Jaddersville. St. Pulcher
kapcsoljon, pont őrá irányultak a lámpák fényei. Nem létezik, hogy ne látta volna meg! Akkor viszont baj van. Nagy baj. Minél hamarabb el kell tűnnie. Innen is, meg mindenhogy. Kezdődik az egész elölről.
Hirtelen egy gondolat villant át az agyán, egy halvány esély, ami mentőövet dobott fuldokló lélekjelenlétének. Ha a vezető a tolatással volt elfoglalva, azzal, hogy ne menjen neki a falnak, és hogy a lejtőn a sebességváltáskor az autó ne guruljon vissza, akkor lehet, hogy megússza; mert ennek a manővernek a végrehajtása összetett mozdulatsorral jár, a kéz is, a láb is dolgozik, és általában nagy figyelmet kíván. A vezető nem a távoli fákra figyelt, hanem arra, ami közvetlenül előtte van, az útra. Igen. Nem látta meg… Biztosan nem…
3.
Átküzdötte magát a kertkapun, és a kiskocsit leállította a ház bejárata elé. Bement az ajtón, és újból meggyújtotta a gyertyát. Vékony lángja mellett látta, hogy az a másik ember, amíg ő távol volt, mindent megevett, amit ő két napra hozott, az üres zacskók és a dobozok a földön hevertek a többi szemét tetején.
– Te tudod, hogy mit eszel holnap, engem nem érdekel! – legyintett felé.
– Húúúó? – kérdezte a másik.
Volt valami ünnepélyesség a tartásában. „Mindig így viselkedik, ha vendége jön!”– mérte végig. „Szegény fiú!” A sarokban állt, mint a cövek, és a kezeit szorosan a combjaihoz szorította. Alig múlt tizenöt éves, de sokkal többnek néz ki, erőteljes felsőteste és öregnek tetsző, durva arcvonásai miatt. A feje szokatlanul hosszúkás volt, és kopasz. Mélyen ülő, kicsi, hideg tekintetű szemeivel az ajtó felé meredt.
– Mióta állsz így, mi? – nevetett rajta. – Már jó ideje, lefogadom!
– Húúúó?! – csattant fel a fiú hangja türelmetlenül, és a lábával dobbantott egyet a padlón.
– Ne kiabálj velem, mert nem kapsz semmit!
Elővette a feszítővasat, és fenyegetően megrázta a feje fölött.
– Kiszakítom belőled a lelket is, szarházi!
Nem gondolta komolyan, a másik sem vette úgy, de elhallgatott.
Megfordult és kiment a holttestért. Amikor visszaért a súlyos zsákkal, a fiú már anyaszült meztelenül állt a sarokban. A testét tetőtől talpig sebek és a bőrét fertőző kosz megfeketedett foltjai borították.
Elöntötte a düh.
– Ezt ne csináld, amíg itt vagyok! – ordította. – Megmondtam, hogy előttem ne csináld! Vedd fel a ruhádat!
– Aiíí! – kiabálta a fiú, és kezeivel sürgetően intett a zsákért.
– Odaadom, de csak akkor, ha felveszed a ruhádat!
A fiú tehetetlen dühében előbb a falat ütötte az ökleivel, azután elsírta magát, és zokogva felvette a gatyáját.
– A többit is! – szólt rá erélyesen.
Nagyon el akart már menni, teljesen kimerültnek érezte magát. De nem hagyhatja, hogy ez itt a fejére nőjön.
– Gyerünk!
A gyerek ügyetlen mozdulatokkal felöltözött.
Az asztalra tette a zsákot. A fiú odalépett, de ahogy hozzáért, el is rántotta a kezét.
– Hii! Ehhíí! – kiabálta csalódottan.
– Miért, mit gondoltál?! Nem lehet mindig meleg!
„Még az hiányzik, hogy megnőjenek az igényei!”
– Neee khíí! – visította a fiú toporzékolva.
Odaugrott az asztalhoz, lerántotta a tetemről a zsákot.
– Hii!!! Neee khíí!!!
– Nem kell hideg?! Eddig is mindig az volt! Hideg!
– Húúó!!!
– Nem hozok!! Itt van előtted!
– Húúó!!!
– Nem hozok!!!
– Mgöö!!! Mgöö!!! – morogta.
Megkerülte az asztalt. Egész teste megfeszült, a kezei ökölbe szorultak.
Ezt még eddig sohase mondta. Jobb lesz, ha ezután résen lesz. Az a három lépés távolság ijesztően lecsökkent.
– Nem ölsz meg te engem! – förmedt rá. – Ki adna akkor enni, inni? Ki hozna neked barátnőt?
A fiú támadása, bár a levegőben lógott, mégis váratlanul érte. Csak éppen, hogy ki tudott térni a nyakát célzó ütések elől. Szerencséjére a gyerek a nagy lendülettől elcsúszott a szeméthalmon, és végigterült a lábainál. Rögtön a hátára fordult és a kezeit az arca elé emelte, mintha tudná, mi fog következni. Nem is habozott megtenni. A zsebéből kirántotta a feszítővasat, és nagy erővel a fiú hasába ütött. Az vinnyogva rántotta fel a behajlított lábait a mellkasához, a kezeit görcsösen összekulcsolta a térdei előtt. A fájdalomtól ide-oda dobálta magát a szeméthalom tetején. Még egy jókora ütést mért a fetrengő gyerek hátára. A fiú minden erejét összeszedve rémülten bekúszott az asztal alá.
– Sokat kell még enned ahhoz, hogy velem kikezdj! –
szólt oda gúnyosan.
Hallotta, hogy a fiú öklendezik.
– Ne játszd meg magad! Tudhatod, hogy nem versz át!
A gyerek a kíntól és a félelemtől hányt még egy ideig, aztán elcsendesült.
„Nem vészes.” Megvárta, hogy a fiú lenyugodjon, aki a sebeivel volt elfoglalva.
Szétnézett a szobában. Ideje menni. Elfújta a gyertyát. Az ajtóból visszaszólt „Holnapután jövök!” Bezárta az ajtót. Utána többször megrángatta, hogy ellenőrizze, jól záródik-e.
4.
Конец ознакомительного фрагмента.
Текст предоставлен ООО «ЛитРес».
Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.
Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.