Jaddersville. St. Pulcher

Jaddersville - St. Pulcher


Скачать книгу
Nem kell orvos! Nem veszek be semmilyen gyógyszert! – kiáltotta Mike.

      Szaggatottan lélegzett, de a tudata már kitisztult; a szembogarában értelem csillogott.

      – Szólj, fiam, ha mégis szükséged lenne rá vagy valami másra! – fordult hozzá Phil.

      – Engedjenek ki innen! Arra van szükségem! – lökte oda dacosan a fiú.

      – Arról is szó lehet, de majd csak az után, hogy válaszolsz a kérdésekre!

      – Kis híján eltörte a karom!

      Mike szemrehányó panaszára Phil nem válaszolt semmit, inkább behúzódott a sarokba, jelezve, hogy a kihallgatás folytatódhat.

      – Nyugodj meg, fiam! – hajolt a fiúhoz Fred. – Próbálj visszaemlékezni, találkoztatok útközben valakivel? Aki gyalog ment, vagy autóval, motorral, bármivel? Akár szemből jött, akár mögöttetek!

      – Kihalt volt a környék. Teljesen sötét – válaszolta a fiú.

      – Ismerős vagy azon az útvonalon? – kérdezett ismét Bob keményen.

      – Hát azon az útvonalon igen – Mike bizalmatlanul méregette a nyomozót.

      – Szoktál arrafelé sétálni? – erőltette Bob.

      – Sétálni?

      – Gombászni vagy ilyesmi. Biztosan terem arra is valamilyen bogyó az erdőben…

      – Nem, nem szoktam. Nem ismerem a „bogyókat”, és utálom a gombát.

      – De csak jártál már arra?!

      Bob a szigor mellett döntött. Megérezte, hogy rontott a fiúval szemben. De nem baj. Ha most ő a feketelábú, hát legyen. Elvállalt egy feladatot, ahhoz kell tartania magát.

      – Persze!

      – Utoljára mikor?

      – Tizenkét éves koromban, amikor számháborúztunk az erdőben. Nem én nyertem! – vetette oda. – Tudom, mi jár a fejében! Hogy begyömöszöltem volna Agnest valami rejtekhelyre, bokor alá, vagy mit tudom én hová, mókusodúba vagy madárfészekbe. Ha gombásznék, persze, meg lenne oldva minden, csak meg kellene nézni, melyiknek a kalapja alá dugtam! Úristen! Maguk tényleg nyomozók?!

      Bob bosszúsan nagyot nyelt, Phil pedig kajánul elmosolyodott a bajusza alatt. Szövetség ide-oda, szorul ez a nagy tudású, nagyvárosi nagybunkó, és ez olyan bizsergető, kellemes érzés, mint a tavaszi kikelet vagy a karácsony.

      – Talán térjünk vissza a balesethez! – lépett az asztalhoz közelebb. – Mi az, amire még emlékszel?

      – De hát önnek már elmondtam!

      – Mondd el még egyszer! A többiek is hallani akarják. Vedd úgy, hogy nem én kérdeztem!

      Mike fáradtan lehunyta a szemét, Phil pedig újból feltette a kérdést.

      – Hogy vezetek, és Agnes alszik…

      A fiúnak láthatóan nagy erőfeszítésébe került, hogy visszaemlékezzen.

      – Egyenes útszakasz jött. Aztán már csak a kórházban eszméltem… – nem bírta visszatartani a könnyeit.

      Phil odaült melléjük az asztalhoz, és a zsebéből egy térképet vett elő. Kiterítette a két nyomozó előtt. A mozdulattól néhány papírlap lecsúszott a földre, amit az ügyvéd érthetetlen motyogások kíséretében felnyalábolt és a táskájába gyűrt. Phil, oda sem figyelve Taylor dohogó szavaira, kövér mutatóujját a térképen húzogatta, és az útvonalat magyarázta.

      – Az egyenes útszakasz kétszáznyolcvanhét és fél yard, és ez vezeti be azt az éles jobbkanyart, ahonnan kisodródtak – mutatta Bobnak. – Ez az egyenes az első száz yardig emelkedik, de nem olyan mértékben, mint az út többi részén, utána viszont lejt.

      Bob gondosan felírt mindent, amit a kapitány mondott.

      – Oké! – tekintetét ismét Mike-ra szegezte. – Azt mondtad, nagyon fáradt voltál.

      – Igen – válaszolta ő.

      – Ha jól látom, eddig a pontig, ahol a hosszú szakasz kez­­dődik, meglehetősen sűrűn váltják egymást a kanyarok…

      – És közben emelkedik is.

      – Igen. Tehát eddig nagyon kellett figyelned, pedig álmos voltál.

      – Úgy van.

      – Azt mondod, hogy Agnes aludt, és más jármű nem volt a környéken. Sem szemből, sem utánad, nem jött egyetlen autó, motor vagy bicikli sem.

      – Így volt.

      – Minden monoton egyhangúságban volt körülötted. A sötét, nem változó táj, a motor berregése, az eső kopogása a szélvédőn, az ablaktörlő mozgása, egy alvó ember szuszogása…

      – Igen.

      – Nem lehet, hogy az egyeneshez érve megnyugodtál, és ellankadt a figyelmed?

      – Ezt hogy érti?

      – Lehet, hogy elaludtál a volán mögött?

      Maga is meglepődött a hirtelen beállt döbbent csöndtől. A fiú ijedten meredt rá.

      – Nem tudom… – mondta bizonytalanul nagy sokára.

      – Erőltesd meg az agyad! – csapott le rá Fred.

      Mike még mindig dermedten bámult valahova a messzeségbe.

      – Végig azt vártam, hogy odaérjünk, mert akkor már közel vagyunk… Igen. Azt hiszem – mondta végül elhalóan. – Lehetséges. Elaludhattam.

      2.

– Ez a körülmény megmagyarázná a baleset egy lehetséges okát. Elaludt a volán mögött, és puff! Ezt azért nagyjából sejtettük is. De nem menti fel a gyanú alól. Így is történhetett. De máshogy is! – mondta Phil, már az irodájában ülve, ahol a vendégeivel whiskey-t kortyolgattak, amivel ő kínálta meg őket.

      HATODIK FEJEZET

      1.

      A bedőlt kertkapu vasalata élesen nyikordult egyet, amikor az erős kéz nyomásának engedve kiakadt a reteszből és kitárult. A szokatlan zajra egy alvó madár rebbent fel a fák közül, ijedten szállt át egy másik ágra. Az éjszaka sötétjébe olvadó alak gyakorlott léptekkel igyekezett a kertben álló ház irányába, amelynek alig kivehető falait a fák és a bokrok gazos sűrűje takarta. A jövevény mélyet szippantott a friss erdei levegőből, amikor megállt a bejárati ajtó előtt és a kulcsot elfordította a zárban. Belerúgott az ajtóba.

      – Itt vagyok! – kiáltotta be durván. – Én jöttem meg, te disznó!

      Ahogy belépett, megcsapta a rothadó hús, az ürülék és a mosdatlan emberi test jellegzetes, gyomorforgató szaga.

      – Beszartál? Megint bent végezted el a dolgod?! Mi vagy te? Állat?! – ordította.

      Hányingerrel küszködött.

      – Mára elegem van a bűzből!

      A ház csöndes volt és sötét. Az alak gondosan bezárta maga mögött az ajtót, a táskájából gyertyát húzott elő és meggyújtotta. A gyufa lángjánál még egy cigarettára


Скачать книгу