Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János
adnám a félvilágért,
Nem senkinek birtokáért.
146
Be szépen szól a muzsika,
Mi lesz belőlünk valaha?
Lesz belőlünk árva madár,
Minden falu szélin leszáll.
Be szépen szól a klarinét,
De szeretem a csaplárnét;
Megöl az a nézésével,
Megcsal a szép szemeivel.
Haragszik rám a szomszédom,
Hogy ugy nem mondom: galambom.
Ne haragudj rám szomszédom,
Majd ugy mondom: hogy galambom!
147
Bodor füst száll erdőbe,
Még ma eső lesz belőle.
Megázik a virágszálom,
Virágszálom, szép angyalom.
Hej, de messze van a vágás,
Ott virágzik a szép hajtás.
Szeretsz-e soká galambom?
Hej nem tudom, hej nem tudom.
148
Gyócs ingem, gyócs gatyám mi haszna nekem már,
Ha a szívem belül fekete gyászban jár.
Nem megyek el már a kapud előtt többet,
Nem látom, a kinél nem szült anya szebbet.
Nem mondják már nekem, gyere be violám,
Gyere be violám, csókold meg az orczám.
Én is megcsókolom vasárnap délután,
Vasárnap délután, kétszer egymás után.
Kinra születtem én, búra nevelkedtem,
Beborúlt örökre az ég is felettem.
BORDALOK
149
(Bacchus csapos hordón keresztbe vetett lábbal ül, korhely féle öltözetben, kezében csudálatos hoszú töklopót, szőlőt s poharat tartván, fejét fedő kis veres kakastollas csákója félre csapva; minden évben kapásbál alkalmával az utczán zene kiséretében, kardos legények őrködése mellett, meghordoztatik, előtte két fehérbe öltözött szűz leány szőlőtőkét, zöld hajtású venyigét, s néhány érett szőlőgerezdet visz.)
Servus, Bacchus urunk!
Légy mostan mi velünk,
Kit most mint borgazdát,
Akképen tisztelünk.
Tudod, nyáron által
Hogy mi sok port nyelünk,
A mint szárad torkunk,
Aként kapanyelünk.
A te jó kulcsárod,
A hiv Ganymedes
Mondja, hogy pinczédben
Van sok jó bor, édes.
Hogy megihatja azt
Akármelly negédes,
Sőt ha jól felhörpent,
Akkor szós, beszédes.
Kérünk, tegyed velünk
Mostan tehát aztat,
Töltesd kulcsároddal
Tele poharunkat,
Áztasd meg elepedt
És szomjú torkunkat,
Hív szolgálatodra
Ajánljuk magunkat.
Im vigyük a hév nyár megérlelt zsengéjét,
Mellytől óvá az ur csapkodó vesszőjét,
Vegyük hát jó szívvel jó izű gyümölcsét,
Csákánynyal, kapával ástuk, véstük tövét.
Adjunk dicséretet jótevő urunknak,
Hogy megadá izét s erejét borunknak,
Mellyel vidámságot szerzünk mi magunknak,
S vigságot okozunk felebarátinknak.
Cselekedje az ur, hogy mind a magvető,
Mind a szőllőmives legyenek szerető,
Kedves hű barátok és senki kivető
Ne legyen közöttök s csalárd hitegető.
A többek közt e ház érdemes gazdáját,
Asszonyát és ennek hűséges dajkáját,
Áldja meg az isten a familiáját,
Ott érhesse az uj az ó szalonnáját.
Im itt áll most Bacchus,
Nézzétek emberek,
Kinek szüksége van
S izzad a tenyerek.
Neki gondja vagyon
Minden emberekre,
A kik csak a kapát
Foghatják kezekre.
Teremtette isten
Sikon a hegyeket,
S plántáltatta erre
A szőlővesszőket.
De minthogy a szőlőt
Munka után adja,
Magának sokallta,
Bacchusnak átadta;
Elvállalta aztat,
És pártfogója lett;
A ki őt kedveli,
Adjon hát az kezet.
Ő vidámságot ad
Az emberi szívnek,
Ha tövét munkálja
A szőlővesszőnek.
Igyekszik ő mindig
Gondját is viselni,
S a szőlőszemeket,
Tövön megérlelni.
Ne szomorkodjatok,
Ti kiket kapára
Fogott a természet
S juttatott e sorsra.
Hogy kapát vagy ásót
Nyomott markotokba,
Mert édes leve foly
Ennek gyomrotokba.
Ha teli látjátok
Csengő poharatok,
Cselekszi ezeket
A ti jó Bacchustok.
Most is tele vagyon
Jó öblös hordója,
S tölti jó uj borát
Csengő poharába.
150