Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János

      Szabad péntek, szabad szombat,

      Szabad szappanozni.

      Szabad nekem a faluban

      Szeretőt tartani.

      Ej, haj, nem bánom,

      Nekem is van virágom,

      Ej, haj, leszakasztom a nyáron.

      Lyukas a rózsám kendője,

      A veres, a veres;

      Kihullt a rózsa belőle,

      A teljes, a teljes.

      Ej, haj, nem bánom,

      Nekem is lesz virágom,

      Ej, haj, leszakasztom a nyáron.

      Három huszas, látod-e?

      Ha megiszom, bánod-e?

      Hogy ne bánnám édesem,

      Mikor veled keresem.

      Három huszast kerestem,

      Selyem kalapot vettem,

      Majd meglátod, estére

      Ki teszi a fejére.

      Eszem adta, barna szűz!

      Ég a szemed, mint a tűz,

      Ha az enyim ugy égne,

      Száz ezeret megérne.

      Eszem adta barna szűz,

      Ég a szemed mint a tűz!

      Eszem a teremtésed!

      Ki ne szeretne téged?

      Komáromtól zörög az ég,

      Mondd meg babám, szeretsz-e még?

      Mutasd hozzám szerelmedet,

      Ugy sem soká látsz engemet.

      Gyerünk babám, az oltárhoz,

      Kössük szivünket egymáshoz.

      Én leszek a vőlegényed,

      Tied szivem, ha szereted.

      Most két hete vagy három,

      Elhagyott a galambom.

      Hej! elhagyott, be bánom,

      Sohsem lesz többé nyugtom.

      Még a szivem is vérzett,

      Midőn a sors ugy végzett,

      Hogy te tőled galambom,

      Örökre kell elválnom!

      Csendes patak folydogál,

      Az én szemem sirdogál.

      Sirok érted, mig élek,

      Mig bennem lesz a lélek.

      Az ég alatt, a föld szinén

      Nincsen ollyan árva, mint én;

      Nincsen apám, nincsen anyám,

      Ki gondot viseljen rám.

      Minden virág virágozik,

      Csak az enyím hervadozik;

      Hadd hervadjon, hadd száradjon,

      Csak az isten el ne hagyjon.

      Várda város, kies belység,

      Benne lakni gyönyörűség;

      Akárkinek gyönyörűség,

      Csak én nekem keserűség.

      Segélj meg, oh én istenem!

      Te légy nékem hű vezérem,

      Hogy egy társat találhassak,

      Kivel holtig maradhassak.

      Kisérj ki rózsám, siromig,

      Az örök nyugodalomig.

      Vess rám egy két kapa földet,

      Talán megérdemlem tőled.

      Ha mégy a temető kertbe,

      Ird fel sirom keresztére:

      Itt fekszik egy hiv szerető,

      Nyugtassa meg a teremtő!

      Siromra ültess egy fácskát,

      Vagy pedig egy bokor rózsát;

      Hadd lássa meg, a ki ott jár,

      Soha nem voltam csapodár.

      Azt, hogy szerettelek mondd ki

      Bátran, ha kérdi valaki.

      De azután mást ne szeress,

      Több szeretőt el ne temess.

      Sokszor kértem én az istent, nagy szivem szerint,

      Hogy mutasson társat nekem, e világ szerint,

      Kivel holtig együtt éljek a törvény szerint.

      Társul adtak, kegyes egek, téged én nekem,

      Hogy te lennél nyavalyámba nagy segítségem,

      Mindenekben ékességem, nagy tisztességem.

      Egyetemben az ur isten soká éltessen,

      Gonosz hirtől, névtől minket megőrizzen,

      És egymással mind holtunkig megelégitsen.

      Piros, gyenge, szép orczádra tekintetemben

      Vedd eszedben, mire intlek nagy örömömben,

      Hogy mind holtig maradhassunk tisztességünkben.

      A te nyájas, vig személyed nálam igy kedves,

      Beszédemnek ha leendesz te engedelmes,

      Lészsz érette mindeneknél nagy dicséretes.

      Nevekedik hirünk, nevünk, és tisztességünk,

      Törvény szerint szeretettel ha együtt élünk,

      Az istennek áldomása leszen mi rajtunk.

      Vigan látjuk házasságnak drága gyümölcsét,

      Minden nemü jószágunknak nevekedését,

      Ha hallgatjuk szeretettel egymás beszédét.

      Segít minket itt ur isten, e világ szerint,

      Nyugalmat ád holtunk után, más világ szerint,

      Ha