A nyaklánc. Egervári Gertrúd Mária
Szabad. Holnap szombat van, és apátok csak tízre jön értetek. Nekem vizet rendelj, Ernő.
– Ez érdekes, elkezdem megszeretni a fagylaltot – állapította meg Ernő néhány kanál után.
– Ernő, ez nem fagylalt, ez egy Mövenpick Ice Cream – oktatta ki Bea.
– Attól még édes és hideg!
– A cukrozott jégkocka is édes és hideg – replikázott Bea.
– Bea! – szólt rá Lilia.
– Hagyd csak, igaza van. Most már csak az egyes fogalmakat kell tisztáznunk.
– Ha ti ketten elkezdtek fogalmakat tisztázni, én elmegyek Gáborral a játszótérre mérleg hintázni.
– Én itt maradok, még Ernővel akarok beszélgetni. Te menj csak, és hintázz egyedül.
– Szerintem a fogalomtisztázást eltoljuk egy másik időpontra. Lenne olyan kedves az asszisztensem, hogy ezt is intézné?
– Igenis, doktor úr – ragyogott Lilia.
– Te vagy az asszisztense?
– Már évek óta.
– Hogy mi minden derül ki! Ugye, Bea? Ernő, képzeld, holnap a papánkhoz megyünk, három éve nem láttuk. Úgy izgulok.
– Örülsz?
– De még mennyire!
– Én is izgulok és örülök, különben köszönöm a tippet a bábbal. Anya képes lett volna Katikának egy méregdrága ruhát venni egy bébibutikban.
Ernő nevetett:
– Ez nála szakmai ártalom. Jobban teszi, ha csak magát öltözteti.
– Na, ahhoz ért!
– Szerintem is. Milyen bábot vett?
Bea elpirult.
– Egy mókust, én is elhoztam megmutatni – és elővette a táskájából.
– Nagyon aranyos.
– Már gyakoroltam.
Lilia azon gondolkodott, hogy megmondja-e nekik, hogy Ernő okozta a változást az apjukkal kapcsolatban. Aztán úgy döntött, hogy megmondja.
– Ernő nem csak tud erről, ő okozta a változást bennem, ami apátokat illeti.
– Te! – meredt rá Bea. – Nem volt ember vagy Isten, aki rá tudta volna erre venni.
Ernő komolyan a lány fiatal, szép, nyitott arcára nézett.
– Bea, én pszichológus vagyok, és nagyon szeretem Liliát. Mivel hozzá tartoztok, ti is fontosak vagytok nekem.
– Köszönjük – mondta majdnem sírva Gábor. – Azt mondtam, hogy nem akarok mostohaapát, amikor kiderült, hogy eljegyezted anyát. Nem lehetne benneteket valahogy megszámozni? Mondjuk apa egy és apa kettő?
– Vagy betűkkel, apa A és apa B? – ajánlotta Bea.
– Nyugodtan, de Ernő maradok. Most én is elmondok nektek egy titkot: nekem is van egy lányom.
Lilia ledermedt.
– Ezt még soha nem mondtad!
– Nem, mert csak két napja van.
Lilia félig felemelkedett a széken.
– Ernő, mi ez? Két napja született?
– Nem, mindjárt tizennyolc éves lesz. Kornélia felajánlotta, hogy adoptál, mint apát. Szerinte ha gyerekeket lehet adoptálni, akkor szülőket is lehet.
– Jaj, Ernő! – rogyott vissza Lilia a székre. – Ez most durva volt. Remélem, nem szeretett beléd.
– Dehogyis. Úgy gondolja, hogy egy életen át Jenőt fogja szeretni.
– Ki az a Jenő? – érdeklődött Gábor.
– Lassan haza kellene mennünk, de azért érdekes, ahogy a gyerekek gyűlnek… ez a kettő, Robertnek kettő, és a te titkos lányod, Kornélia. Lassan egy kisdobos őrsöt tesznek ki.
– Az már nincs, anya!
– Fizetek, és elkísérlek benneteket az autóhoz.
A gyerekek bent ültek a kocsiban és Liliát várták.
– Bea, még mindig ott állnak?
– Ott.
– Mondd, hogy lehet ennyi ideig csókolózni? Nem unalmas?
– Dehogy, csak még nem értesz hozzá. Ernő végre elengedte, most meg anya ment hozzá vissza! Tényleg bírják, pedig egy egész hétvége van előttük.
– Gondolod, két napig egyfolytában csókolózni fognak?
– Betétekkel, igen.
– Valamikor enni is kell nekik.
– A szünetekben. Látod, hogy anya milyen boldog?
– Látom, de legközelebb hozok magamnak valamit játszani.
Éjjel az ágyban Lilia SMS-t írt.
„Drágám, a gyerekeim nagyon meg vannak elégedve a vőlegénnyel! Én meg boldog vagyok, hogy így sült el a dolog. Alig várom már a holnapot. Szeretlek!”
Ernő válaszolt: „Fantasztikusak a gyerekeid, de mit várhatunk egy ilyen anya mellett? Én is várom a holnapot. Szeretlek! x100”
A SZABAD HÉTVÉGE
Szombaton délelőtt Gábor és Bea már kilenckor teljesen elkészülve várták az apjukat. Idegesek voltak. Lilia is ideges volt, de nem mutatta, inkább csitítgatta őket. Az időt kihasználva rávasalt az új, piros ruhájára, amit tegnap hozott haza a butikból. Leírhatatlan piros színe volt, nem korallszínű, nem is cinóber, valami a kettő között. Mélyebben kivágva, a szegése elöl dupla anyagon, finom, a színhez illő kis csillogó pajetákkal díszítve. Felvette, kifestette magát és rendbe rakta a haját. A gyerekek állandóan kérdezgették, hogy mit csinál. Gábor háromnegyed tízkor már pánikolt: Az apjuk biztos elfelejtett értük jönni!
Röviddel tíz előtt megérkezett. Ahogy kilépett a liftből, a két gyerek már az ajtóban várta. A férfi megállt és nézte őket, a gyerekek meg őt, míg Gábor félénken megszólalt:
– Apa.
– Gáborkám! – és kitárta a karját. A gyerek repült felé. Az apja felkapta, magához szorította, ekkor Bea is odaugrott és oldalról puszilgatta. Lilia az ajtóból figyelte őket. Róbert ránézett.
– Szervusz, Lilia.
– Szervusz, Róbert – de nem indult el felé. Róbert sem közeledett, csak nézte.
– Akkor, sziasztok. Mikor hozod vissza őket?
– Még nem tudom, valamikor holnap estefelé.
– Majd szóljatok előtte, hogy én is itthon legyek. Szép hétvégét.
– Neked is, Lilia. Neked annyi szépség jusson, amilyen szép te vagy. Tényleg megtaláltad?
– Tényleg.
– Légy boldog!
– Köszönöm – és becsukta ajtót.
Megérkezett, Ernő elkapta, magához ölelte, és csókolta, ahol érte.
– Édes csillag, most kezdődik a menyegző – és már vezette is a hálószobába.
– Ernő, még csak délelőtt van. Még nem is