Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Három éli van a sásnak,

      Hamis (igaz) lelke a leánynak.

      Négy éli van a gyékénynek,

      Igaz (hamis) lelke a legénynek.

      Nem tud tettetni a legény,

      Gyakran megcsalódik szegény.

      De a leány szép szin alatt

      Megcsal, mérget ad méz alatt.

      Ugy tetszik, a világ csak örömre vezet:

      Nevetek, nevetsz te, ő nevet:

      Számtalan vigságok bennünket követnek,

      Nevetünk, nevettek, nevetnek.

      De sokszor bennünket nagy bú bánat is ér:

      Sírok én, te is sírsz, ő is sír.

      Az egek a bútól megóvni nem birnak.

      Sírunk mi, sírtok ti, ők sírnak.

      Ah! talán az isten minket még megkimél:

      Remélek, remélsz te, ő remél:

      Igy bú közt emberek ismét jókat vélnek.

      Remélünk, reméltek, remélnek.

      Hát a ki magának hív hölgyecskét szerzett:

      Szeretek, te szeretsz, ő szeret.

      Boldogok, ha mindig békével élhetnek.

      Szerettünk, szerettek, szeretnek.

      A vig társaságba ha az embert viszik:

      Iszom én, iszol te, ő iszik.

      Heje huj! mindnyájan, kik erszénynyel birnak.

      Iszunk mi, isztok ti, ők isznak.

      De örökké nem tart, se tölgyfa, se kőfal:

      Meghalok, meghalsz te, ő meghal.

      Nem adhatsz világért semmit a halálnak.

      Meghalunk, meghaltok, meghalnak.

      Azonban jóllehet hogy testünk elporhad:

      Maradok, maradsz te, ő marad.

      Ird tüzes betűkkel szívedbe magadnak:

      Maradunk, maradtok, maradnak.

      Ki engem censurált,

      Nagyon megránczigált,

      Hogy nem rejiciált,

      Becsülöm mint királyt.

      Éljent kiáltok rá,

      Ne legyen hamuvá.

      Ki őt nem követő,

      Hamuvá legyen ő –

      Hamuvá.

      Juratus lenni bár

      Nem szégyen és nem kár.

      Jobb mégis az ügyész,

      Csak így az ember kész.

      Örül amaz ugyan,

      Sok pénze hogyha van.

      De ám ez nem soká

      Lesz ismét hamuvá –

      Hamuvá.

      Gyakorta szép leány

      Ő neki csókot hány,

      S csak addig szereti,

      Míg pénzét csörteti,

      De a zseb ha üres,

      Szerelme sem tüzes.

      Az eskü azután

      Hamuvá lesz korán –

      Hamuvá.

      Máskép tesz az ügyész,

      Nem fárad el az ész.

      Hogyha egy pöre vész,

      Mindjárt a másik kész.

      De bármit tegyen ő,

      Ha nincs pörkedvelő,

      Kinek erszénye bő,

      Hamuvá leszen ő –

      Hamuvá.

      Igy jártam én is hajh!

      Nagy volt mindig a baj.

      S a pör ha elveszett,

      Minden hiába lett.

      Fogytak clienseim,

      Velek hah, pénzeim,

      Igy csillagom leszállt,

      S minden hamuvá vált –

      Hamuvá.

      Mondd meg, rajkó, birónak:

      Ne vigye el a fuvót.

      Majd eljő az öreg apó,

      Majd eljő az öreg apó,

      Megfizeti, megfizeti, megfizeti az adót.

      Kérjük hát a tanácsot,

      Hagyják a kalapácsot,

      Ha nincs fuvó, kalapács,

      Ugy nem lesz, ugy nem lesz

      Rajkó fogára kalács.

      Veszek magam feleséget,

      Egyiptomi szépséget,

      Csókaszemű, kenderhajú,

      Kenderhajú, csókaszemű,

      Egyiptomi, egyiptomi, egyiptomi szépséget.

      Veszek neki katrinczát,

      Paszomántos zöld szoknyát.

      Megtanítom szeget verni,

      Az fog engem ébresztgetni,

      Fuvóval, fuvóval tüzet gerjeszteni.

      Elvettem egy vén leányt,

      Mit csináljak vele?

      Kiszeg, koszog a papucsa,

      Majd meghalok tőle.

      Vagyon esküdt, vagyon biró,

      Válaszszon el tőle.

      De én – isten teremtése!

      Meg nem élek vele.

      Télen, mikor hideg van,

      Ott ül a kuczkóban,

      Nyáron, mikor meleg van,

      Heverész a porban.

      A báránynak négy a lába.

      Többnyire mind vén a bába.

      Boldog a ki él magába.

      Nem üthetni ki nyers fába.

      A melly leány sokat szeret,

      Jó már abban ritkán lehet;

      De mihelyt annyira mehet,

      Hogy