A nyaklánc. Egervári Gertrúd Mária

      RUBIN

      A metróban voltak.

      – Ernő, ma nem szeretnék házon kívül enni, főzök valamit nálad.

      – Nálam?

      – Mi van otthon?

      – A hűtőben van majonéz, ketchup, kávétejszín, narancslé és ásványvíz.

      – Különben?

      – Száraz zsemle, kétszersült, só, cukor és chilipaszta.

      – Ez minden?

      – Nem, még néhány alma.

      – Akkor gyere, kiszállunk, itt a közelben lakunk, majd nálam.

      – Úgysem voltam még nálad.

      Kiszálltak.

      – Ezen az utcán kell végigmenni, aztán balra.

      Ernő felfedezett egy nagyméretű plakátot útközben.

      – Nem igaz! Sylvia Berttoli játszik Budapesten. Megnézem, hogy mikor. Őt hallani kell, egy legenda!

      – Kiről van szó?

      – Egy világhírű zongoraművésznőről. Ma este lesz. Elmegyünk?

      – Gondolod, hogy kapunk még jegyet?

      – Meg kell próbálni, olykor nem jönnek az emberek a megrendelt jegyekért és az utolsó pillanatban eladják.

      – Menjünk.

      Odaértek Liliáék lakóházához és most jutott az eszébe, hogy ma reggel csak elrohant. Minden úgy van, ahogy kikeltek az ágyból. Az első az volt, hogy a fal mellé rúgta Gábor sportcipőjét az ajtónyílásból. A konyhában a reggelizőedény az asztalon. A nappaliban a vasalódeszka felállítva. Ernő körülnézett. Szép, világos lakás volt, skandináv stílusban berendezve.

      – Olyan skandináviai a lakásod.

      – Persze, majdnem mindent az IKEA-ban vettem.

      Egy színes szőnyeg feküdt a nappali padlóján. Fehér bútorok. Gyerekrajzok a falon, és egy nagyméretű, berámázott Chagall-nyomat. Üvegek, játékok a polcon, sok kis szeretettel őrzött tárgy. Egy régimódi babakocsi babákkal, és egy három kerékű bicikli állt célszerű ok nélkül a nappaliban, és a vasalódeszka a szoba közepén. Minden vidám, családra, gyerekekre utaló. A konyhában kékre festett polcos szekrényke. Morzsák az asztalon, cukortartó, és nagy üvegben cornflakes.

      – Meg akarod nézni Gábor és Bea szobáját is?

      – Igen.

      Gábor szobáját egy hatalmas munkaasztal uralta, telis-tele fadarabokkal, ragasztóval, papírral és szerszámokkal, áttekinthetetlen sokszerűségében. Bea szobájában az ágyon hevert az egész ruhatára. A falon egy ember nagyságú poszter Johnny Deppről, mint kalóz. Kis csetreszek, műrózsák és függönyök.

      – Most mindent láttál.

      – Még nem, vagy te a vasalódeszkán alszol?

      – Nincs megágyazva.

      – Annál jobb!

      – Ernő, főzni akartam.

      – Van idő ma estig.

      Lilia bevezette a hálószobájába.

      – Ez a szerelmem szűzies szobája!

      – Azért, mert valaki egyedül alszik, nem biztos, hogy szűzies!

      – Az ágy az, mert egyszemélyes.

      – Még ez sem garancia rá. Várj, mutatok valamit.

      Lilia keresztben hasra feküdt az ágyán és a kis szekrényben, amin az olvasólámpa állt, matatott. Kihalászott egy papírt.

      – Nézd – mondta még hasra fordulva. Ernő végig feküdt rajta, úgy nézte, hogy mit tart a kezében. Egy újságból kivágott kép volt. Őt ábrázolta borzasztó minőségben, egy öt évvel azelőtti interjún.

      – Szállj le rólam! Ez a mániád, hogy agyon akarsz nyomni.

      – Azt nem, de tudod milyen isteni érzés, amikor a feneked van alattam.

      – Nem tudom, én ülni szoktam rajta.

      Megfordult és felült. Ernő fogta a kezét, amiben az újságcikket tartotta.

      – Eldugtam, hogy senki se lássa. Aztán, ha nagyon el voltam keseredve, elővettem és néztem, úgy bőgtem tovább.

      Ernő a képet tartó kezét csókolta. Aztán úgy belejött, hogy tovább haladt.

      – Hogy fogom én ezt a rengeteg fájdalmat, amit neked okoztam, kiegyenlíteni?

      – Már azt teszed, mást sem csinálsz! – A piros ruha az ágy mellé hullott.

      – Ernő, most felavatjuk az ágyamat is a rubin nászával?

      – Fel, de azért egy szélesebb jobb lenne, mert különben tényleg agyonnyomlak.

      – Ezt a ruhát még egyszer ki kell vasalni. Estére, a hangversenyre valami mást veszek fel, majd segítesz kiválasztani.

      – Nekem is át kell öltöznöm.

      – Főzök ki spagettit, van még pesto szósz, az gyorsan megvan. Felteszem a vizet. Kérsz egy kávét?

      – Jó lenne. Porszívózzak egy kicsit, amíg te főzöl?

      Lilia visszajött a konyhából.

      – Mit mondtál? Rosszul értettem. Mintha porszívózni akartál volna.

      – Jól hallottad.

      Lilia úgy nézett rá, mint egy kísértetre.

      – Nálad ki takarít?

      – Kétszer egy fél napra jön a takarítónő. Egyszer a rendelőt, aztán a lakást teszi rendbe. Nálatok ki takarít?

      – Vagy én, vagy a gyerekek. Beát olykor megszállja a takarítás ördöge, és órák hosszat dirigálja Gábort. Amikor este sírva találom, már tudom, hogy tisztasági nap volt.

      – Csillag, add ide a pórszívót.

      – Megkapod, addig én intézem az ebédet és elmosogatok.

      Miután megették a spagettit, Lilia rávasalt megint a ruhájára, és Ernőnek bemutatta az esti ruhaválasztékát.

      – Ez jó lesz – mondta Ernő.

      – Várj, most megpróbálom a zöld felsőrésszel, hogy tetszik?

      – Ez is szép.

      – Melyik a szebb? Talán a zöldhöz a fekete, szűk bársonyszoknyát veszem fel. Most hogy nézek ki?

      – Nagyon csinosan.

      – De melyik volt a legjobb? A fekete-ezüst kombináció, az ezüst zölddel, vagy a zöld a fekete bársonyszoknyával?

      – Mindegyik.

      – Nagy segítség vagy!

      – Lilia, te mindenben gyönyörűen nézel ki, és ruha nélkül vagy a legszebb.

      – Úgy menjek a hangversenyre?

      – Na, ne, az csak nekem jár. Szóval szerintem a zöld felsőrész a bársonyszoknyával a legelegánsabb.

      – Abban nem tudok a mozgólépcső miatt jól metrózni.

      – Hozd el, és most rendelek egy taxit, te már zuhanyoztál, még nekem is kell.