Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Apám ki volt, nem tudhatom,

      Mert senkire sem foghatom.

      Nagy nemzetből kellett lenni,

      Mutatják a levelei.

      A minapában mondották,

      Nekem tudtomra úgy adták:

      Hogy az én nagy atyám neve

      Irásban légyen feltéve.

      Anyám neve volt Regelfloh,

      Habsburgban taligatoló,

      Megtette végső szándékát;

      Reám hagyta taligáját.

      De én a tolást meguntam,

      Habsburgból Bécsbe utaztam;

      Au weh! mi vagy most te szegény?

      Egy vándorló vargalegény.

      Hej liba, liba, liba!

      De jó volna a tolla.

      Hej dunna, dunna, dunna,

      Kimaradtunk alóla!

      Lesz még ollyan éjszaka,

      Megpihenünk alatta.

      Csütörtökön viradóra,

      Lement két lány a folyóba,

      Fehér lábát mosta,

      Jól megszappanozta,

      A folyóba.

      Már mi nálunk kidobolták,

      Hogy a szappant ne árulják;

      Mert a lányok nyalkák,

      A lábukra mossák,

      A folyóba.

      Áll a verbunk, tánczoljunk,

      Nosza kun legények!

      Tele csordultig borral

      Állnak az edények.

      Pántlikát kalapunkra

      Majd osztogatnak,

      Mentét, dolmányt és nadrágot

      Hozzánk szabatnak.

      Itt állnak a lovak is,

      Készen abrakolva,

      Mellyek a magyar legényt

      Hordozzák tánczolva;

      Ha sebesít sok franczot

      Az én jobb karom,

      Akkor mondja jó királyom:

      Édes magyarom!

      Nem kell nekem papiros,

      Maradjon a boltba.

      Jobban illik fényes kard

      Az én oldalomra.

      Gálicz helyett golyóbis

      Csörög a zsebemben,

      Tinta helyett palacz bor

      Villog a kezemben.

      Megbolondult a világ,

      Fegyverben az ország.

      Elmult már az békeség,

      Támad sok ellenség.

      Összevesztek királyok,

      Nagy hatalmas országok,

      Uri méltóságok.

      Szegény Magyarország is

      Tanácsát ujítja,

      Mert fölséges királyunk

      Táborba hivatja.

      Készül minden vármegye,

      Az ország nagyobb része,

      Mert kénytelen vele.

      Katonát ad nemesség,

      Hajdut a szegénység.

      Mindeniket sulyosan

      Nyomja az nagy inség.

      Lovat, szablyát, karabint,

      Bagaria pantallért,

      Mind készítnek mundért.

      Buslakodik, bánkódik,

      Az gazda magába,

      Nagy kénytelen, kelletlen

      Nyúl az ládájába,

      Előveszi erszényét,

      Számlálja a költségét,

      Régi keresményét.

      Gyakorta gyülnek egybe

      Falu gyülésében,

      Pörlekednek egymással,

      Hol egy hol más helyben.

      Majd üstökbe is kapnak,

      Erősen káromkodnak;

      És haragban vannak.

      Az katona vigan van,

      Iszik, csókolódik.

      Gazdasszony szomorkodik,

      Szivében bánkódik.

      Mert megürült ládája,

      Oda köntöse ára,

      Kelt az katonára.

      Öszveülnek némellykor

      Szomszéd asszonyával,

      Panaszkodnak egymásnak

      Jutka leányával.

      Mondja szegény, mit tegyen,

      Nem tudja hová legyen,

      Csizmát is min vegyen.

      Mert rám hozták a zászlót,

      És executiót,

      Kitekerték kezembül

      A szoknyára valót.

      Mivel födjem testemet,

      Mezitelenségemet,

      Hitvány szemérmemet?

      Nem régiben eladtam

      Tiz pár kappanomat,

      Tikom, ludam, kenderem,

      Kevés olajkámat.

      Jaj! reám melly sok eset!

      Az mit uram keresett,

      Eb szájába esett.

      Nem ugy neveltem volt

      Egy néhány csibémet,

      Kiért adott a tyukász

      Egy erszény pénzecskét:

      Hogy katonára költsem,

      Az