Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Hej páva! hej páva!

      Királyné pávája!

      Ha én páva volnék,

      Jobb reggel felkelnék.

      Jobb reggel felkelnék,

      Folyóvizre mennék,

      Szépen megmosdanám,

      Tollam hullogatnám.

      Tollam hullogatnám,

      Hogy kapja meg a lány,

      Hű szeretőjének

      Kalapjára éknek.

      Mert tollad, szép páva!

      Gyöngy, mint rózsám szája,

      S valahányszor látnám,

      Mindig öt gondolnám.

      Hazám! hazám! édes hazám!

      Bár csak határod láthatnám!

      Látom füstjét, de csak alig.

      Hogy az égen lengedezik.

      Édes anyám, gyujts gyertyára,

      Haza érek vacsorára.

      Forralj nekem édes tejet,

      Morzsolj belé zsemlyebelet.

      Hogy egyem egy vig vacsorát,

      A mit édes anyám csinált.

      Az a madár micsa madár,

      Ki kertembe szólani jár?

      Én istenem, hogy tud élni,

      Mikor ő nem tud beszélni!

      Én jól tudok beszéleni,

      Mégis alig tudok élni.

      Tótfaluban jártam az estve,

      Azt is az én rózsám megleste.

      Még ma mindig hányta szememre:

      Hol voltál te rózsám, az estve?

      Nem ültem én ott is sokáig,

      Éjfél után három óráig.

      Nem csináltam én ott egyebet,

      Vállára tettem két kezemet.

      Megöleltem karcsu derekát,

      Megcsókoltam piros ajakát;

      Édes rózsám, kérlek tégedet,

      Ne pirongass azért engemet.

      Mert majd sokat sirok, busúlok,

      Meghasad a szivem, meghalok.

      Ha nem tudod rózsám, hol lakom,

      Jere velem, majd megmutatom.

      Kicsin az én lakom, nem nagy vár,

      Téged a szerelem oda vár.

      Ezt a kerek erdőt járom én,

      Ezt a barna kis lányt várom én.

      Ez a barna kis lány ibolya,

      Én vagyok a vigasztalója.

      Ne küldj rózsám, a mezőre,

      Mert elsül az orczám bőre;

      S ha elvesztem szép szinemet,

      Nem csókolsz szívből engemet.

      Ne küldj rózsám, a templomba,

      Ha nem követsz engem nyomba.

      Mert ha szemem felemelem,

      Sok legény néz szembe velem,

      Ne küldj rózsám, a vásárba,

      Sok eladó van ott nyárba,

      Ha engem is annak néznek,

      Hát ha tőled eligéznek?

      „Menj el, rózsám, a mezőre,

      Ha elsül is orczád bőre,

      Ugy is barna szép képedet,

      Csókolom a jó lelkedet.

      Menj el rózsám, a templomba,

      Követlek én téged nyomba.

      S ha a szemed felemeled,

      A választást bennem leled.

      Menj el rózsám, a vásárba,

      S ne ereszkedj mindjárt árba,

      Minden lépteden én nézlek,

      S mások elől eligézlek.“

      Elment az én rózsám

      Idegen országra;

      Azt izente vissza

      Hogy menjek utána.

      Ha én aztat tudnám:

      Mellyik uton ment el,

      Azt én felszántanám

      Aranyos ekével.

      Azt én be is vetném

      Apró szemű gyöngygyel,

      El is boronálnám

      Sűrü könyeimmel.

      Azt én meggyászolnám

      Délig feketével,

      Délután pediglen

      Patyolat fehérrel.

      Sárga sinór, selyem sujtás,

      Hová megyünk estve pajtás?

      „Ide fel a guzsalyasig,

      Ott mulatunk jó hajnalig.“

      Hej! pajtás hej! liktáriom!

      Szeretetnél jobb az álom;

      Mert az álom nyugodalom,

      A szeretet szívfájdalom.

      A guzsalyas messze innen,

      Ne fáradjunk oda ingyen.

      A leányoknak hívsége

      Vékony, mint a fonal vége.

      Fáj a szivem szivedért,

      A te két szép szemedért.

      Azért se mindegyikért,

      Csak az én édesemért.

      A te szemed fekete,

      Az én szivem belepte.

      A te szemed tiszta kék,

      Az én szívem érte ég.

      Kertem alatt foly a Tisza,

      A vize