Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Be szépen szól a muzsika,

      Mi lesz belőlünk valaha?

      Lesz belőlünk árva madár,

      Minden falu szélin leszáll.

      Be szépen szól a klarinét,

      De szeretem a csaplárnét;

      Megöl az a nézésével,

      Megcsal a szép szemeivel.

      Haragszik rám a szomszédom,

      Hogy ugy nem mondom: galambom.

      Ne haragudj rám szomszédom,

      Majd ugy mondom: hogy galambom!

      Bodor füst száll erdőbe,

      Még ma eső lesz belőle.

      Megázik a virágszálom,

      Virágszálom, szép angyalom.

      Hej, de messze van a vágás,

      Ott virágzik a szép hajtás.

      Szeretsz-e soká galambom?

      Hej nem tudom, hej nem tudom.

      Gyócs ingem, gyócs gatyám mi haszna nekem már,

      Ha a szívem belül fekete gyászban jár.

      Nem megyek el már a kapud előtt többet,

      Nem látom, a kinél nem szült anya szebbet.

      Nem mondják már nekem, gyere be violám,

      Gyere be violám, csókold meg az orczám.

      Én is megcsókolom vasárnap délután,

      Vasárnap délután, kétszer egymás után.

      Kinra születtem én, búra nevelkedtem,

      Beborúlt örökre az ég is felettem.

      Servus, Bacchus urunk!

      Légy mostan mi velünk,

      Kit most mint borgazdát,

      Akképen tisztelünk.

      Tudod, nyáron által

      Hogy mi sok port nyelünk,

      A mint szárad torkunk,

      Aként kapanyelünk.

      A te jó kulcsárod,

      A hiv Ganymedes

      Mondja, hogy pinczédben

      Van sok jó bor, édes.

      Hogy megihatja azt

      Akármelly negédes,

      Sőt ha jól felhörpent,

      Akkor szós, beszédes.

      Kérünk, tegyed velünk

      Mostan tehát aztat,

      Töltesd kulcsároddal

      Tele poharunkat,

      Áztasd meg elepedt

      És szomjú torkunkat,

      Hív szolgálatodra

      Ajánljuk magunkat.

      Im vigyük a hév nyár megérlelt zsengéjét,

      Mellytől óvá az ur csapkodó vesszőjét,

      Vegyük hát jó szívvel jó izű gyümölcsét,

      Csákánynyal, kapával ástuk, véstük tövét.

      Adjunk dicséretet jótevő urunknak,

      Hogy megadá izét s erejét borunknak,

      Mellyel vidámságot szerzünk mi magunknak,

      S vigságot okozunk felebarátinknak.

      Cselekedje az ur, hogy mind a magvető,

      Mind a szőllőmives legyenek szerető,

      Kedves hű barátok és senki kivető

      Ne legyen közöttök s csalárd hitegető.

      A többek közt e ház érdemes gazdáját,

      Asszonyát és ennek hűséges dajkáját,

      Áldja meg az isten a familiáját,

      Ott érhesse az uj az ó szalonnáját.

      Im itt áll most Bacchus,

      Nézzétek emberek,

      Kinek szüksége van

      S izzad a tenyerek.

      Neki gondja vagyon

      Minden emberekre,

      A kik csak a kapát

      Foghatják kezekre.

      Teremtette isten

      Sikon a hegyeket,

      S plántáltatta erre

      A szőlővesszőket.

      De minthogy a szőlőt

      Munka után adja,

      Magának sokallta,

      Bacchusnak átadta;

      Elvállalta aztat,

      És pártfogója lett;

      A ki őt kedveli,

      Adjon hát az kezet.

      Ő vidámságot ad

      Az emberi szívnek,

      Ha tövét munkálja

      A szőlővesszőnek.

      Igyekszik ő mindig

      Gondját is viselni,

      S a szőlőszemeket,

      Tövön megérlelni.

      Ne szomorkodjatok,

      Ti kiket kapára

      Fogott a természet

      S juttatott e sorsra.

      Hogy kapát vagy ásót

      Nyomott markotokba,

      Mert édes leve foly

      Ennek gyomrotokba.

      Ha teli látjátok

      Csengő poharatok,

      Cselekszi ezeket

      A ti jó Bacchustok.

      Most is tele vagyon

      Jó öblös hordója,

      S tölti jó uj borát

      Csengő poharába.