      Dáma feleséggel,

      Tizenkét gyerekkel,

      Pénzen vett kenyérrel!

      Minden falu édes hazám,

      Minden asszony édes anyám,

      Minden szép lány feleségem,

      Kivel világomat élem.

      Eszem a teremtő fádat,

      Engem szeress, ne anyádat,

      Olyan igaz leszek hozzád,

      Mint tulajdon édes anyád.

      Mindenféle szeretőm volt,

      Csak még czigányleány nem volt.

      Czigány leány ne is legyen,

      Czigány leány nem kell nekem.

      Jó a czigány korcsomára,

      Mert rátermett a nótára;

      De