Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor
mossa holló a fiát,
Ez a világ kigyót-békát rám kiált,
Mondja meg hát ez a világ szemembe:
Kinek mit vétettem én életembe.
Elmennék én hozzátok minden este,
Ha az anyád a kapuban nem lesne,
Nem tennék én tinálatok egyebet,
Hó válladra hajtanám bús fejemet.
143
Nagy szaga van a pünkösdi rózsának,
Hire van a vásárhelyi lányoknak;
Annak határában nevelkedtem én,
Szőke kis lány szeretője vagyok én.
Szőke Tisza kicsapott az alföldre,
Szőke kis lány sirdogál a szélibe.
Szőke kis lány ne keseregj babádon,
Még a madár sem marad meg egy ágon.
144
Nem ám az a rózsa,
Ki a kertbe nyilik;
Hanem az a rózsa,
Ki egymást szereti.
Mink vagyunk a rózsák:
Mink szeressük egymást,
Szép piros hajnalban,
Mögöleljük egymást.
145
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünkösd napján
Hajnalban születtél.
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tüzném bokrétának.
146
Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrű sóhajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre!
Nekem a legszebbik estve,
Fekete szinre van festve;
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
A mi engem vidítana,
Az élethez kedvet adna;
Attól mind megvagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.
Fel se venném, a mi nézi,
Él az isten, elintézi,
De hogy értem ő is érzi,
Ez, a mi szivemet vérzi.
147
Nem bánom, én kedves rózsám!
Ha így is, ha úgy is,
Ha szeretsz is, kedves rózsám!
Ha nem is, ha nem is!
Pedig a te kerted alatt
Be sokszor rám viradt a nap,
Apró fürtü gubád alatt,
Be sokszor megcsókoltalak!
148
Nem hiszed, hogy beteg vagyok,
Majd elhiszed, ha meghalok.
Nem jöttél el nézésemre,
Jőjj el a temetésemre.
Kisérj ki a sírhalomig,
Az örök nyugodalomig;
Tán még egy-két kapaföldet
Megérdemlek, rózsám, tőled.
149
Nem jöttem volna én ide,
Csalogattak engem ide:
Barna babám szemöldöke
Csalogatott engem ide.
Nem hittem én, de már hiszem;
Hogy szerelem búra viszen,
Búra viszen, búbánatra…
Bár soh’se’ láttalak volna!
150
Nem szeretek én már ezután,
Megcsalt szőke, megcsalt barna lyány,
Esküszöm a magas egekre,
Szabad leszek, szabad, örökre!
Eszem azt a barna szemedet,
Ne csalogass vele engemet,
Csalfa szemed, csalfa szived is,
Csalfa vagy te, rózsám, magad is!
151
Nem vagy lány nem vagy lány,
Nem mersz csókot adni;
Azt gondolod, rózsám,
Nem t’om vissza adni?
Vissza tudom adni.
Meg is t’om köszönni;
Páratlan csókodnak
Párját tudom adni.
152
Ne nézz reám, ne nevess!
Mert megtudják, hogy szeretsz;
Reám néztél, nevettél,
Megtudták, hogy szerettél.
Ne nézz reám, ne kaczagj,
Mert a szivem meghasad;
Reám néztél, kaczagtál,
Nálam nélkül maradtál.
153
Nincs édesebb mint a méz, mint a méz –
Ki mit szeret arra néz, arra néz,
Én egy kis lányt szeretek,
Arra nézek, nevetek.
De ő vissza nem nevet, nem nevet,
Attól tartok nem szeret, nem szeret.
Szembe rózsám, ha szeretsz,
Ha nem szeretsz, elmehetsz!
154
Nincsen apám, nincsen anyám,
Az isten is haragszik rám;
Árva vagyok mint a gólya,
Kinek nincsen pártfogója.
Ej, be szépen harangoznak
Az én kedves galambomnak!
Most viszik a temetőbe,
El sem bucsuzhattam tőle.
Anyám, anyám, kedves anyám,
Kedves fölnevelő dajkám,
Bárcsak engem kis koromba
Zártál volna koporsóba!
155
Nincsen