Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet). Endrődi Sándor
sárga,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Szüret után én leszek a párja!
Azért hogy én szegény legény vagyok,
Barna kis lány szeretője vagyok,
Szeret az a barna kis lány engem,
Meghalni is kész volna érettem.
169
Sem eső nem esik, sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám két oldalról ázik.
Sír az egyik szemem, a másik könyezik,
Sírjon mind a kettő, mint a sebes eső.
Lehajtom fejemet, rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet hószinű nyakadra.
Záporeső után eszterhaj megcsordul –
Talán még idővel szíved hozzám fordul.
170
Sír az egyik szemem, a másik könyezik;
Mert az én édesem rólam felejtkezik,
Sírjatok hát ti is, édes két szemeim,
Áztassátok sürűn az én két orczáim.
Majd elveszi Isten a szép fényes napot,
Sötétségben hagyja a szegény parasztot,
Felderiti Isten a fényes csillagot,
Hogy rakhasson minden szegény jó asztagot.
Árva vagyok árva, én vagyok az árva,
Áldja meg az Isten! ki az árvát szánja,
Búval és bánattal élem világomat,
Búval terítették az én asztalomat.
171
Siroki erdőben
Egy pár fiatal fa,
Ezüsttel bimbódzik,
Zölddel leveledzik.
Allatta folyik el
Egy szép patakocska,
Oda jár friss vizre
Egy pár galambocska
Az ágyok dereka
Majoránna fája,
Bár rózsafa volna,
Hogy ne csikorogna.
Hogy az én galambom
Csendesen nyugodna,
Csendesen, édesen,
Ketten, szerelmesen.
172
Szabad a madárnak ágról-ágra szállni,
Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni.
Áldd meg Isten, áldd meg a szeretőm házát,
Verd meg Isten, verd meg a benne lakóját!
Azt se mindeniket, csak az édes anyját:
Mért nem adta nekem az ő kedves lányát?
Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt,
Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.
173
Szabadhegyi dobogó hid alatt
Barna kis lány rozmaringot arat;
Én vagyok a rozmaring szedője,
Barna kis lány igaz szeretője.
Mikor viszi a kis lány a vizet,
Akkor leli a szerelem-hideg,
Tedd le, kis lány, a hideg vizedet,
Elhagyatom veled a hideget.
174
Száll a felhő napnyugatról keletre,
Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe?
Nem jutok én soha többet eszedbe,
Más legényt zársz immár te a szivedbe.
Ha én téged el tudnálak feledni!..
Rajtad kívül mást is tudnék szeretni!..
De én téged nem tudlak elfeledni,
Rajtad kívül nem tudok mást szeretni!
175
Széna, széna, széna terem
A réten, a réten;
Megcsókollak, kedves rózsám,
A héten, a héten!
Piros alma, gömbö-, gömbö-,
Gömbölyü,
A te orczád gyönyö-, gyönyö-,
Gyönyörü!
176
Szeretnék szántani,
Hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jönne
Az ekét tartani.
Az ekét tartani,
Hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jönne
Az ekét tartani.
Hat ökröt hajtottam,
Nagyot kurjantottam;
Csálé csákó, csálé,
Barna rózsám felé.
Barna rózsám felé.
Nagyot kurjantottam:
Csálé csákó, csálé,
Barna babám felé.
Az ökör a földet
Nem magának szántja,
Asszonyom a lányát
Nem magának tartja.
Nem magának tartja,
Nem magának szántja,
Asszonyom a lányát
Nem magának tartja.
177
Szerettelek, nem kellesz már,
Szidott anyád, ne szidjon már,
Nem fog engem meg az átka,
Szálljon a maga nyakába!
Szerettelek rózsám, nagyon,
De már annak vége vagyon,
Vége vagyon szerelmemnek,
Más parancsol a szivemnek.
178
Szérül van a rózsám háza,
Körülfutotta a zsálya;
Nem futja a szögfü körű,
Mert nem voltál igazszivű.
Szeretőnek szeretnélek,
De elvenni nem mernélek,
Mert az a te kutya szived
A hányat lát, annyit szeret.
179
Szól