A nyaklánc. Egervári Gertrúd Mária

A nyaklánc - Egervári Gertrúd Mária


Скачать книгу

      – Köszönjük – mosolygott rá Lilia.

      Az eladólány most nézett rá igazán először.

      – Kérdezhetek valamit? Nem öné az a tüneményes olaszruha-üzlet itt, két sarokkal arrébb?

      – De.

      – Ez a ruha is onnan van? – mutatott a ruhájára.

      – Igen.

      – Száz kilométeres körzetben a legjobb butik! Tényleg megérdemli üzletünk egyik legszebb és legdrágább gyűrűjét! Hozom a kávét.

      Leültek, Lilia kisé pimasz mosollyal nézett Ernőre.

      – Nem ment volna szerényebben?

      – Tegnap azt mondtad, hogy annyi a pénzem, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Ez most egy nagyon jó befektetés.

      – A gyűrű nem a tiéd!

      – Nem is a gyűrű, te.

      Megkapták a kávét, és már jött is aranyműves a gyűrűvel. Megmutatta nekik, Lilia felpróbálta, tökéletes volt. Egy előkelő díszdobozkába tették. Mielőtt indultak volna, Ernő kinyitotta a dobozt.

      – Add ide a bal kezed!

      – Itt?

      – Ha akarod, az utcán is lehet, vagy a pizzériában.

      – Akkor már ez a jobb környezet.

      Lilia felé nyújtotta a kezét, és Ernő ráhúzta a gyűrűt az ujjára. Aztán lehajolt, és puhán megcsókolta. Az eladólány nézte őket.

      – Ha jól látom, most egy eljegyzésen vettem részt. Nagyon sok boldogságot kívánok önöknek, ritkán látni két ilyen szépen egymáshoz illő embert.

      Elköszöntek, és egymásba fonódva mentek az utcán.

      – Nem mondasz semmit, Lilia?

      – De. Eljövök veled Chicagoba, és szó sem lehet két külön szobáról.

      – Jobb is, mert akkor én nem tudnék aludni. Menjünk vacsorázni.

      Egy pizzériában ültek. Ernő csak Liliát nézte. Olykor megsimogatta, vagy megcsókolta a gyűrűs kezét. Lilia szemme ragyogott. Senkit és semmit sem láttak maguk körül.

      – Nem is tudom, hogy mi a legszebb… a ruhád, a gyűrűd vagy a szemed.

      – Szerintem a gyűrűm. Ma este érdekes lesz, hogy mit szólnak hozzá a gyerekeim.

      – Gondolod, hogy egyáltalán észreveszik?

      – Ők? Még azt is észreveszik, amit nem látnak.

      – Mennyi idősek most?

      – Gábor tizenhárom, Bea tizenhat lesz.

      – Nem ismerem őket, és nem is beszéltél róluk.

      – Nem is nagyon érdeklődtél utánuk.

      Megérkezett a pizza, ettek. Ernő észrevette, hogy Liliának folyik a könnye.

      – Mi van, szerelmem, miért sírsz?

      – Erre a Hawaii pizzára megint kukoricát tettek, és nem való rá.

      – Azért ne sírj, piszkáld félre vagy add nekem.

      Lilia úgy meglepődött az ajánlaton, hogy abbahagyta a sírást.

      – Neked adjam?

      – Én szeretem a kukoricát. Vagy rendeljek egyet kukorica nélkül?

      – Nem, ezt a lehetőséget ki nem hagyom – és átkotorta a kukoricát Ernő tányérjára.

      – Most komolyan, miért sírsz?

      – Olyan sokáig vártam rád, erre a pillanatra, annyit reménykedtem, és most, amikor beteljesült, fáj. Ernő, ha eszedbe jutna idővel feleségül kérni, akkor nemet kellene mondanom.

      – Miért?

      – Fel kell nevelnem a gyerekeimet.

      – Már elég nagyok.

      – Nem eléggé ahhoz, hogy ne legyen anyjuk.

      – Néhány év, és felnőttek lesznek.

      – Erről a néhány évről beszélek én is. A mi kapcsolatunk nem fog igazán megváltozni. Talán tudat alatt ezért is akartam így, hogy teljesíteni tudjam a feladatomat.

      – Olykor azért velem maradsz éjszakára?

      – Olykor igen, de már egész nap elvagyok, nem tudok még éjszakára is elmaradni. Megszervezek néha egy-egy hétvégét. Akkor a húgomnál lesznek, szeretnek nála, ott vannak az unokatestvéreik.

      – Lilia, a gyerekeidnek van egy apjuk. Mi van vele?

      – Nem engedem őket hozzá.

      – Az apjuk nem szeretné őket látni?

      – Szeretné, de nem akarom, már bírósággal fenyegetőzik.

      – A gyerekek nem szeretnének vele találkozni?

      – Valószínűleg szeretnének, de engem jobban szeretnek, és nem akarnak ellenszegülni.

      – Azon még nem gondolkodtál, hogy az apának nem csak joga, hanem belső kapcsolata is van a gyerekeihez?

      – Azért hagyta el őket és a gyerekei anyját!

      Ernő nem akarta Liliát megbántani, hiszen mindent tudott a házasságáról.

      – Szerinted rendben van, hogy mi ketten itt ülünk? Az, hogy szeretsz és én is szeretlek?

      – Hogy kérdezhetsz ilyet?

      – Most haladjunk tovább. Kinek köszönhetjük ezt?

      Lilia hallgatott.

      – A vétkesnek, a bűnösnek, a volt férjednek. Van neki új családja?

      – Van két gyereke, még kicsik.

      – Megszülettek volna ezek a gyerekek, ha nem hagy el benneteket?

      – Hát tőle nem, egy másik férfitől talán. Nem mindegy?

      – Nem, az apa ugyanolyan fontos, mint az anya. Nekem is volt apám.

      – Azért szeretném az apákat egyszer szülni látni! Az emberiség már régen kihalt volna, ha a férfiaknak kellett volna a gyerekeket világra hozni.

      – Ez minden kétségen kívül igaz, a nők többet bírnak és sokkal, de sokkal rugalmasabbak, mint a férfiak. Az igazi teherbírók a nők.

      Lilia nevetett.

      – Pedig a Paradicsomban Éva vitte bűnbe Ádámot.

      – Örülhet is Ádám, hogy Éva odaadta neki a felismerés almáját. Amilyen mamlasz volt, még mindig a Jóisten köntösét fogná, úgy tipegne utána.

      – Éva elcsábította!

      – Jól tette! Kérsz még egy desszertet?

      – Kérek, most meg tudok enni egy egész tiramisut.

      – Én is.

      Hosszú csókkal búcsúztak, alig tudták egymást elengedni.

      – Lilia, feljöhetsz egyszer nappal is hozzám, hiszen te osztod be a napomat!

      – Jövök, szerelmem. Holnap este megint itt?

      – Mindenáron. Szeretlek.

      – Én is téged.

      A gyerekei már várták otthon.

      –


Скачать книгу